Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem egy homogén fideszes zombimassza – Még egyszer a határon túli magyarok választójogáról

Az elmúlt hetekben, határon túli megszólalok segítségével cikksorozatot közöltünk a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban. Arra tettünk kísérletet, hogy durva leegyszerűsítésektől és hamis szembeállításoktól mentesen hozzunk be új árnyalatokat ebbe az időről időre fellángoló politikai vitába.

Ez részben persze sikerült is, de azt sem tagadhatjuk le, hogy a politikai szereplők által generált megosztottság továbbra is felülírja ezeket az árnyalatokat. Rengeteg kommentet kaptunk amiatt, hogy a sorozatban megjelent több véleményszöveg is kritizálta a Demokratikus Koalíció Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt c. aláírásgyűjtési kampányát: olvasóink, akik saját bevallásuk szerint általában tudnak azonosulni az álláspontunkkal, ezúttal elutasították azt.

Ami persze rendben is van, ettől szép a világ, hogy senkinek nem kell száz százalékban egyetértenie másokkal. Annál is inkább, mert első látásra valóban két teljesen legitim világlátás csap össze: az egyik szerint politikai jogoknak az állam területéhez kell kapcsolódniuk, a másik szerint pedig épp ellenkezőleg: az állampolgár személyétől elidegeníthetetlenek ezek, függetlenül attól, földrajzilag hol és mióta él az adott illető.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A világban példa is van mindkét elvre, vannak országok, amelyek a területet, mások pedig az állampolgárságot tekintik kritériumnak. A kérdés a kelet-közép európai térségben sajátos kontextusban merül fel, és szomszédaink között két olyan ország is van, amelyik jelentős számú etnikai kisebbségekkel rendelkezik határain kívül, és mindkettő biztosítja a szavazati jogot a kettős állampolgársággal rendelkező kisebbségeknek. Horvátország esetében főként a Bosznia-Hercegovinában élő horvátokat érinti ez, Romániáéban pedig a Moldovában élő kettős állampolgárokat. Igaz, hogy ezek az államok fiatalabbak, mint a magyar kisebbségek által lakott országok egy része, és nyilván mindettől függetlenül még dönthetne úgy Magyarország, hogy nem követi szomszédai példáját.

Csakhogy a legnagyobb probléma, hogy ebben az országban nem döntés folyik, sőt, épp ellenkezőleg rengeteg politikai szereplő érdekében áll a kérdés melegen tartása, le nem zárása. Mindez pedig nem biztos, hogy a magyar társadalom érdekeit is szolgálja.

A szavazati jog kiterjesztésének ellenzői – köztük sok olvasónk is – teljesen jogosan hánytorgatja fel, hogy amikor a 2010-es választások után az Országgyűlés elsöprő többséggel bevezette a könnyített honosítás intézményét a határon túli magyarok számára, akkor szó sem volt szavazati jogról, sőt a Fidesz egyenesen tagadta, hogy bevezetnék. Emellett sokan Mikola István 2006-os szavait is szeretik felemlegetni, miszerint ha megkapják a külhoni magyarok a választójogot, a Fidesz jó ideig nem fog választást veszíteni.

A Fidesz hatalomban maradásához azonban nem is annyira a konkrét szavazatok kellenek, mint az a szimbolikus ütőkártya, hogy igenis a határon túli magyarok ezt a pártot támogatják. Így tetszeleghet ugyanis nemzeti színben, és így nemzetárulózhatja le ellenfeleit. Ez a beszédhelyzet pedig kényelmes a Fidesznek.

De úgy látszik, nemcsak a Fidesznek kényelmes, hanem a DK-nak is. Gyurcsány Ferenc pártja minden jel szerint elfogadja a Fidesz azon önlegitimáló hazugságát, hogy minden határon túli magyar fideszes. A határon túli magyarok választójogának ellenzésével pedig önmagát próbálja a legkarakánabb Fidesz-ellenes erőként beállítani, talán még új szavazókat is szerezhet ezzel a kampánnyal.

Maga Gyurcsány mondta el a Közös Ország Mozgalom színpadán, hogy irreális elvárás a jelenlegi választási rendszer megváltoztatása. Aztán mégis támadásba lendült e rendszer egyik aprócska eleme ellen.

Innen, a saját elvei felől nézve sincs tehát az aláírásgyűjtésnek sok értelme, nem kezdeményez népszavazást, és nem fogja elérni a rendszer megváltoztatását.

A DK mégis tolatja ezerrel, mert adatbázist lehet építeni potenciális szavazókból, fórumokat lehet tartani, beszélni lehet róla a tévében, polarizálni lehet a közvéleményt, miközben önmagukat fényezik.

Ezért is írtam nemrégiben, hogy engem ez az egész kísértetiesen emlékeztet a Fidesz menekültellenes kampányának a logikájára. Szomorú látni, hogy egy másik párt is arra alapozza a politikai közösség összekovácsolását, hogy egy homogén tömegként ábrázolt embercsoport ellen mozgósít, attól tartok, jobb híján.

De ezáltal meg is vezeti az embereket. Polgárok ezrei ütlegelik egymást a Facebookon emiatt, védik a Ferit, mert igenis igaza van, de közben a DK-nak semmilyen szándéka nincs valódi változást elérni. Ahogy Hont András is megírta a HVG-n, négy éve még semmi gondja nem volt Gyurcsánynak azzal, hogy aláírjon egy dokumentumot, amely ezt a kérdést lezárt ügyként kezelte. Aztán félévvel a 2018-as választások előtt hirtelen megvilágosodott: és bár érdemben semmit nem fog tenni – mert nem is tud, maga ismerte be – kampányolni fog ellene, mert az milyen jó.

(Mindeközben úgy tűnik, a kettős állampolgárok választási regisztrációja körül vannak rendellenességek, de ezt például a DK sem tematizálja, holott a választás tisztaságáért lehetne és kellene is tenni.)

A hétköznapi állampolgárok véleménynyilvánítási szabadsága számomra az egyik legfontosabb érték. A magyar közel- és régmúlt tele van elhallgatott történetekkel, tele van felejtéssel, a magyar társadalom teljes szövete át van itatva olyan történetetekkel, hétköznapi tapasztalatokkal, amelyek nem kerülhettek a felszínre, nem kaphattak publikus hangot, mert nem fértek bele a mindenkori uralkodó paradigmákba. Ezért nem lenne jó, ha a határon túli magyarok szavazati jogának a kérdése is ilyenné válna: csak azért, mert a Fidesz hozott egy önkényes döntést ezügyben, nem kell elhallgatni.

Szóval jó lenne, ha mindenki szabadon elmondhatná a véleményét ezügyben, és azok is meghallgattatnának, akik ellenzik ezt a választójogot.

De azért vigyázni kéne valamivel: nem hagyni, hogy opportunista szereplők profitáljanak abból, hogy rengetegen úgy érzik a magyarországi társadalomban, hogy a kormányzat nem hallgatta meg a véleményét ezügyben.

Épp ezért fontos lenne, hogy ésszerű keretek közé tereljük a vitát, hogy ne egy újabb túlhiszterizált kultúrharc legyen belőle, amelyből megint senki nem jön ki jól, csak újabb sebekkel. Ehhez pedig jó lenne pár olyan dolgot leszögezni, ami például a Mércén megjelent cikksorozatból kiviláglik.

1. Nem lesz attól valaki nemzetáruló, ha nem ért egyet a határon túliak szavazati jogával.

De ugyanígy: nem lesz valaki Fidesz-bérenc attól, hogy speciel nem vonná vissza a külhoni kettős állampolgárok választójogát.

2. A határon túli magyarok nem alkotnak egységes, homogén, fideszes zombimasszát. Konzervatív becslések szerint is 2,5 millió magyar etnikumú ember él a szomszédos országokban, ebből – Semjén Zsolt Fidesz-kongresszuson belengetett számai szerint – egymillió rendelkezik magyar állampolgársággal. 2014-ben összesen 128 ezer ember szavazott közülük, ebből 122 ezren a Fideszre.

Ebből is látszik, hogy rengetegen vannak, akik nem is kérvényezték az állampolgárságot – közülük sokan azért, mert nem értenek egyet az elvvel. És még azok, akik felvették,  sem  gondolják azt mindannyian, hogy nekik mindenáron szavazniuk kéne. Sokakat idegesít a Fidesz terjeszkedése, és az is, hogy szavazóbábunak tekintik őket.

Két és félmillió embert testületileg leszólni alapból nem tűnik okésnak (lásd a “migránsok mind bűnözők”), de ebben a konkrét esetben még kontraproduktív is.

Minél erősebb az őket megbélyegző retorika, annál több határon túli magyar menekül a Fidesz ölelő karjaiba.

3. Nem a külhoni magyarok a hibásak azért, hogy az Orbán-rendszer még a nyakunkon van. Minden választási rendszeri torzítás, minden korrupció és minden manipuláció ellenére sem maradhatna hatalmon a Fidesz, ha szervezett népi többség állna vele szemben. Nem áll. Hogy kinek a hibája ez, abba most ne menjünk bele. De egy biztos: 2010-ben még nem szavazhattak a külhoni magyarok. És ha kényelmesen kiszervezzük Erdélybe vagy Vajdaságba a felelősséget saját kudarcaink miatt, azzal semmit nem oldottunk meg.

4. Nem igaz, hogy a határon túli magyarok életét nem befolyásolná, hogy ki kormányoz Budapesten. A Fidesz közöttük is ugyanúgy monopolizál mindent, mint itthon, burjánzanak a foci- és hokiakadémiák, telibe tolja a kisebbségi oktatás kiszervezését az egyházakhoz, felvásárolja és ellehetetleníti a magyar nyelvű médiát, felszívja a tehetségeket és kiterjedt gazdasági hálózatot működtet.

Ezzel párhuzamosan – ahogy Szőcs Levente is leírta – egyre erősebb a román politikusok között a vélekedés, hogy a magyar kettős állampolgárok az Orbán-Putyin tandem előretolt helyőrségét képezik. Mondja erre azt valaki, hogy nincs kihatással az életükre a magyar kormányzat? Tehát sokkal hatékonyabb lenne, ha a magyar ellenzék nem elvágná a szálakat, hanem határokon átívelő koalíciókat építene.

Úgy érzem, hogy ezek nélkül az alapvetések nélkül képtelenség kilépni a hisztéria világából. Ezek elfogadása nem jelenti azt, hogy ne lehetne érvelni pro és kontra, csak ezzel olyan közös mederben tartanánk a vitát, amely párhuzamos monológok helyett előremutató, konstruktív megoldásokat eredményezne. A Mércén mi, ahogyan eddig, ezután is tiszteletben fogjuk tartani az érvek és a vélemények ütköztetését, és örömmel vitázunk bárkivel ezügyben is. Csak legyen értelme az egésznek, vigyen valahová – azon túl is, hogy épp valamelyik politikai kalandor egy-két százalékot kaszál egy újabb hisztérián.

Olvass tovább!