Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Matolcsy, a látnok

Írtam már Matolcsy Györgyről és az MNB-ről többször is a Mércére. Néha ironikusabban, néha komolyabban, máskor elemzően.

Most ismét arra kértek, hogy írjak róla, mert megint kilóg a sorból (fideszes jegybankelnökként kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját, válságkezelését). És mi ez az egész, hogy ellentmond, odaszúr, hármasra osztályoz… ki ez a Matolcsy György, hogy ezt szabad neki? És tényleg: nincs hét újabb kormánykritika nélkül! Matolcsy György újabban heti rendszerességgel osztja ki a magyar kormányt. Korábban a növekedés.hu oldalain jelent meg hetente egy-egy rövid, gyakran kritikus hangvételű írása, mostanában a nagyobb elérésű Magyar Nemzet ad teret az Elnök úr kritikus gondolatainak.

A kritika pedig vagy arról szól, hogy a magas államháztartási hiány rossz, de pláne rossz, ha nagy mértékű és rossz szerkezetű állami beruházási hányad miatt magas. „Az állam „vasba és betonba”, nem pedig képességekbe, intézményekbe és agyakba fektet”. Ráadásul: „Az állami beruházásokon belül az építkezések magas aránya szűkös építési kapacitásokba ütközik, ezért az állam beruházási tevékenysége erős építőipari és építőanyag-ipari inflációt gerjeszt” – írja az Elnök úr.

Aztán a következő héten közepesre értékeli a kormányzat gazdasági teljesítményét, és kifejti, hogy „2013-ban hiba volt először pénzügyminiszterre cserélni a gazdaságpolitikai központ (NGM) vezetőjét, majd megszüntetni az NGM-et és a Pénzügyminisztériumra bízni a gazdaságpolitikát”.

Majd ismét egy hét elteltével elmaradt versenyképességi fordulatról és annak milliárdokban mérhető költségeiről beszél, és versenyképességi fordulatot sürget. És hangsúlyozza az intézményi változás szükségességét és egy, a gazdaságfejlesztésért, versenyképességért felelős minisztérium (?) szükségességét – azaz ugyanarra a problémára hívja fel a figyelmet, amely a rövid távú, éves költségvetési érdek (PM 2013 után) és a gazdaságfejlesztés hosszú távú szemléletmódjának (NGM 2013 előtt) szembenállásából fakad. (444 összefoglalója)

Miközben a felszínen a Matolcsy-Varga véget nem érő szurka-piszkát látjuk minden ki- és beszólásban, ami a 2022-es költségvetés elhibázottságáról, a hazai lakáspolitika kudarcáról, a kanyarban előzésről vagy a kormány teljesítményének értékeléséről szól, én azt gondolom, hogy van egy mélyebb jelentés, ha tetszik, törésvonal a háttérben.

Matolcsy, amennyire meg tudom ítélni, nem végrehajtó, nem szürke eminenciás, nem háttérember, és nem nemzeti tőkés. Matolcsy György elsősorban és kilúgozhatatlanul elméleti közgazdász. Olyan ember, akinek van víziója, van elképzelése a világ folyásáról és benne Magyarország jelenéről és jövőjéről. Fantaszta – mondják róla mások –, aki Ausztria utoléréséről álmodozik. Szerintem nem az, már ha ez a szó amolyan kuruzslófélének állítja be, akinek nincs tudása, csak képzelete (képzelgései).

De valóban „fantaszta” az, aki Ausztria utolérését állítja maga és a fideszes politikai elit elé mércéül? Az MNB 2019-ben nem azért tette közzé a 330 pontból álló Versenyképességi programot, mert Matolcsy Györgynek versenyképességi programok írása a hobbija. Ez a program egyébként tele van olyan javaslatokkal, amiket megtalálunk az ellenzéki pártoknál is, lásd például a közoktatás fejlesztésére tett ajánlásokat a 9.1-es fejezetben.

És Matolcsy György nem azért állt ki 2020-ban az állami bérlakás-építés szükségessége mellett, mert bizniszt lát a bérlakás építésben. Ellentétben például a stadionépítésekkel, fociba tolt TAO pénzekkel, vagy a vadászati kiállítással, amelyek bizonyos illetők hobbijait tükrözik, vagy a letelepedési kötvényekkel, újabban a 35 évesre tervezett autópálya- és hulladékgazdálkodási koncessziókkal, amelyek remek példák arra, hogy hogyan nyerjünk magánjövedelmet közpolitikákkal.

Matolcsy szeretne utat mutatni, egy egész ország, nemzet számára. Előre lépni, fejleszteni, problémát megoldani. De ki lehet utat mutató, irányt adó ideológus, „nagy tervező-fejlesztő” a NER-ben? Mármint Orbán Viktoron kívül?

Nyilván senki. Esetleg lehetne atyai jóbarát, mentor, aki nem mutatja az előrét, de súgja az ifjú padavan fülébe. Lengyel László nagyjából így jellemzi Matolcsy és Orbán kapcsolatát, és e bensőséges, intim viszony megszűnésére helyezi a hangsúlyt: szerinte a tanítvány nem tart egy ideje igényt a mester tanácsaira, aki megsértődött, és e sértettség mutatja meg magát a nyilvános kritikai hangban.

Bizonyára szerepet játszik a személyes kapcsolat aktuális állapota is, de én inkább az ideológiai eltávolodásra helyezném a hangsúlyt. Orbán Viktor jó ideje nem akarja megmondani, hogy merre van az előre. Nem akar csodát tenni, felemelni, sikerre vinni, jobbá, szebbé tenni. Nem akar ő jó pár éve semmi mást, csak hogy a hatalom megmaradjon: a tábor egy legyen, a vagyon meglegyen.

Talán sosem akarta (ezt nem tudhatom), de 2010 körül még úgy tűnt, hogy van valami polgári társadalom vízió és irány, van valami igény és terv az országgal. 2010-ben és még utána pár évig nagyon sokan hittek abban, hogy a Fidesz más lesz, mint a szocik voltak, hogy polgári európai(!) társadalmat fog építeni, modernizál, fejleszt. Aztán a második ciklusra kiderült, hogy nincs más terv, csak apránként hazahordani Magyarországot.

A NER működése és benne Orbán Viktor már régen nem arról szól, hogy ebben az országban bármi jobb legyen. Nem is lett. Mégis, mit tud ez a kormány 11 év után felmutatni? Csökkent a Budapest-Győr vasúti menetidő? Jobb lett a magyarok egészségi állapota? Netán iskolázottságuk? Jobban élnek az emberek e honban (mármint nem csak Lölö, hanem általában)? Jobb lett a levegő minősége? Több a zöld? Kevesebb a hajléktalan? Tényleg, mi az, ami jobb lett?

Persze van pár technikai dolog… kevesebb az áfacsalás (online pénztárgépek), volt 9 év pénzügyi fegyelem, az államadósság külső kitettségét sikerült leszorítani, van pár tízezer ember, talán pár százezer is, aki jobban él. De mint ország, Magyarország, miben lettünk jobbak? Mi működik jobban? Semmi. Az nem jobb működés, hogy megcsináltuk a fideszes médiát, vagy hogy létrehoztuk a lojális fideszes nagytőkét, és az sem, hogy a miénk a fél ország (ezt vegyük szó szerint).

Orbán Viktor úgynevezett kormányzása már jó ideje nem több puszta kommunikációnál: a kormány nem kormányoz, csak beszél a kormányzásról. Mit tett az Orbán kormány az elmúlt öt évben? Ööö… Megvédte az országot.

A migránsoktól, Sorostól, Brüsszeltől, aztán a civilektől, majd megint Sorostól, aztán újra Brüsszeltől, a genderideológiától és közben Sorostól is, most meg az LMBTQ-tól. Szuper! Meg vagyunk védve. De a nagy megvédésben nem lehetne, hogy egy kicsit jobb is legyen? Hogy a gyerekeink jobb iskolákba járjanak? Hogy jobban éljünk? Hogy jobb legyen az egészségünk, több a tudásunk, tisztább a környezetünk? Nem, sajnos ezekre nincs idő, hiszen harcban állunk, hát nem értitek?

Nos, úgy tűnik, hogy nem értjük. És nem csak mi, itt az ellenzéki oldalon, de mintha lennének páran odaát is, a jobboldalon (Fideszben?), akik nem értik. Sőt nem csak, hogy nem értik, de számonkérik, hogy oké-oké, van ez a folytonos védelem duma, de srácok, kormányozni is kéne!

Ahogy Matolcsy György fogalmazott még 2019-ben: „Vonzó ország vagyunk külföldi barátaink számára, de méltatlan hozzánk, hogy a Liszt Ferenc repülőtérről nem vezet Budapest központjába gyorsvasút és gyorsút. Építsük már meg, de gyorsan!” Így van, egyetértünk, Elnök úr! Szégyen és gyalázat, hogy 30 évvel a rendszerváltás után és kilenc év Fidesz kormányzás után így álltunk, és így állunk ma is. Eltékozolt évek, eltékozolt évtizedek ezek a magyar gazdaság versenyképessége, a magyar társadalom jóléte és jól léte szempontjából.

Teljes mértékben megértem a csalódottságot, amit Matolcsy György és még páran(?) éreznek. Óriási hatalom van a Fidesz, azaz Orbán Viktor kezében, és ő mire használja? Azon kívül, hogy megteremti a tőle politikai értelemben függő (kliens) nemzeti tőkés bázisát – az új járadékos osztályt, ahol a járadékosi pozíciót a politika generálja –, vagy ahogy az ellenzék fogalmazni szokott: a magánzsebekbe önti a közpénzt, széthordja a közös vagyont, stb-stb. Nos, ezen kívül nem sok mindenre?

Ja igen, stadionokat építtet. Nos, ez azért nem az a buli, ahol az intelligens és tenni akaró „polgár” jól érzi magát hosszú távon. Persze jóleső érzés a szerzés maga is. Ideig-óráig el tud benne merülni az is, aki Széchenyihez, Kossuthoz mérten fejlesztene országot, alkotna, gyarapítana. Nem utasítja vissza a terülj-terülj asztalkám melletti helyet, eszik, iszik, elveszíti közpénz jellegét. De aztán? Aztán – én úgy képzelem –, unalmas lesz a lakoma.

Sehol egy Szókratész a vendégek között, mind csak arról folyik a diskurzus, hogy ez is kéne, meg ez is, meg ez is, és hogy hogyan legyen meg az a minden (is). Senki nem kérdezi meg, nem mondja, hogy de az országgal mi lesz? Hol van a Bécs-Budapest szuperexpressz? Hol van a kiművelt emberfők sokasága? Hol tart a magyar KKV szektor a digitális technológiák használatában? Miért kell éveket várni egy bentlakásos idősotthoni helyre? Hol van a fejlődés, mi az, amit hozzáteszünk ahhoz ma, hogy a gyermekeink jól éljenek (éljenek) holnap?

A lojális nemzeti tőkésosztály létrehozása lehet cél, de nem lesz tőle versenyképesebb a gazdaság, több a tudás, fenntarthatóbb a jövő. Nem lesz tőle jobb élete a magyaroknak, sem jobb egészsége, sem kisebb karbonlábnyoma, sem lakhatása, sem felhőtlen időskora.

A szerzés mint öncél az intelligens ember számára egy idő után unalmas. Az alkotás, a tenni akarás vágya nem lankad – ez érthető –, de a NER-ben tenni vágyó hiába keresi szövetségeseit, mutatja az utat, ösztökéli, noszogatja a többieket, azok csak a finom falatokra, jó borokra koncentrálnak, és böfögve disznó vicceken röhögnek egymás vállát csapkodva két fogás között.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd