Volodimir Zelenszkij nem csupán egyre nagyobb politikai válsággal, de társadalmi csoportok spontán lázadásával is szembe kell, hogy nézzen.

Az ukrajnai politikai problémák közül persze mégsem ez áll mostanában a nemzetközi média sarokpontjában, hanem a reformpárti hadügyminiszter, Mihajlo Fedorov leváltása.

A városi, jobb módú és a híreket minden nap követő ukránok júniusban nagy médiafigyelem mellett tiltakoztak Fedorov leváltása ellen. A titlakozások a professzionálisabbnak tartott Fedorov megtartása, és a gyűlölt vezérkari főnök, Olekszandr Szirszkij menesztése érdekében törtek ki, ennyiben pedig tekinthetőek a hadvezetés és az elnök háborús stratégiája ellenében megfogalmazott tiltakozásnak is.

Mindeközben az állami represszió nem csak a toborzások során szedi áldozatait. Kevesek által olvasott cikkei miatt a bíróság 15 év börtönre ítélte a marxista békepárti aktivistát,  Bohdan Szirotjukot. Szirotjuk önmagában persze semmilyen fenyegetést nem jelentett az ukrán háborús erőfeszítésekre és gépezetre. Ítélete a lakosság felé küldött szimbolikus állami üzenet: bárki, aki az ötödik évébe lépő, egyre inkább gyűlölt és elutasított oroszok elleni háborút nyíltan bírálja, annak pusztán önvédelmi jellegét és céljait megkérdőjelezi, a „haza ellensége”, és sem szólásszabadságát, sem pedig gyülekezési szabadságát nem gyakorolhatja.

Szirotjuk írásai ugyanis egy végzetes hibát követtek el: úgy ítélték el az orosz uralkodó osztály pusztító rablóháborúját, hogy közben a háborún élősködő ukrán uralkodó elit bűneit sem hallgatták el. Ezért kellett a mindössze 27 esztendős fiatalnak „hazaárulás” miatt rács mögé vonulnia. A pervomajszki illetőségű marxista előreláthatólag 42 esztendős koráig lesz börtönben. Szirotjuk esete pedig csupán a legutóbbi a sorban, a nacionalista ukrán állam a múltban is rendszeresen lecsapott a háborút kritizáló kommunista fiatalokra –  még csak nem is tetteik, csupán megfogalmazott és publikált véleményük miatt.

Úgy tűnik, mindebben a háborúzó Moszkva és Kijev vezetése nem különbözik egymástól.

A Putyin rendszerébe egyébiránt régóta betagozódott, liberális Jabloko pártot például a bíróság Oroszországban azért tiltotta el az országban még mindig megrendezett kirakatválasztásoktól, mert hivatalos pártprogramjában sem átallotta szerepeltetni, hogy ellenzi az Ukrajna elleni háborús erőfeszítéseket.

A nemzetközi baloldal nagy szégyenére a kollaboráns oroszországi kommunista párt (KPRF), és vezetője, az örökbérlettel rendelkező Gyennagyij Zjuganov ilyen meggondolatlanságot már nem követ el. Az agg pártfőtitkár csupán úgy bírálhatja, népjóléti alapon, Vlagyimir Putyin rendszerét, hogy úton-útfélen hangsúlyoznia kell, az ukrajnai „nácítlanítási” rablóhadjárattal persze ő és pártja is teljes mértékben egyetért. Aki Zjuganov és az elöregedett pártvezetés ellen fellépett az ügyben, annak már korábban távoznia kellett a hivatalos pártból.

Bohdan Szirotjuk éles hangú cikkeinek kontextusát ugyancsak nem érdemes elhallgatni. Mindezzel nemrég radikális formában is szembesülnie kellett a közvéleménynek, amikor augusztus 21-én kiderült, hogy egy 25 éves lvivi férfi leszúrta az egyik őt elhurcolni kívánó toborzótisztet. Az ukrajnai területi toborzóiroda hírhedt, egyenruhás munkatársai a rendőrség támogatásával megkíséreltek frontszolgálatra mozgósítani, ebből a célból pedig erőszakot is alkalmaztak ellene. A fiatal férfi háromszor is beledöfött a saját késével az 55 éves őrmesterbe, aki a helyszínen életét veszítette.

A 25 éves férfit ezután súlyosan bántalmazták, és jelenleg is kórházban fekszik, miközben rendőrségi eljárás indult ellene.

A mind gyakoribb ellenállás oka egyértelmű: nem csak arról van szó, hogy a mozgósítottak legnagyobb része a frontra kerül, ahonnan általában csak a halál, vagy súlyos sérülés jelent felmentést, de a legtöbb toborzóirodára egyfajta primitív korrupció is jellemző. Kenőpénzért, általában amerikai dollárban, vagy euróban lefizetett, jelentősebb összegért hajlandóak csupán elengedni az embereket, akiknek pedig erre nincsenek meg az anyagi lehetőségeik, azok pont a bérből és fizetésből élő családok férfitagjai.

Őket a meglehetősen agresszív toborzótisztektől általában a szomszédok, vagy a női hozzátartozók igyekeznek megoltalmazni. Ennek oka, hogy a hadsereg céljaira elhurcolandó, hadköteles férfi segítségére siető, és a hatóságokkal szembeszálló más férfiak esetleg ugyanúgy mozgósíthatóvá válnak mint maguk a célpontok.

A lvivi eset az első olyan ismert incidens, amikor maga a mozgósított férfi toborzótisztet gyilkolt.

Az 55 éves áldozat, mint kiderült, eredetileg ugyancsak egy erőszakkal elhurcolt személy volt, akit június végén találtak alkalmasnak katonai szolgálatra, viszont nem a frontra, hanem a toborzóirodához osztották be szolgálatra.

Az ugyancsak nyugat-ukrajnai Ternopilban augusztus 25-én és 26-án pedig már szabályos lázadó tömeg fogadta és üldözte el a kiérkező toborzótiszteket.

A helyzet a hadsereg frontján kritikusnak számít. Annak oka elsősorban Olekszandr Szirszkij, július 21-én ugyancsak leváltott ukrán főparancsnok idején meghonosított, és a mai napig változatlan katonai doktrína, amely az orosz hadsereget Kelet-Ukrajnában, elsősorban a Donyec-medence „erődvárosai” – Szlovjanszk és Karamatorszk – alatt, valamint a teljes frontvonalon igyekszik lövészárokharccal és front-hadmozdulatokkal, drónháborúval megállítani. 

A háború ezen formája viszont rengeteg lövészkatona jelenlétét kívánja a fronton, egyidejűleg. Mivel pedig 2023 után a hazai és külföldi önkéntesek is rohamosan fogyni kezdtek, a hadvezetés – a doktrínához ragaszkodva – a katonák többségét erőszakos mozgósítással küldte a háborúba.

Mindennek az ukrajnai demográfiára is súlyos hatása volt. A The Nationben megjelent cikkében Dan Storyev nemrég megemlítette, csupán sejtéseik lehetnek arról, hány millió férfi hagyta el az országot, lényegében „illegálisan”, vagy a kényszermozgósítás elől menekülve, történeteik pedig hiányoznak ahhoz, hogy a háború lefolyását és az ukrajnai társadalom pontos állapotát mi is fel tudjuk mérni és meg tudjuk érteni.