Identitásaink és traumáink: visszatér az elismerés történetpolitikája?
Az elismerés történetpolitikájának visszatérése kétségtelenül kihívás és nem veszélytelen, ezt már tudjuk a múltból, és erre utalnak a jelenlegi folyamatok is.
Az elismerés történetpolitikájának visszatérése kétségtelenül kihívás és nem veszélytelen, ezt már tudjuk a múltból, és erre utalnak a jelenlegi folyamatok is.
Három éves szakmai vitával, újszerű metódusokkal próbál a főváros méltó módon emlékezni a háborúkban megerőszakolt nőkre. A célok bár támogatandók, a kivitelezéssel kapcsolatban felmerülnek kételyek.
A Terror Háza megnyitása és Kertész Imre Nobel-díja sok tanteremben vert visszhangot, azonban utólag látszik csak igazán, mennyire ez a két esemény alakította a történelmi emlékezetről szóló közbeszédet és azon vitákat, amelyekkel felnőttünk.
A holokauszt az európai birodalmi és gyarmatosító eszmék következménye, a náci rezsim pedig nem az európai civilizáció bukása, hanem szégyenteljes terméke.
Attlee hatéves kormányzása olyan maradandó hatással bírt az Egyesült Királyságra, amely egyedülálló a huszadik századi brit történelemben, a háborús kormányokat nem számítva talán csak Margaret Thatcher öröksége hasonlítható hozzá.
A náci népirtással foglalkozó emlékezetpolitika a genocídiumot általában nem egy gyarmatosító háború részeként értelmezi. Pedig a Harmadik Birodalom és a 19. és kora 20. századi európai gyarmatosítás között mély összefüggés van.
Az emlékezet a múlt újra- és újra elmesélésének folyamatában születik meg és él, és hatalmi kérdés, hogy a közvetlenül érintetteken kívül más is meghall-e bizonyos elbeszéléseket.
231 éve kezdődött a francia forradalom. Hosszú olvasmány a forradalom első négy évéről, ami azóta is minden rendes népfelkelésben csak ismétli magát.
A múlt körüli társadalmi viták jellemző dinamikája az áldozati versengés, amely során az áldozatok nevében fellépő társadalmi szereplők két táborra oszlanak, és saját szenvedésük elismertetését követelik a másiktól, és ezen elismerés hiányát az elnyomás egy formájának (az elismerés megtagadásának) tekintik.
Éppen 56 éve. De hogyan történt mindez, és miért fontos az, hogy Johnson elnök valójában mit is gondolt a feketékről?