A vegyipari szakszervezetek féltik a vegyészképzést az új Nemzeti Alaptantervtől
A természettudományi összemosása nehéz helyzetbe hozhatja a szakirányú képzést.
A természettudományi összemosása nehéz helyzetbe hozhatja a szakirányú képzést.
Nem lesz paradigmaváltás.
Szeptemberben több alkalommal is figyelemfelkeltő sztrájkot tartanak.
A tankönyvszerzők szerint nem az egyentankönyvek jelentik a megoldást, hanem a szabadság, a tankönyvek szabad választásához való jog, hiszen a pedagógusok, a tanítók nagyon jól el tudják dönteni, hogy milyen tankönyvből szeretnének tanítani.
A pedagógusok szervezeti tagságaira, de még a Facebook-csoporttagságaira is kíváncsi a kormány abban a kérdőívben, amit idén szeptemberben terveznek szétküldeni az ország minden egyes tanára számára.
A 15-29 éves fiatalok közel fele úgy érzi, az elmúlt tíz évben romlott az életszínvonal, sokan pedig a kilátástalanságot és a szegénységet tartják a legnagyobb problémának.
A diplomás szülők gyerekei kilencszer esélyesebbek arra, hogy maguk is diplomát szerezzenek, mint azok, akiket családjukban elsőként vettek fel egyetemre.
Hajnal Gabriella merész beismerést tett.
Legutóbb az értekezletet a résztvevők deklarációja, valamint a „kockásinges” és az „esernyős” tüntetés követte.