Márki-Zay két ellenzéki frakciót is választott az előválasztáson való részvételhez
Erre azért van lehetősége, mert a hatpárti ellenzéki szövetség az Új Világ Néppárttal kötött speciális megállapodása lehetővé teszi.
Erre azért van lehetősége, mert a hatpárti ellenzéki szövetség az Új Világ Néppárttal kötött speciális megállapodása lehetővé teszi.
Nem derül ki, hogy ki népszerűsíti a nemváltó műtéteket, és egyáltalán mit jelent a népszerűsítés, többek között ezért sem szabadott volna átmennie a Nemzeti Választási Bizottságon a kormány kérdéseinek.
A szakszervezet szerint a maszk jelen pillanatban egy kényelmetlenséget okozó védőeszköz, melynek szükségessége megkérdőjelezhető, ha sehol máshol az országban nem kötelező használni.
A rendőrség végül közbeavakozott ugyan, ám a romák beszámolói szerint a hatóság közbelépése nem volt különösebben erélyes, és néhány igazoltatás után elengedték őket.
Hiába dicsekszik a kormány az átlagbérek növekedésével, a sokat kereső kevesek húzzák fel a statisztikát.
„Bűncselekmény megállapításához szükséges jelentős érdeksérelemként nem értékelhető.”
A darab rendezője szerint az előadás azért is aktuális, mert ugyanazok a „vacakságok” keringenek a politikában most is, mint a harmincas években.
A júniusi tömeges halpusztulás után újra nagy számban borították haltetemek a Velencei-tavat, a múlt hét végére ráadásul szennyezettség magas foka miatt a fürdőzők elől is el kellett zárni a strandokat.
A beszédekből nem maradhatott ki az előválasztáson és a választáson való részvételre való buzdítás sem.