Mindnyájunknak el kell menni? – Választás határok nélkül

Lehet-e beszélni a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogáról a “nemzetáruló vs. mélymagyar” szembeállításán kívül? Szavazzanak-e a határon túli magyarok jövő tavasszal az országgyűlési választásokon? A Választás határok nélkül sorozatunkban a következő hetekben konstruktív vitát szeretnénk generálni ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban – határon inneni és túli megszólalókkal.

Nehéz anélkül foglalkozni a határon túli – vagy inneni, attól függ, honnan nézzük – kettős állampolgárok szavazásával a magyarországi választásokon, hogy belebonyolódnánk a magyarországi napi politikába. S ha ebben a kérdésben szeretnénk mondani valamit, az is nehezen elkerülhető, hogy a 2010 utáni kormányzást minősítsük, s ezzel érvelésünket alapból elfogadhatatlanná tegyük az egyik, Orbán Viktor magyar miniszterelnök arcával azonosítható táborral, vagy a másik táborral, amelyet néha csak ennek az arcnak az áthúzása tud egységes egésszé kovácsolni.

Orbán Viktor az új szászfenesi református templom avatóján (Fotó: Facebook / Orbán Viktor)

Éppen ezért ki szeretném kerülni azokat a kérdéseket, hogy a szavazati jognak a kettős állampolgársághoz való csatolása helyes vagy helytelen, jól átgondolt vagy elsietett lépés volt-e, esetleg, hogy politikai cinizmusból és politikai vállalkozói profit, vagyis szavazat maximalizációs céllal született-e meg, vagy inkább szimbolikus jelentőségű elégtételként értelmezhető? Tehát azt a helyzetet adottnak fogom fel, amelyhez az út esetenként komoly morális bicsaklásokon át vezetett – lehetetlen nem gondolnom a 2004-es népszavazást megelőző kampányra –, és amelyik a térségben egyáltalán nem újdonság (lásd a moldáv-román kettős állampolgárok példáját).

Megjegyzem itt még, hogy a Kárpát- vagy, ha úgy tetszik, a Duna-medence magyarsága számára a döntés meghozatalakor biztosan veszélyesebbnek és kényesebbnek tűnt, mint amilyennek végül bizonyult. A Magyarországgal szomszédos államok magyarsága és politikai képviselete számára ez nagyobb rizikóvá vált a magyarokkal kapcsolatos ügyek hiszterizáltsága miatt, mint amilyen veszélyeknek a magyar állam a nemzetközi színtéren kitette magát (lásd: a román médiában és közéletben egyre erősebb hangokat, amelyek Kelemen Hunornak, az RMDSZ vezetőjének a román államhoz való lojalitásának bizonyítását kérik).

Összességében a magyar kormányzat lépésének a hatásait még nem látjuk be, s korrekt, hideg fejjel történő megítélése majd csak megfelelő történelmi távlatból lesz lehetséges. Mégis azt gondolom, hogy azon az alapon kell állni, hogy megadott jogokat nem veszünk vissza.

A magyar politikai élet ezen fontos és egykoron megosztó kérdése választ kapott, s így lezárult üggyé vált. Részleteiben ugyan módosítható, de minden hatásával együtt, nem lehet, s nem is szabad igyekezni nem megtörténtté tenni. Az, hogy miben és hogyan szorul változtatásra az ezt szabályozó törvény, az leginkább a magyar politikai akarat és az ezt jogi nyelvezetbe öntők dolga. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az egész problémahalmaz legmegosztóbb kérdése az állampolgársággal együtt megadott szavazati jog.

Ez utóbbival kapcsolatban két észrevételem van azon túl, hogy remélem, a magyarországiak számára is érthető az, hogy a kettős állampolgárság megadását megelőző külpolitikai csatározások, megkérdőjelezhető eredményességű háttéregyezségek és az alig, vagy sehogy se működő államközi együttműködések után a kettős állampolgárság nem csak egy szimbolikusan tételeződő, határozottnak tűnő lépés volt. A Magyarországtól keletre élőknek egy érezhető státusemelkedést (Schengen, a magyarok pozitívabb nyugati megítélése, stb.) is jelentett, és olyan előnyökkel járt, amelyek nagyszámú ilyen kettős állampolgár számára a nyugati munkavállalási körülményeinek érezhető javulását jelentette.

Az észrevételeim közül az első egy magyarországi álláspontra vonatkozik, amelyik leginkább türelmetlenségével tűnik ki, s a megértésre törekvéstől távol állva, irritáltan követeli a nem-részvételt, s eközben a nem-magyarországiakra vetíti ki a magyarországi Orbán-elleni törekvések eddigi relatív sikertelenségének frusztrációját.

Nem hinném, hogy a jelenlegi kormányzat leváltása a határon túliakon múlna, s azt sem, hogy komolyan kijelenthető, hogy a legutóbbi választások FIDESZ-KDNP kétharmadát éppen azon a Magyarországon kívül leadott egy mandátumon, és a mintegy 120 ezer szavazaton kellene számon kérni. Szerintem ebben a kérdésben sem Budapest és Csíkszereda között húzódik a front, hanem valahol Magyarország területén belül.

Eközben romániai magyarként én sem érzem korrektnek azt, hogy a Londonban dolgozó magyarországi nehezebben adhatja le a szavazatát, mint a gyimesközéploki kettős állampolgár. Ugyanakkor szerintem ezt is értelmetlen számon kérni máson, mint azokon, akik készítették ezeket a törvényeket.

A második észrevételemmel igyekszek kicsit hazabeszélni. A FIDESZ-féle, fejekben történő nemzetegyesítés ugyanis sokkal komolyabb veszélyeket rejt magában, és sokkal problematikusabb, mint a politikai bűnbakképzés fenti példája. Az történt ugyanis, hogy a romániai magyarok egyik része számára a FIDESZ virtuális Magyarországa elérte a Kárpátokat.

Az erdélyi magyarok közül is sokan Éjjel-nappal Budapestet nézve szórakoznak, és a magyar közszolgálati adó híradásaiból tájékozódnak a világ és Magyarország dolgait illetően. S így értelemszerűen inkább foglalkoztatja őket az, hogy mit mondott Orbán, mint hogy azt tudnák, ki most éppen a román miniszterelnök.

Ebben nem csak annak a veszélye rejlik, hogy egy idő után talán kizárólag a magyar politika fogja foglalkoztatni őket, miközben egy másik ország állampolgárai és politikai döntéseinek elszenvedői, és hogy ez ráadásul leginkább egy csatornán jut el azokhoz, akiknek nincs idejük a sokrétűbb tájékozódáshoz, hanem az is, hogy egyre kevesebben fogják azt gondolni, hogy a közösségeik hétköznapi problémái megoldásának Bukarest a záloga, s az illetékese is. Pedig Bukarest szedi be az adókat, Bukarest tartja fenn a közszolgáltatások egy részét: egyszóval nemzetállami szuverenitását gyakorolva Bukarest intéz, old és köt a határain belül.

Ahhoz, hogy a romániai választásokat, a romániai sorsdöntő kérdéseket érteni lehessen, szükséges egy bizonyos, mélyebb tájékozottsági szint, vagy legalábbis egy valamiféle bizalom, amelyet a közösség a Bukarestbe küldött képviselőibe fektet. Azonban – egyáltalán nem függetlenül az RMDSZ-esek politizálásának visszásságaitól –, ahogy a romániai magyarok figyelme Budapest felé irányult, s mostanra tekintete majdnem kizárólagosan ott csüng, a Bukarestben politizálók, és az ottani történések lényegesen leértékelődtek.

A fenti észrevételeimen túl a lehető legnagyobb tisztelettel javaslom, hogy a nem Magyarországon élők nagyon komolyan fontolják meg, hogy szavaznak-e a magyarországi választásokon. Ehhez erősebb felhatalmazás az, ha valaki valamilyen módon adót fizet Magyarországon, még akkor is, ha hivatalosan nincs állandó lakcíme ott, s csak egyszerűen fogyasztásával gyarapítja az államkincstárt.

Azonban ennél sokkal fontosabb az, hogy a szavazó legyen a lehető legtájékozottabb a Magyarországot belülről feszítő, lényeges kérdésekben. Ezzel kapcsolatban a legszerencsésebb az, hogy ha az illető élt egy bizonyos időszakot Magyarországon, mert csak így lehet igazán megérteni, hogy mi zajlik ott, melyek azok a harcok, s miről szólnak igazából, amit az ottani politikai erők vívnak, s amelyeknél az igazi tét a holnap Magyarországának a meghatározása.

Sokat hangoztatott problémája az RMDSZ-nek az, hogy a nagyváradi nem minden esetben tud azonosulni a csíkszeredai törekvéseivel, s annak, aki szórványban él gyakran teljesen más problémai vannak, mint annak, aki Székelyföldön. Mennyivel messzebb van, s mennyivel másabb Magyarország ezekhez képest!

Nem gondolom, hogy ezek a problémák áthidalhatatlanok lennének, de azt igen, hogy ezek komoly, felkészülést igénylő legyűrése olyan fölös energiákat követelnek, amelyeket kevesen engednek meg maguknak. Ha jogi kötöttségek nem is gátolnak a választásokon való részvételben, morális felelősségünk igen is van, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk, mibe is szólunk bele. Az, hogy milyen lesz a holnap Magyarországa végső soron mindannyiunkat érint valamilyen mértékben, akik magyarul beszélünk. Ez azonban senkit sem ment fel az alól, hogy a lehető legmegfontoltabb döntést hozza meg, ha élni szeretne a kettős állampolgárság biztosította szavazati jogával, s ha erre úgy érzi, valamilyen okból nem képes, akkor elvárható, hogy inkább tartózkodjon attól.

Olvass tovább!