És ha nem mer nemet mondani?
Olyan embereket lehet csak eszközként használni, akik sokat (vagy akár mindent) veszíthetnek, ha felemelik a szavukat a kormány ellen.
Olyan embereket lehet csak eszközként használni, akik sokat (vagy akár mindent) veszíthetnek, ha felemelik a szavukat a kormány ellen.
Az ellenzéki jelöltek a Független Diákparlament kérésére ütköztetik álláspontjaikat március 12-én. Orbán Viktor viszont erre a megkeresésre sem reagált.
A lap nem talál abban kivetnivalót, hogy az önkormányzat és a KLIK mellett a szülők is besegítettek a felújításba.
„Már 100 évvel ezelőtt is elavultnak tartottam volna azt, ami most van.”
Felnőttként, tanárként igenis példakép vagy: ha szeretnél valamit a gyerekektől, akkor először neked kell megtenned azt. Ha az együttműködés a cél, akkor neked is együtt kell működnöd velük. Ha a másik ember tisztelete, akkor tisztelned kell őket.
2015 óta tart az új típusú történelem atlaszok kálváriája: most éppen a 3. kiadásnál tartunk, de a szakértők szerint még ez is bőven hagy kívánni valót maga után.
Biztos, hogy jó ötlet másfél hónappal a választások előtt semmibe venni a diákokat?
Többezer diák tüntetett az oktatási rendszerváltásért – közvetítésünk percről-percre!
Évek óta az van, hogy Orbán Viktor évértékelőjében nem azt kell nézni, hogy miről, hanem, hogy miről nem beszélt. Idén például a miniszterelnök úgy festette fel a jó irányba haladó ország képét, hogy a korrupcióról, az oktatás, az egészségügy helyzetéről egy szót sem beszélt.