Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jelzés a világba: 105 éves Kassák háborúellenes lapja, A Tett

Szemben a második világháborúval, amikor a magyar értelmiségi körökben a kifelé való magatartásban, vagyis a külpolitikai célban többnyire az „átvészelés”, a nem kockáztatás követelménye fogalmazódott meg, 1914 és 1918 között az írók, művészek és tudósok jelentős része támogatta a Monarchia Magyarországának háborús erőfeszítéseit, sőt eleinte lelkesen üdvözölte is a kirobbanó konfliktust.

A nagy háborúban – ahogy a kortársak nevezték – az önvédelem, a nemzet és a föld védelmének érzése minden más szolidaritást felülírt. Ez teremtett kellő érzelmi alapot a világméretű összecsapás széles körű elfogadottságához. Az önvédelmi háborút és az ellenség gyűlöletét állította fókuszba az a háború elfogadtatására irányuló diskurzus- és reprezentáció-együttes is, amit a háború kultúrájának nevezünk, és amelynek mindenhol az értelmiség és a sajtó volt a megformálója. 1915 és 1916 között Magyarországon A Tett ennek szegült ellen.

A háború kultúrája

A culture de guerre fogalma a franciaországi Péronne első világháborús emlékhely és múzeum történészeitől (Stéphane Audoin-Rouzeau és Annette Becker) származik. Azt jelenti, hogy az első világháborúban részt vevő társadalmak olyan sajátos diskurzusokat és reprezentációkat formáltak meg, amelyek elősegítették a háború totalizálását. Főbb témái a haza magasztalása, a hazafias értékek hangsúlyozása, valamint a háborús kormányok, illetve a szövetségesek méltatása mellett az erőszak legitimálása, a nemzetek közötti gyűlölet szítása voltak.

Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a szakirodalom újabban inkább a háború kultúráiról beszél, és ez a többes szám lehetőséget ad arra, hogy a korábbiaknál differenciáltabb képet alkossunk az egyes nemzeteknek, társadalmi csoportoknak vagy akár az egyénnek a háborúhoz való viszonyulásáról. A háború kultúrájának/kultúráinak szinte egyik napról a másikra bekövetkező, általános térnyerése mellett – igaz, eleinte csak keveseknél – a háborús retorikától való elfordulásra, majd a háborúval való szembefordulásra is találunk példákat.

A bellicista, illetve pacifista értelmiségi csoportok mellett 1914-1918 között mindenhol megjelent a disszidencia; a másként gondolkodók, a háború radikális ellenzőinek kicsiny csoportja is. Az első világháború Magyarországán 1915-1916-ban ez a csoport mindenekelőtt A Tett munkatársaiból állt.

A háborús pszichózistól az antimilitarizmusig

A háborús pszichózis eleinte Kassák Lajost sem hagyta érintetlenül, és azt csak fokozatosan hagyta maga mögött. A háború első hónapjaiban az ekkor már ismert írónak számító Kassák nyilvánosan a német szövetségest és a háborús erőfeszítéseket méltatta az Uj Nemzedékben, ahol közvetlenül a konfliktus kitörése előtt Milotay István főszerkesztő kérésére kezdett el publikálni.

Azonban ugyanitt, valamint a Nyugatban közölt 1914. őszi verseivel (Marsisten nyája, Harangok éneke) Kassák már elfordult a háborút a publicisztikáiban éltető retorikától. 1915 tavaszán pedig megjelentette Éposz Wagner maszkjában címmel expresszionista és futurista versnyelven megszólaló, a háborúról sötét víziót nyújtó, részben antiheroikus, részben technomán költeményeiből összeállított háborús kötetét.

A Tett első címlapja: A Tett, 1/1., 1915, [címlap Pász Jenő grafikájával], Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum-Kassák Múzeum.
Ezt követően, végképp szembefordulva a háborúval, 1915. november 1-jén elindította első lapját A Tettet, amelynek egy személyben a felelős szerkesztője és a kiadója is volt. A lap ötletadója a Kassákkal az 1909-es párizsi útján megismerkedő Szittya Emil vagabund író, a kor avantgárd művészei közül nem egy szellemi mestere volt. Kassák önállósulásában az is szerepet játszott, hogy ekkorra eltávolodott a hazai szociáldemokrata mozgalomtól, amelynek szervezett gyári munkásként korábban a tagja volt.

Kassák számára ekkor már világos volt, hogy a háborúellenesség programjának elvszerű kidolgozásához önálló fórumra van szüksége, mivel ezt a gondolatot egyáltalán nem, vagy csak kompromisszumok árán lehetett integrálni a meglévő sajtóorgánumokba. Maga Kassák is saját lapjában vált radikális antimilitaristává. A lapban megragadható program szerint egy határokon átívelő közös (kulturális és politikai) képzelet és mondanivaló kialakítása nélkül a világháborúnak sem lehet ellenszegülni. Ezt leghatékonyabban a művészeten keresztül lehetett megteremteni: a művészet politikai tett lett.

A folyóiratnak már a címe is szembement a háborús retorikával. A háború eleji szóhasználat szerint ugyanis a cselekvés, a tett többet ér, mint bármely szó és gondolat – s ez az ellentétpár a harctér és a hátország kettősségét is ki tudta fejezni. Ezzel a retorikával fordult szembe Kassák lapja. A Tett címe, amely az anarchista „tett-propagandájából”, és közvetlenül az expresszionista Die Aktion címéből is ihletett merített, egyszerre hangsúlyozta a művészi alkotófolyamat teremtő jellegét, a művészet és a mindennapok összekapcsolásának programját, és így a művészet társadalomformáló szerepét, s ezen keresztül a szerkesztők háborúellenes attitűdjét.

Az újság szisztematikusan szembement a háború kultúrájával.

Úgy is, hogy elvetette azt a nyelvet, amelyet a háborús diskurzus használt, és úgy is, hogy bírálta a háborús konformizmus jelenségeit. Az öldöklést, amit a háborúpárti sajtó és értelmiség a magyar társadalomtól megkövetelt áldozatkészség bizonyítékaként igyekezett beállítani, Kassák és munkatársai erőszakos brutalitásként értelmezték.

Nem vettek tudomást a maszkulinnak tekintett front és a feminimnek ábrázolt hátország szembeállításáról, ahogyan azt a hivatalos háborúpárti diskurzus tette; A Tettben a testet mint vitalitás- és energiaforrást ábrázolták, olykor erotizált módon is. Ezt egészítették ki azok a szövegek, amelyekben a férfi- és a női test háborús szenvedése volt a téma – opponálva az akkor a nyilvánosságban uralkodó hősiesség esztétikáját. Az, hogy női szerzők is önkifejezési lehetőséget, publicitást kaphattak a lapban, azt mutatta, hogy a háború kataklizmájában Kassákék a nemek közötti bajtársi kapcsolat új mintáját is megalkották.

A Tett elszántan bírálta a háborús céloknak alárendelődő irodalmat és művészeteket, és rendre szóvá tette a szellemi konformizmus jelenségeit. A Tett éppen azon a magyar irodalmi élet szempontjából viharos őszön jelentkezett, amikor Rákosi Jenő kormánypárti hírlapíró és sajtómágnás vezetésével kampány indult Ady Endre és a Nyugat lejáratására, ezek fokozatosan erősödő háborúkritikája miatt. A Tettben Kassák jó ismerőse, a mundért húzott hírlapíró és műfordító Franyó Zoltán kelt Ady védelmére – cikke a cenzúra által törölt sorokkal, úgynevezett ablakkal jelent meg.

Arra is volt példa, hogy Kassák és munkatársai az áldozatiság kultúrájával azonosuló és a populáris kultúra regiszteréhez sorolható katonadalokat és -verseket ironikusan fordították ki eredeti jelentésükből. A háborúpárti értelmiségiek erre a műfajra mint a népi áldozathozatal bizonyítékára tekintettek, magán- és állami forrásokból egyaránt támogatták szisztematikus gyűjtésüket.

A Tett más írásai a háborúpárti hivatalos irodalmi lapok és egyben a korszak jellegzetes témáit karikírozták.

Az egyik ilyen az „individualizmus bukása” volt, amit sokan a háború hasznos, a közösségiséghez vezető következményének láttak, ám A Tettben többen is elvetették az egyén közösségnek való alárendelődését. Hovatovább Kassák maga is, ahogy azt az 1916. márciusi programszövege is bizonyítja, határozottan kiállt az individuális értékek, így a művészet szabadságának eszménye mellett.

Hangoztatta az irodalom és a művészetek nemzetközi jellegét; meghirdette az „új művészet” propagálását, amely kifejezéssel a Nyugat által korábban népszerűsített „új irodalomnak” a többi művészeti ág felé való nyitását hangsúlyozta. Elvetve továbbá az esztéta írók többségét jellemző apolitikus alapállást és „a párt nélküli politikai elköteleződés” programját is körvonalazta, a művészek számára autonómiát, egyszersmind a közéletet befolyásoló szerepet követelt. Úgy vélte, egyszerre kell nyitottnak lenni a tudományokra, a technikai újdonságokra, ahogy a spiritualizmusra, az eroticizmusra, és támogatni kell a társadalomban és az egyénekben felszabaduló kreatív erőket.

A Tett internacionális horizontja

A Tett, hasonlóan legközelebbi rokonához, az expresszionista és antimilitarista Die Aktionhoz, a szellemi bezárkózásra ösztönző háborús közegben ritka kivételként a művészeti modernizmusok nemzetközi tág horizontját kínálta a magyar olvasók számára, mintegy a háborús pszichózis ellenszereként. A Tett folyóiratban a kurrens nyugati izmusok képviselői szerepeltek a francia posztszimbolizmustól az olasz futurizmuson át a német expresszionizmusig, függetlenül a háborúval kapcsolatos álláspontjuktól. A 19. századi amerikai Walt Whitman, a szabad vers atyja is fontos viszonyítási pont volt a lap szellemi orientációjában.

Bár a folyóirat eleve nem volt része a kapcsolataikat a háború elején felfüggesztő európai avantgárd hálózatoknak, transznacionalizmusa, az avantgárd törekvésekre való erőteljes nyitottsága miatt odatartozása mégis nyilvánvaló.

Kassák szerint a különböző izmusok képviselőinek közös nevezője a végletesen szabályozott társadalom ellensúlyozására képes, kirobbanó életerő, amit a lapban közölt fordítások jelentős része közvetített. A lefordított művek eredetileg a világháború kitörését megelőző években jelentek meg, és Kassáknak a francia avantgárd 1909 körüli – a posztszimbolizmushoz és Henri Bergson antiracionalista filozófiájához kötődő – szellemi áramlatok iránti érdeklődését tükrözik. A németes tájékozódás – a közhiedelemmel ellentétben – A Tettben még szerényebb volt.

Az avantgárd törekvések iránti nyitottságot mutatja, hogy többek között futuristák művei is megjelentek a lapban, például Filippo Tommaso Marinettitől az 1911–12-es olasz–török háborút ünneplő Zang tumb tumb című vers. Az, hogy Kassák nem mutatta be Marinettit az olvasóknak és hogy a fordító nevét is „lefelejtette”, a futurizmushoz és Marinettihez való ellentmondásos viszonyát mutatja: bár vonzotta ez a fajta új művészi kifejezésmód, a futurizmus militarizmusa taszította. Guillaume Apollinaire-től, a francia kubista festők kritikusától és avantgárd költőtől is találunk a lapban verset – a lengyel-belorusz származású francia költő egyébként ekkoriban háborús lelkesedést tükröző verseket is írt, jelentkezett önkéntesnek a francia hadseregbe, és végül egy fejlövés szövődményeitől legyengülve, spanyolnáthában halt meg.

A Tett bezárásához vezető internacionális szám 1916 augusztusában jelent meg. Kassák célja ezzel az volt, hogy a folyóiratot egy nemzetközi pacifista hálózat részeként tüntesse fel (Romain Rolland, Hall Caine és Karl Liebknecht nevére hivatkozva). A három orosz (Vaszilij Kandinszkij, Mihail Arcübasev, Nyikolaj Kulbin), a két francia (Paul Fort, Georges Duhamel), a belga (Émile Verhaeren), a „délszláv” (Ivan Meštrović), a „brit” (Bernard Shaw), az olasz (Libero Altomare), valamint a háborúellenes aktivista, német Ludwig Rubiner szerepeltetése önmagában bátor tett és harcos kiállás volt a háborúval szemben, hiszen egy híján valamennyien a Monarchiával ellenséges vagy az ellenséggel szimpatizáns semleges ország polgárai voltak.

Ivan Meštrović, Pietas (szerb), A Tett, 2/16., 1916, (Internacionális szám), 191., Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum-Kassák Múzeum.

Az ominózus számban három külföldi műalkotás reprodukciója is megjelent: Nyikolaj Kulbin, orosz művész A vita című grafikája mellett a horvát származású Ivan Meštrović Pietas című munkája (A Tett mellékletében szerbként aposztrofálva a művészt) és mellette a német Carl Einstein Negerplastik című tanulmányából származó törzsi maszk nemcsak az úgynevezett „primitív kultúrák”, illetve a népművészetek egyenrangúságát és kortárs jellegét hangsúlyozták, hanem konfrontálódtak a központi hatalmaknak háborús stratégiájával is. A központi hatalmak, rasszista sztereotípiák révén a gyarmatokról az antant hadseregébe százezrével besorozott színesbőrű katonákra mutogatva, magukat nevezték a civilizáció zászlóvivőinek.

1914 és 1918 között ugyanis a hadviselők a jellegzetes manicheánus logika szerint magukat előszeretettel a civilizáció védelmezőinek, az ellenséget pedig barbárnak titulálták. Hasonlóképp a pietà, amely a háború alatti vallásos patriotizmusnak is kedvelt témája volt, a szerb jelzővel kombinálva – a Szerbiával szemben folytatott harcok miatt – kifejezetten provokatívnak tűnhetett a magyar cenzorok szemében.

Az internacionális szám egyértelműen botránykeltőnek bizonyult: a „szerb pietà”, a „néger maszk”, Kassák háborúellenes és forradalompárti beköszöntője (Jelzés a világba), valamint a többi pacifista írás, és az orosz, szerb, belga, francia, angol származású „ellenséges művészek” szerepeltetése külön-külön és együtt is tabusértőek voltak.

Cenzúra és betiltás

A Tett rövid, egyéves működése alatt terjesztését a hatóságok egy ízben korlátozták, majd 1916 őszén végérvényesen be is tiltották a lapot. A betiltás egybeesett az 1916. augusztusi román betörés okozta pánikhangulatban a cenzúra erősödésével a háborús Magyarországon.

Botránykeltő műalkotások miatt A Tettet először a második szám miatt érte retorzió: Dobrovits Péter/ Petar Dobrović festő, aki néhány évvel később rövid életű Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű „kérészállam” (Ablonczy Balázs kifejezése) elnöke lett, Krisztus siratása című expresszionista képe a pacifista indíttatású expresszionizmus jellegzetes stratégiájaként szembement a hasonló vallásos témák háborús áldozatiságként való értelmezésével.

Ez a hatóságoknak is szemet szúrt, és az inkriminált lapszám terjesztésének megakadályozásához vezetett – ahogy Kassák erre az Egy ember élete című önéletrajzi regényében visszaemlékszik –, „képben és két cikkben elkövetett vallásgyalázás és osztályizgatás” címén. A jópofa öregúr anarchista tematikájú elbeszélés (szerzője: Raith Tivadar), valamint Kassák Carlo D. Carrà Anarkhistatemetés című képe által ihletett novellája volt a korabeli sajtóhírek szerint az elkobzás további oka.

A Tett az elkobzást követően még tizenöt további számot élt meg. Betiltására a 17. szám után, 1916. október 2-án került sor az 1912/LXIII. törvény értelmében, amely kimondta a „hadviselés érdekeit veszélyeztető” tartalmak tiltását, az apropót az előző, internacionális szám megjelenése szolgáltatta.

A lap szankcionálásában az is szerepet játszott, hogy éppen 1916 nyarán ért véget a magyar belpolitikai élet háborús egységet hangsúlyozó időszaka, miután az osztrák-magyar hadsereg jelentős veszteségeket könyvelt el az orosz fronton, és a románok mélyen betörtek Erdélybe. Ennek nyomán felszínre kerültek az addig szőnyeg alá söpört ellentétek, feszültségek, és felerősödött a bűnbakkeresés; Kassák utólagosan maga is ezekre a változásokra vezette vissza lapja betiltását.

Ismeretlen szerző, Lárva (néger maszk), A Tett, 2/16., 1916, (Internacionális szám), 289., Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum -Kassák Múzeum

Ahogy a fenti példákból is látható, A Tett a cenzúra folyamatos ellenőrzése alatt működött, a tömegsajtó is felfigyelt rá, a közvélemény figyelmét mégis inkább betiltásával vívta ki. Sajtótermék betiltására ugyanis a háború kitörése óta viszonylag ritkán, kifejezett irodalmi lap betiltására pedig egyáltalán nem került sor az első világháború Magyarországán A Tett-ig. A betiltásra kétféleképpen reagált a korabeli sajtó. Az azzal egyetértők hol a valláserkölcs hiányát, hol a tébolyodottságot és értelmetlenséget, hol pedig az ellenséggel való lepaktálást (lásd az olasz futuristák szerepeltetését, illetve az úgymond futurista nyelvezetet) rótták fel a lapnak.

Ugyanakkor olyan napilapok, mint a szenzációsajtóhoz tartozó A Nap, a kormánypárti Az Ujság (amelynek Kassák 1915 őszén még alkalmi szerzője volt) vagy a szociáldemokrata Népszava szolidaritásukat fejezték ki A Tett szerkesztőjével, és értékes, nemzedéki jellegű irodalmi lapként búcsúztatták a folyóiratot.

A Tett tehát nem elzárt szigetként működött a magyar társadalomban: néhány orgánum baráti szimpátiával figyelte működését, és amikor betiltották, még többen hangsúlyozták szolidaritásukat – köztük paradox módon a kormányközeli lap, Az Ujság is – a sajtószabadságra hivatkozva.

A disszidenciától az ellenállásig – a folyóiratoktól az intézményekig: a Kassák-lapok negyven éve

A Tett Kassák első kísérlete volt arra, hogy ellenszélben is működőképes folyóiratokat teremtsen, amelyeket lehetőség szerint intézményekké is kibővített. A következő mintegy négy évtizedben kiadott lapjai erre a stratégiára épültek. A Tett ötszáz–ezer példányban jelent meg (ez a pár ezres példányszámú Nyugathoz képest is szerény szám volt), és szinte kizárólag az eladott számok utáni bevételből és adományokból tartotta fenn magát. A háborús konjunktúrával szembeszegülő réteglapként hirdetőkre alig számíthatott.

A számszerűen csekély olvasótábor és a számos pályakezdő szerző ellenére azonban, talán Kassák meglepetésére is, rövid és hosszútávon is viszonylag nagy hatást gyakorolt. (A két világháború közötti kommunista sajtóban, majd a szocializmus idején A Tett volt az a lap, amellyel összefüggésben Kassák jelentőségét megpróbálták tendenciózusan kisebbíteni, és helyette az 1918 őszétől kommunista párttag Komját Aladárt megtenni központi figurának.)

Az 1915-1916-ban megjelent A Tett olvasóközönsége főként szabadgondolkodó-radikális (részben marxista) fiatalokból verbuválódott, akik a háború ellen agitáló Galilei Körben gyülekeztek. A lap közreműködői köre azonban heterogénebb volt: egyaránt találunk közöttük pályakezdő, vagy többé-kevésbé ismert költőt, kritikust és társadalomtudóst, így mások mellett szerepelt az ismert Halasi Andor, Haraszti Zoltán, Franyó Zoltán, Rozványi Vilmos, Vajda Imre, Raith Tivadar és a tulajdonképpen pályakezdő György Mátyás, Komját Aladár, Lengyel József, Mácza János, valamint Kassák testvére, Ujvári Erzsi. Pályájuk a következő években sokfelé ágazott, de szinte mindegyikük meghatározó szereplővé vált saját területén.

Bár a kis példányszámban megjelenő A Tett hatása eltörpült a háborút támogató diskurzusokat és reprezentációkat közvetítő sajtó és intézmények elsöprő hatásával összehasonlítva, a hatalom idővel még ezt a csekély befolyású ellenállást sem tudta tolerálni.

Ugyanakkor a hatóságok nem gördítettek akadályt az elé, hogy Kassák egy következő lapot indítson. Erre MA címmel, már A Tett betiltása után néhány héttel, 1916 novemberében sor kerülhetett.

A MA hasábjain Kassák és munkatársai továbbra sem rejtették véka alá véleményüket a háborúról, ám – a romló cenzurális viszonyok miatt – átmenetileg elfordultak a direkt politizálástól, csökkentették a külföldi (és különösen az antant) alkotók publikálását, miközben kiállítások megrendezésén, lap- és könyvkiadó és iskolák működtetésén, valamint a nemzetközi avantgárd hálózatokba való integrálódáson keresztül a nemzetközi avantgárdra erősen reflektáló művészeti programba kezdtek.

Ráadásul a MA megjelenése az első világháború egy olyan időszakára esett, amikor bár a cenzúra erősödött, a közvélemény ingadozni kezdett a háborúval kapcsolatban, nőtt azok száma, akik nyíltan békét követeltek; és ez az új helyzet – valamint a külföldi szerzők publikálásának csökkentése – lehetővé tette Kassák új folyóiratának zavartalan működését. Megkezdődött a MA – a radikális kiadványok esetében kiemelkedően hosszú –, tízéves története, amely során a lap hamarosan az európai avantgárd színtér egyik meghatározó intézményévé vált.

Köszönet Dobó Gábornak értékes megjegyzéseiért.

Címlapkép: A Tett első címlapja: A Tett, 1/1., 1915, [címlap Pász Jenő grafikájával], Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum-Kassák Múzeum.