Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Munkaterhelés-vizsgálat helyett tanárszámlálást tart a kormány?

Ez a cikk több mint 5 éves.

A pedagógusok hírlevél-feliratkozásaira, szakszervezeti és más szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoporttagságaira is kíváncsi a kormány abban a kérdőívben, amit idén szeptemberben terveznek szétküldeni az ország minden egyes pedagógusa számára.  A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kezdeményezett kutatásnak eredendően a tanárok munkaterhelésére kellene fókuszálnia, de frissen kiküldött kérdőívtervezet közel sem az érdekvédelmi szervezet elképzeléseit tükrözi – közölte a PDSZ keddi sajtótájékoztatóján, amelyről a Népszava számolt be.

A tanárok munkaóráinak vizsgálata régóta kardinális kérdésnek számít: a PDSZ elnöke, Szűcs Tamás azt mondta az ATV Híradójának: egy teljes munkaidőben foglalkoztatott pedagógusnál már 8 éve is több mint 51 órányi munka jött ki egy 40 órás munkahétre. Azóta pedig bővültek a feladatok, és emelkedett a tanárok kötelező óraszáma is. A PDSZ éppen ezért azt szerette volna, ha a reprezentatív mintavétel szabályai alapján kérdeznék meg a pedagógusokat, hogy valójában mennyit is dolgoznak.

Nagy Erzsébet, a PDSZ Országos Választmányának tagja elmondta, a kutatást szorgalmazó kezdeményezésükre még az előző kormányzati ciklus végén kaptak pozitív választ a minisztériumtól. Bár az ilyen típusú felméréseket korábban a Tárki végezte, most azonban a kormányközeli Századvég kapta a megbízást. Az érdekvédők elégedetlenek a kutatócég által megküldött kérdőívtervezet módszertanával, amely szerintük szinte minden szakmaiságot nélkülöz: „Az óraszámokra, munkaterhelésre általánosságban kérdeznek rá, mintha a kérdező sem tudná, hogyan épül fel egy pedagógus munkahete” – mondta Nagy Erzsébet.

A PDSZ állítása szerint emellett olyan kérdések is helyet kaptak a kutatásban, amelyek teljesen irrelevánsak a munkaterhelés vizsgálata szempontjából:

a háttéradatok között arra is kíváncsi lenne a szaktárca, hogy a pedagógus milyen Facebook-csoportnak és levelező listának tagja.

A kérdőívet kitöltő tanárok ráadásul anonimitásukat sem őrizhetik meg, mivel meg kell adniuk oktatási azonosítójukat.

Szűcs Tamás szerint a kérdőív-tervezet nem áll készen arra, hogy már szeptemberben szétküldjék a pedagógusoknak, a kormány azonban nem akar várni, mert még az őszi időszakban módosítani akarnak a pedagógus munkaterheket érintő jogszabályokon, és ahhoz a kérdőív eredményeit is fel szeretnék használni.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) bár reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra, az elhangzott konkrétumokat nem cáfolta: érthetetlennek tartják a PDSZ elnökének nyilatkozatát, és fontosnak tartják, hogy átfogó képet kapjanak a pedagógusok leterheltségéről az egyik legismertebb hazai kutató intézmény közreműködésével – nyilatkozták az ATV-nek.

(Népszava, ATV)

Címlapkép: Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke sajtótájékoztatót tart az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) Oktatásért Felelõs Államtitkársága elõtt 2018. április 20-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt