„Aggódó anyai jótanácsokkal” látta el Király Nóra fideszes országgyűlési képviselő, az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos bulizni induló tini lányát. A Facebookon egy hete közzétett videó tökéletesen rávilágít, hogy a nőknek, lányoknak mekkora teher valójában, hogy még szórakozni is potenciális áldozatként mennek.

A politikus videója azért is elkeserítő, mert nem is akar többet üzenni annál, hogy a bulizó lányok csak akkor vannak biztonságban, ha folyamatosan ellenőrizgetik őket a szüleik, és csak magukon az érintetteken múlik, hogy épségben megúsznak-e egy estét.

Ebbe kellene belenyugodnunk.

„Betartod azt, amiket megbeszéltünk: lokátorod folyamatosan be van kapcsolva; óránként valamilyen életjelet adsz magadról: írsz egy sms-t vagy felhívsz; soha nem hagyjátok egymást egyedül, mindig többen mentek egyik helyről a másikra; idegen embertől nem fogadsz el semmilyen innivalót” – sorolja katonásan Király. Majd azt is hozzáteszi, ha „mégis valami gáz lenne”, egy – partidrogra elszíneződő – praktikus kis körömmatrica segítségével lánya ellenőrizheti, hogy tettek-e valamit az italába.

Az aggodalom persze nagyon is megalapozott: elvárni, hogy az italmeghívásért cserébe egy nő bizonyos módokon viselkedjen, adjon valamit cserébe; egy szórakozóhelyen vagy fesztiválon a tömegen átsétáló nők fenekére rámarkolni; kellemetlen megjegyzésekért mosolyt várni; a „nem”-et nem tudomásul venni; alkohol vagy más tudatmódosító hatása miatt konszenzusra képtelen nőkkel, lányokkal szexuálisan visszaélni; a metrón fiatal nők miniszoknyás lábát fotózgatni, majd lehozni a képeket a Metropolban; nők megöléséről, kínzásáról fantáziálni fórumokon az ellopott vagy titokban készített és közzétett fotóik alatt… hosszan sorolhatnánk, milyen „hétköznapi” inzultusok fenyegetnek egy nőt bulizás közben, odafele és hazafele menet, vagy épp egy sima hétköznap délután a tömegközlekedésen vagy online.

Manapság egy szülőnek számtalan oka van félteni a lányát, Király Nóra ugyanakkor az áldozatvédelemben elvileg jártas politikusként megfontolhatta volna, hogy nem a tiniket nyomasztja annak a felelősségével, hogy áldozattá válnak, vagy sem. A videó végül nem fajult a rendőrség hírhedt „tehetsz róla, tehetsz ellene” üzenetéig – így például arról szerencsére nem esett szó, hogy nem szabad ám túl erősen sminkelni, vagy túl rövid szoknyát, mélyen dekoltált felsőt viselni –, mégis végig azon van a hangsúly, a lányok hogyan nem szórakozhatnak önfeledten – már csak azért sem, mert az anyukájukkal kell sms-ezniük egész este.

A videó célja valójában nehezen értelmezhető. Kezdjük ott, hogy kormánypárti politikusoknak alapvetően nem ildomos kijelenteni, hogy a nőkre nem csak a „migránsok” veszélyesek, szigorúan az országhatárokon kívül, hanem bizony Magyarországon is zaklatnak és bántalmaznak férfiak nőket – egészen gyakran nem csak a négy fal közt, de szórakozóhelyeken, utcán is. Király lényegében ezt mégis megteszi, talán nem egészen átgondoltan. Bár a probléma elismerése fontos, ebben a formában nem sokat ér.

Vagy talán a drogjelző körömmatricát szeretné népszerűsíteni a politikus? Egy kommentelőnek adott szűkszavú válasza szerint Király dolgozik azon, hogy az eszközt bevezessék a szórakozóhelyeken. Ezzel kapcsolatban viszont nem tudunk meg többet.

A miniszteri biztos által vázolt szülői megfigyelés – aminek talán vannak életszerűbb megoldásai is – gondolatától ráadásul a tinik nagy része feltehetőleg sikítófrászt kap, valószínűleg tehát nem a fiatalokat célozta „jótanácsaival”, hanem az aggódó szülőknek akart tuti tippeket adni, együttérző üzenetet küldeni. Akiknek azonban mindez legfeljebb csak arra ad teret, hogy kiventillálják magukat a kommentszekcióban, mennyire féltik már akár évekkel előre most még egészen fiatal lányukat a bulis időszaktól.

Az áldozatvédelmi miniszteri biztostól azért többre is számíthatnánk annál a kiábrándító válasznál, hogy „állandó aggódás az élet a kamaszokkal”, és a lányokon múlik, eléggé vigyáznak-e magukra és egymásra.

Alapszabályokra, az egymásra való odafigyelésre persze kétségkívül fontos megtanítani a gyerekeket, bulizni induló fiatalokat, de azért az mégiscsak valami nagyon mélyen gyökerező bajról árulkodik, hogy a kormány és az állami intézmények nézete szerint a nőket kell arra treníroznunk, hogy bármikor érheti őket erőszak, és nem azt a társadalmi normát kell megerősíteni, hogy a nők elleni erőszak semmilyen formában sem elfogadható. Nem a jogrendszer és az állami intézmények megváltoztatása merül fel, de még csak nem is a bulihelyek biztonságosabbá tétele megbízható gyakorlatok és jelzőrendszer segítségével.

A kapcsolati erőszak áldozata legyen felkészülve: neki kell elmenekülnie lakhatás és anyagi biztonság nélkül, nem a bántalmazóját távolítja el a rendőrség. Az egyetemi szexuális erőszak áldozata ne csodálkozzon: neki kell kiköltöznie a kollégiumból, ha nem akar minden nap összefutni az erőszaktevővel. A bíróságon pedig nem lesz elegendő érv, hogy ő tiltakozott. A lányok pedig lessék a buliban végig azt, ki milyen szándékkal közeledik, mártogassák ujjaikat az italukba, hazafele pedig szedjék a lábukat. Ezek olyan törvényszerűségek, amelyeken a döntéshozók nem akarnak változtatni.

A sors fintora, hogy Király Nóra tinilányáért való aggodalmát valójában éppen saját kormánya csillapíthatná:

a nők feletti kontrollt a szórakozóhelyeken is pont ugyanúgy a legkülönfélébb kulturális és anyagi háttérrel, foglalkozással, iskolázottsági szinttel rendelkező férfiak igyekeznek megszerezni, mint a négy fal között, kapcsolatokon, családokon belül. Az idegen férfiak általi zaklatás és erőszak pontosan ugyanabból a meggyőződésből fakad, mint a férfipartnerek általi bántalmazás: hogy a nőkkel ezt meg szabad tenni. Ha a kormány komolyan venné annak a több mint 200 ezer nőnek a helyzetét, akik jelenleg is bántalmazó kapcsolatban élnek Magyarországon, hogy közülük több tucatnyian minden évben bele is halnak a bántalmazásba, és komplex, átfogó állami fellépésre szánná el magát, a szórakozóhelyeken is kevésbé kellene félteni a lányokat.

Bár a lányok sokkal kiszolgáltatottabbak ezekben a helyzetekben, fontos azt is megjegyezni, hogy a szülők nyilvánvalóan hasonlóképp aggódhatnak bulizó fiaikért is. Egy 25 éves férfit nemrég egy budapesti szórakozóhelyen olyan erővel ütött meg egy másik férfi, hogy az áldozat meghalt a helyszínen. Január közepén szintén egy budapesti szórakozóhelyről hazafelé menet tűnt el egy 18 éves fiú, az eset mélyen megrázta az országot az elmúlt hetekben. Talán soha nem derül ki, pontosan miért bolyongott a fiú a városban hosszú órákon át zavartan, egyedül, majd zuhant a jeges Dunába a feltételezések szerint.

Ugyanakkor vannak kérdések, melyek megválaszolásával közelebb kerülhetnénk a fiatalok biztonságosabb szórakozási lehetőségeihez. Például, hogy segít-e bármin is, ha drogháború címén látványos diszkórazziákon indokolatlanul falhoz állítanak bulizó fiatalokat ahelyett, hogy a szerhasználat okaival, a fiatalok mentális jóllétével, kiugróan magas önsértési hajlamával foglalkozna a kormány, korszerű megelőzésbe fektetne, fejlesztené az ellátórendszert. Biztonságosabbak lettek a rendőrségi akcióktól a szórakozóhelyek? Formálja ez kicsit is a bulikultúrát? Aligha. És édeskevés ehhez a partidrogra elszíneződő körömmatrica is.