A határon túli szavazás kérdése az ún. külhoni közösségek közül a szlovákiai magyarokat érinti a legkevésbé. Ez leginkább az országot egy rövid megszakítással bő tíz éve kormányzó Robert Fico miniszterelnök „éberségének” számlájára írható, ő ugyanis a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény 2010-es elfogadása után, a szlovákiai választási kampány hajrájában gyorsan elkészítette azt a hírhedt ellentörvényt, amely ellehetetlenítette a szlovákiai magyarok tömeges honosítását.

Így ma mindössze annyit tudhatunk teljes bizonyossággal, hogy 2017 szeptemberéig 1960-an veszítették el szlovák állampolgárságukat egy másik állampolgárság felvétele miatt, közülük 97-en szereztek magyar útlevelet.

Minden bizonnyal ennél sokkal többen vannak a „rejtőzködő” magyar állampolgárok, akik de iure szintén elvesztették szlovák állampolgárságukat, de nem „lepleződtek le”, így de facto kettős állampolgárokként működhetnek.

Mivel gyakorlati előnyökkel a magyar állampolgárság a szlovákiai magyarok számára nem jár, az érzelmi kötődés lehet a honosítás kérésének fő oka. Az ezzel a lépéssel járó kockázat (elsősorban a szociális hálóból való kiesésé) viszont van akkora, ami komoly visszatartó erőként hathat a szlovákiai magyarokra, így feltételezhető, hogy néhány ezres nagyságrendűnél nem nagyobb csoport az, amelynek tagjai magyar állampolgársággal s így szavazati joggal is rendelkezhetnek.

A határon túli állampolgároknak a választásokon való részvételhez regisztrálniuk kell a Nemzeti Választási Irodánál. A nyilvános adatok szerint a „kettős állampolgárságot tiltó országokból” e sorok írásakor 21 111 állampolgár kérte a felvételét a választási névjegyzékbe – ebbe a kategóriába tartoznak a kárpátaljai és a szlovákiai magyarok is. (Az összehasonlítás kedvéért: Romániából 149 604-en, Szerbiából 40 546-an kérték regisztrációjukat.)

Azonos tendencia, más arányok

A magyarországi belpolitika jelenléte a szlovákiai magyar közösségben ezért is más jellegű, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Utóbbiak esetében sokkal nagyobb volumenű a magyar kormány támogatáspolitikája is, a Vajdaságban (és mellette még Kárpátalján is) korábban elindult és nagyobb méreteket öltött például az a gazdaságélénkítő program is, amelynek szlovákiai részét most ősszel indítják, egyelőre 5 milliárd forinttal. (A Vajdaságba ennek tízszerese érkezett.)

A magyar kormány mediális politikája is visszafogottabb Szlovákiában: több, alacsonyabb látogatottságú hírportál és néhány regionális lap ugyan már eddig is a Fidesz helyi „stratégiai partnerének” számító MKP szócsöveként működött, ám a komolyabb saját médiaháttér kiépítésére Budapestről csak idén fektetnek nagyobb hangsúlyt, amire első körben valamivel több mint 300 millió forintot fognak költeni.

Saját nemzetpolitikai politikus- és újságíróképzőt is indítanak a magyar kormány pénzéből az MKP-hoz kötődő politikusok, konkrétan az MKP ifjúsági szervezetének, a Via Novának az elnöke, Gubík László: az Esterházy Akadémia névre keresztelt intézmény egyelőre szerény keretek között, de határozott célokkal indítja a „közéleti nevelést”.

Feladták vagy nem adták fel?

Mivel a szlovákiai magyarok biztosan nem lesznek a mérleg nyelve a 2018-as magyarországi választásokon, indokolatlan lenne kijelenteni, hogy a magyar kormány itteni támogatáspolitikája a szavazatvásárlás jegyében alakulna.

A kettős állampolgárságot tiltó szlovák törvényt még a Fico–Orbán-viszony nagy felvirágzása dacára sem változtatta meg a szlovák fél – ezt a témát Orbánék láthatóan feladták, alighanem a gazdasági együttműködést részesítve előnyben. (A témát ugyanúgy feladta a másodszor kormányon lévő Bugár Béla-féle Híd, amely nemrégiben az ellen a korrigáló törvényjavaslat ellen szavazott a parlamentben, amelyet ellenzéki pártként maga dolgozott ki.)

Hosszabb távon viszont a Fidesz kétségkívül számít az MKP-ra és a szlovákiai magyarokra. Ha másért nem is, annak bizonyítására, hogy a határon átnyúló nemzeti újraegyesítés 2010 óta tartó folyamata a teljes Kárpát-medencét felöleli. Így a szlovákiai magyarok sem maradhatnak ki a magyarországi belpolitikai fejleményekből.

Passzív ellenzék

A magyarországi belpolitikai események azonban a szlovákiai magyarságot is ugyanolyan anomáliák mentén érik el, mint a többi határon túli közösséget.

Ennek egyik kulcsa, hogy a magyarországi ellenzék és az ellenzéki médiák egyetlen témája Orbán démonizálása, amely már rég túllépett minden konstruktivitáson és a hatalmi visszaélésekre való rámutatások jogos törekvésein.

Az ellenzék és az ellenzéki médiák számára a határon túliak elsősorban akkor jelentenek témát, ha beleillenek a szinte kizárólag Orbán démonizálására építő retorikájukba. Ezzel a magyar ellenzék eleve lemond arról, hogy a határon túli magyarok körében építkezzen.

Ez alól előfordulnak időnként kivételek, korábban az LMP keresett kapcsolatot a Híddal, nemrégiben pedig a Momentum kezdett hasonló próbálkozásba, augusztus 20-i rendezvényükön a Híd alelnöke, egyben a szlovák kormány romaügyi biztosa, Ravasz Ábel is fellépett (rögtön meg is kapta a magáét az MKP-s sajtótól).

Ezek a kísérletek viszont a Fidesz erőalapú határon túli politikájához képest harmatgyengék, és gyakorlati eredményekkel ezidáig nem jártak. A szlovákiai magyarok körében ugyanúgy toronymagas a Fidesz és a jelenlegi magyar kormány támogatottsága, mint a többi határon túli közösségnél, ami így is marad, amíg a Fideszen kívül nem is szólítja meg senki az itteni magyarokat.

Féloldalas viszonyulás

A határon túliak választójoga a jelenlegi anomáliák mellett aligha szolgálja a demokratikus kiegyensúlyozottság elveit. Ezek az anomáliák egyrészt a magyar kormány támogatás- és médiapolitikáján, másrészt az egyéb szereplők passzivitásán és öncélú Orbán-rögeszméjén alapulnak.

A szlovákiai magyarok ezt a helyzetet leginkább kétféle hozzáállással szemlélik: egy – nem elhanyagolható – részük pozitívan viszonyul a magyar kormánynak a határon túliak felé irányuló figyelmességéhez (érzelmi alapon vagy akár a saját haszon reményében), egy másik részük pedig egy önállóan is erős szlovákiai magyar közösségre helyezve a hangsúlyt vagy eleve nem foglalkozik a magyar belpolitikai témákkal, vagy kritikusan tekint a magyar kormány törekvéseire (ebben a megmaradt magyar ellenzéki médiákra, de még inkább a hazai független médiákra támaszkodhat).

A második csoport tagjai alighanem semmiféle motivációt nem éreznek a magyar választójog megszerzésére, hiszen nem tudnak pozitívan viszonyulni a magyar belpolitikai eseményekhez. Az első csoportban a magyar támogatáspolitika hatására a közeljövőben is nőhet a választók száma, bár az erdélyi és a vajdasági számokat aligha fogja megközelíteni. Várhatóan megmarad azonban ez a féloldalasság.

Amennyiben a szlovák állampolgársági törvény a jövőben megváltozik (ez már csak a 2022-es magyarországi parlamenti választásokra nézve lehet mérvadó), és akár tömegessé válhat a magyar állampolgárság felvétele Szlovákiában, az átrendezhetné a magyar választási előrejelzéseket, és ez hozhatná igazán felszínre a fent jelzett anomáliákat.

A megoldás talán az lehetne, ha a magyar társadalomnak a Fideszen kívüli csoportjai is aktívabban törekednének a pozitív viszonyulás kiépítésére a szlovákiai magyarokkal.

(A határon túliak választójogának megszüntetése/korlátozása jelen körülmények között meglátásom szerint nem reális várakozás, s egy későbbi kormány részére is nagy kockázattal járna nemzetpolitikai-érzelmi szempontból.) Ez azt eredményezhetné, hogy a határon túli választójog intézménye valódi demokratikus szellemben működhetne, és nem kellene a Fidesz szavazatvásárlási trükkjeként tekinteni rá. Ehhez viszont még sok politikai szereplőnek kellene átlépnie a saját árnyékát.