Migránsozással, adókönnyítéssel és brüsszeli tőrdöféssel kezdte az őszi ülésszakot Orbán – percről percre a Mércén
Beindult az országgyűlésben a választások előtti adok-kapok az ellenzék és a kormánypártok között.
Beindult az országgyűlésben a választások előtti adok-kapok az ellenzék és a kormánypártok között.
A tavasszal bevezetett új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal a kormány arcul csapta a szakdolgozókat.
Több mint 10 ezren vonultak a Madách Imre tértől a Tabánig.
Ez volt az első nagyobb kormányellenes demonstráció a tavaly novemberi korlátozások bevezetése óta. Élőben jelentkeztünk a helyszínről.
A lakóépületek direkt bombázása az izraeli hadsereg által 2014-ben alkalmazott stratégiára emlékeztet
A hat Orbán Viktorhoz intézett azonnali kérdés közül háromban emlegették a focit. Az ülést levezető Latorcai János szexista beszólással intette helyre Kunhalmi Ágnest.
A miniszterelnök az évben másodjára volt kénytelen személyesen is megjelenni az Országgyűlés előtt.
Bekövetkezett, amitől sokan tartottak, Trump sajtótájékoztatón kérdőjelezte meg a választás tisztaságát, konkrét bizonyítékokat nem szolgáltatott. Pedig Joe Biden nagyon közel van a győzelemhez.
A 2016-oshoz hasonló helyzet alakult ki az idei elnökválasztáson is, Donald Trump sok helyen felülmúlta a közvélemény-kutatók várakozásait.
Percről-percre követjük a mai nap eseményeit!