A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogszerűek az SZFE oktatóinak sztrájkkövetelései
Ahogy jogszerű volt a figyelmeztető sztrájk is.
Ahogy jogszerű volt a figyelmeztető sztrájk is.
A szakszervezet és a munkáltató között hónapok óta húzódnak a tárgyalások, a dolgozóknál betelt a pohár.
Össztársadalmi ellenkezést váltott ki a szigorítás Lengyelországban, a kormánypárt népszerűsége is rohamosan csökken.
Semmiféle megegyezés nem történt a kuratóriummal október 21-én – közölte a diákok HÖK-elnöke, Csernai Mihály és Budai Marcell, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) sajtófőnöke.
Munkabeszüntetéssel, egyetemi tiltakozásokkal és forgalomlassítással vette kezdetőt hétfő reggel az az országos sztrájk Lukasenka lemondásáért.
Éjfélkor lejár a Lukasenkának adott ultimátum, jöhet az általános sztrájk.
Pedig népszerű vád, hogy egy hangos kisebbség uralkodik a higgadt többségen.
Arra hivatkoznak, hogy még a vezetőség által elfogadott sztrájkköveteléseknél sem várták meg a kötelező egyeztetést.
A német multi szokásához híven semmibe veszi a munkásait.
Úgy döntöttek, nemcsak szolidárisak az SZFE sztrájkoló alkalmazottaival, hanem készek minden segítséget megadni nekik, hogy a lehető leghatékonyabban támogassa jogos harcukat.