Lázár János: 5-6-szoros béremelésre volna szükség az egészségügyben
Lázár János szerint egy orvosnak 1.5-3 miliót kellene keresnie, és a szakápolók fizetését is ebben az arányban kellene emelni. De a temetőkkel is bajok vannak.
Lázár János szerint egy orvosnak 1.5-3 miliót kellene keresnie, és a szakápolók fizetését is ebben az arányban kellene emelni. De a temetőkkel is bajok vannak.
A pápa szerint a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követi az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája elhagyására kényszerül.
A lakhatási válság negligálása, és a szegénység büntetése ma oda vezet, hogy családok szakadnak szét. A Rácz család éppen ebben a helyzetben kérik segítségünket.
Navalnij támogatói ma 20 városban gyűltek össze, hogy jelöljék a politikust a 2018-as elnökválasztásra, akit azért valószínűtlen, hogy engednek indulni a választáson.
Elég sűrű év volt. Csoszó Gabriella képeivel emlékezünk.
Szeresd politikusodat, mint tenmagadat!
A Miss America kínosan ügyel rá, hogy többnek tűnjön egy elegáns húspiacnál, most azonban fény derült rá, hogyan tekintenek a vezetők a versenyen részt vevő nőkre.
Akár ezer milliárd forintot is boltokban hagyhattunk a karácsonyi készülődés során.
A médiában, a politikában elsősorban úgy beszélnek a női hajléktalanságról, mint valamiféle kuriózumról, pedig nem az. Ez a cikk azonban nem statisztikáról, szolgáltatásokról, közpolitikáról szól, hanem Lakatosné Jutkáról.
Kezdhetünk hozzászokni a tavaszias karácsonyokhoz.