Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hidegzuhanyként érte a leépítés a közszolgálati szakszervezetet

Ez a cikk több mint 5 éves.

Csütörtökön kelt nyílt levélben kérte számon az érdekegyeztetés elmaradást a Miniszterelnökséget vezető miniszteren a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ), egyúttal felhívták a kormány figyelmét a törvényes érdekegyeztető fórumok működtetésére. A KSZSZ felháborodása a kormány sokadik be nem tartott ígéretéről tanúskodik, legalábbis ami a közigazgatásban dolgozókat érintő, választás utáni döntések előkészítését illeti.

A Gulyás Gergelynek címzett levélből kiderül, hogy  KSZSZ már közvetlenül az új miniszter kinevezését követően elküldte a tárcának a központi közigazgatásban dolgozókat leginkább érintő kérdéseket, és ehhez mellékelték a 2019. évi költségvetéssel kapcsolatos javaslataikat is, erre azonban azóta sem kaptak választ a kormánytól.

Ehelyett – mint írják – sokkoló hírként, „hidegzuhanyként” érkezett a 15 –20 százalékos leépítés híre, amelynek részleteiről és feltételeiről egyáltalán nem egyeztetett velük a minisztérium.

Pedig volt alapja a szakszervezetnek arra, hogy ennek az ellenkezőjét remélje: hozzáteszik ugyanis, hogy Gulyás egy korábbi Kormányinfón arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a témával a kormány ősszel foglalkozik és alapos előkészítés után hoz döntést. A szakszervezet arra is felhívta a kormány figyelmét, hogy nem csak ebben a tekintetben tett hamis ígéretet, hiszen 2014-ben életpálya modellt ígértek a közszolgálati tisztviselőknek 50 százalékos béremeléssel, valamint lakástámogatási és közszolgálati biztosítási rendszer bevezetésével – ezekből azonban semmi sem valósult meg.

Nehezményezték a bejelentés módját is idjét is:

A bejelentést az év legforróbb hetében, Szent István ünnepe előtti héten tette meg, amikor a leépítésben potenciálisan érintett kormánytisztviselők megérdemelt szabadságukat töltötték gyermekeikkel, családjukkal… Több tízezer család pihenő napjait keserítették meg ezzel az elhamarkodott hírrel.

Nem a KSZSZ az egyetlen, a közszféra dolgozóinak érdekeit képviselő szervezet, amelyik becsapva érzi magát a kormány által. Boros Péterné, a a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke is az egyeztetések elmaradásának nehezményezésével kommentálta a változtatást.

(via Szakszervezetek.hu)

 

 

Címlapkép: MTI Fotó: Kovács Attila