Sokan egyáltalán nem kaptak idén kafetériát a járvány miatt, pedig most lenne rá a legnagyobb szükség
A munkavállalók több mint fele elsősorban a mindennapi szükségletei fedezésére fordítja béren kívüli juttatásait is.
A munkavállalók több mint fele elsősorban a mindennapi szükségletei fedezésére fordítja béren kívüli juttatásait is.
Több ellenzéki párt is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Azt üzenik: az LMBTQ emberek is részei a magyar társadalomnak, és ugyanazokat a jogokat érdemlik, mint minden más állampolgár.
A gyermekek védelméhez kapcsolódó, jóhiszemű reflexekre bazírozva tekerik majd egyre feljebb a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltést.
A javaslat egyszer már elvérzett a gazdasági bizottsági fideszes tagjai előtt, de ősszel újra megpróbálhatják beterjeszteni.
Az egykori vállalati bérlakások lakói közül sokaknak épp azért alacsony ma a nyugdíja, mert annak idején a kapott lakásért cserébe vállalta, hogy szerényebb fizetést vihet haza. Ebből pedig nem lehet fedezni a brutálisan megemelt lakbéreket.
A miniszter szerint „illúzió”, ha a Pegasus-botrányból „bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”.
A jogvédők szerint azonban ettől még nem lesz a polgárok titkos megfigyelése jogszerű.
Boris Johnson kormány ráadásul a szociális juttatások csökkentését tervezi.
A „roma George Floydként” emlegetett férfi – akinek ugyancsak a nyakára térdeltek a rendőrök – halála miatt a romákkal szembeni rendőri brutalitásra hívták fel a figyelmet európai roma szervezetek.