A határon túliak szavazati jogának elvételénél rég volt károsabb ellenzéki javaslat

Gyurcsány Ferenc a minap bejelentette, a DK aláírásgyűjtésbe kezd, hogy a határon túli szavazóktól vonják meg a szavazati jogukat. Tegyünk is fel akkor pár kérdést:

Van esélye annak, hogy az aláírásgyűjtés eredményt ér el és a Fidesz megváltoztatja a választási törvényt? Nem.

Jobb lenne ebben az országban élni, ha 2018-ban valami csoda folytán a DK hatalomra kerülne, és elvenné a határon túli szavazók szavazati jogát? Nem, sőt a 2004-es kettős állampolgárság népszavazás következményét ismerjük, látjuk mekkora muníciót adott ez a jobboldalnak.

Meggyőzhetőek-e új, eddig nem ellenzéki szavazók arról, hogy szavazzanak azért az ellenzékre, hogy 2018 után elvegyék a határon túli magyarok szavazati jogát? Több mint kétséges, hogy valaki csak ezért az ellenzéki pártokra szavazna.

Segít-e egy ilyen kampány a Fidesznek abban, hogy a saját szavazói táborát behergelje az ellenzék ellen, és motiválja őket a szavazáson való részvételre? Igen.

Hát akkor ennek mi értelme van, ha tudjuk azt, a Fidesznek egyetlen feladata van, hogy minél több szavazóját elvigye az urnákhoz 2018-ban, míg az ellenzéknek új szavazókat kéne szereznie a kormányváltáshoz? Ebből a szempontból ennek semmi értelme, sőt káros.

Ellenben a DK ezzel a javaslattal erőt tud mutatni a már most ellenzéki szavazók táborában. Ez a javaslat csak és kizárólag arra jó, hogy a DK a többi ellenzéki párttól próbáljon meg szavazókat elszívni. Ez csupán az ellenzéki pártok saját buborékfújásának egy újabb művelete, még károsabb kiadásban.

Ezzel viszont semmire se megyünk, ha a mi szempontunk nem az, hogy a DK erős legyen, hanem az, hogy az ellenzék erősödjön. Sőt feltehetőleg, aki nem csupán a DK erősödését szeretné, hanem a teljes ellenzékét, még csalódni is fog.

A határon túli magyarok választójoga kapcsán a Mérce Választások határok nélkül címmel sorozatot indított, hogy a “nemzetáruló vs. mélymagyar” szembeállításán túl is vitatkozhassunk a kérdésről.

Bár nincs határozott véleményem, én is inkább azt mondanám, ne szavazhassanak a határon túli szavazók a magyar választásokon. Bár szerzett jogról van szó, aminek az elvételéről elvileg még kirívó esetben is csak ritkán lehet szó, van itt pár dolog, ami indokolná ezt. Egyrészt a Fidesz hazudott arról, hogy a kettős állampolgárság megadása mellett szavazati jogot is fog adni. A 2010-es kampányban még tagadták ezt. Másrészt egy olyan média és választási környezet, amelyben lényegében az egyik párt és annak vazallusai adják át a szavazati jogot jelentő állampolgárságot, és ők biztosítják a szavazási rendszert, illetve csak nekik van hozzáférésük a választókhoz, nem nevezhető se demokratikusnak, se igazságosnak.

Persze én még így is el tudnám fogadni, hogy legyen a határon túli magyaroknak szavazati joguk, de az egy külön parlamenti képviselővel járjon, aki vétójogot emelhet a nemzetpolitikát érintő kérdésekben.

De az biztos, a minimum az lenne, hogy a határon túli magyaroknak pont olyan lehetőségük legyen szavazni, mint a külföldön élő magyar munkavállalóknak.

Az igazság viszont az, hogy ezek nem kérdések ma.

Amikor Gyurcsány Ferenc elment a közös ország mozgalom rendezvényére az új választási rendszerért harcoló  mozgalom nyitányára, pont azt mondta, amivel én most itt érvelni szeretnék.

Nincs realitása egy ilyen küzdelem győzelmének a választásokig.

A határon túli szavazat elvételének nincs. Tehát ez nem fog teljesülni. Viszont akkor lényegtelen a morális szempont, hogy helyesnek tarjuk-e vagy sem a kettős állampolgárok szavazati jogát. A taktikai szempont érvényes: előnyös vagy nem előnyös az ellenzék szempontjából Gyurcsányék kezdeményezése.

Erre az én válaszom pedig a fentiek alapján annyi, hogy nem előnyös, hanem katasztrofálisan buta.

Kapcsolódó cikkek