Amikor a Fradiból távozó német balhátvéd szerint is túl sok a stadion, és baj van az oktatással
… azt nem látod előre jönni!
… azt nem látod előre jönni!
Félnek az igazgatótól, ezért rohamtempóban iratkoznak át más intézményekbe a diákok, és adják be felmondásukat a tanárok a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolában.
A 18-24 év közötti lányok közül minden ötödik teljesen inaktív. A gyerekvállalás nem magyarázza meg a nemek közötti szakadékot, a kormány politikája annál inkább.
A családpolitika is kevesebbet, de a honvédelem és a közbiztonság sokkal több pénzt kap.
A gyerekek túlnyomó többsége egyáltalán nem tud táborozni menni, pedig az önkormányzatoknak kötelező lenne megoldani a felügyeletüket.
Jogsértőnek találta a szakgimnáziumi érettségit az ombudsman. A tavalyi érettségit. Idén.
Aki kiöregszik, örül, hogy nyugdíjba mehet. Aki fiatal, annak semennyire sem vonzó ez a pálya.
A Magyar Narancsnak adott interjút az ismert gyerekpszichológus.
Székely László, az alapvető jogok biztosának jelentése szerint a tavalyi érettségi a tanulók alapvető jogait sértette.
Mert az anyagi nehézségeken kívül leginkább az életszemléleten múlik, hogy lesz-e elég magyar gyerek.