Váratlanul érte a rendőrségi idézés a felcsúti buszmegállót építő kutyapártosokat
Erre még a párt passzivistái sem számítottak
Erre még a párt passzivistái sem számítottak
A pedagógusok szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoporttagságaira is kíváncsi a kormány abban a kérdőívben, amit idén szeptemberben terveznek szétküldeni az ország minden egyes tanára számára.
Sokan keresik egy ellenzéki párt alapítása miatt, ő pedig igyekszik ezeket az embreket „egy irányba terelni”.
Ennyit az érdekegyeztetésről.
A Szombati Anyák 1995 óta minden évben felvonulnak, hogy felhívják a figyelmet azokra a családtagjaikra, akik az 1984 óta tartó török-kurd konfliktus zűrzavaros évei során tűntek el.
A magyar miniszterelnök kedden látogat Milánóba, hogy találkozzon Matteo Salvinivel, aki ellen nyomozás indult menekültek illegális fogvatartása miatt.
A balesetek több mint 70 százaléka kis- és középvállalkozásoknál történik.
Bár a civilek nyár elejei beiktatása után nem sokkal találkozót kértek Kásler Miklóstól, a miniszter azóta sem vette fel velük a kapcsolatot.
Legutóbb az értekezletet a résztvevők deklarációja, valamint a „kockásinges” és az „esernyős” tüntetés követte.
Mivel Biblia és focilabda van elég, olyan „luxuscikkeket” várnak, mint füzetek, tollak és ceruzák.