Július végéig csak félházzal nyithatnak ki a szociális intézmények
Ez a kormány korábbi rendeletéből nem derült ki, így a fogyatékossággal elő emberek szüleinek, gondozóinak vagy nevelőinek fogalmuk sem volt, mikor térhetnek vissza a munkahelyeikre.
Ez a kormány korábbi rendeletéből nem derült ki, így a fogyatékossággal elő emberek szüleinek, gondozóinak vagy nevelőinek fogalmuk sem volt, mikor térhetnek vissza a munkahelyeikre.
Egy öt pontból álló javaslatcsomagot küldött a miniszternek.
Ugyan a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évforudulóján tartott plenáris emlékülésen nem szólalhattak fel a pártok frakciói, a maguk módján mindegyik párt megemlékezett a centenáriumról.
A gyilkos vádemelést eddig megúszó társai, a gyilkosságnál jelenlévő három rendőr ellen is vádat emeltek bűnrészesség miatt.
Nyithatnak a mozik, 5,1 milliárdból mentenék meg a magyar kultúrát, az Operatív Törzs dönt a további védekezési intézkedésekről.
Bár Szlávik meséje így is pont annyival volt hosszabb a kelleténél, mint ameddig tartott, annyiban talán mégis túl korán ért véget, hogy azt már nem hallottuk, mit szólt az az ápoló, amikor a hó végén ránézett a bankszámlájára. Pedig sokunkat érdekelne.
Orbán válsághelyzet alatt közzétett facebookos videói azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy egyedül Orbán az, akinél a válság leküzdéséhez szükséges tudás van, és egyedül ő az, aki cselekszik.
A Greenpeace, a Fridays for Future, valamint az Ende Gelände és a Német Természet- és környezetvédelmi Szövetség (Bund für Umwelt und Naturschutz Deutschland – BUND) nevű aktivistacsoportok demonstráltak az Észak-Rajna-Vesztfáliában található Datteln 4 erőmű indítása ellen.
Az ágyfelszabadítások és a szakellátás felfüggesztése miatt sokan fordultak Bangóné Borbély Ildikóhoz, az ő ügyeiket az ombudmanhoz viszi a szocialista képviselő.
A kormány a koronavírus-járványra hivatkozva új kormányhatározatban írta át a kis- és középvállakozások támogatására létrehozott Széchenyi Tőkealap-kezelő általt kezelt tőkealapok feltételeit.