Az afgán háborút el kellett adni az amerikai nagyközönségnek, így aztán a balsorsú afgán nők új harcos pártfogókra találtak az amerikai szenátorok, kongresszusi tagok, agytrösztszóvivők és média-megmondóemberek személyében. Az, hogy az USA az afgán kultúrára hivatkozva próbálta igazolni az Afganisztán elleni katonai agressziót, nem újkeletű háborús taktika.
A menekültválság a belorusz határon sokadik példája annak, hogy Európa elvesztette külpolitikai mozgásterét, mert a menekültellenességét fontosabbnak tartja annál, minthogy ne zsarolhassák diktátorok.
Tömeges kitoloncolás vár azokra, akik a természeti katasztrófa és a belpolitikai káosz elől menekülnek.
A menekültek pont ugyanolyanok, mint mi. Vannak közöttük egyedülállók, családok, ez utóbbiból szigorúbb hangulatúak és boldogok. Vannak tervezgetők, álmodozgatók és gátlástalan hazudozók. Pont ugyanolyanok, mint mi, magyarok.
A török gazdaság az éhbérért, feketén dolgoztatott munkásoknak köszönhetően tartja még magát.
Kaczyńskiéknak akár kapóra is jöhet a krízis a határon. Azzal, hogy emberi lényekről van szó, szokásosan senki sem törődik.
A szervezet szerint egyáltalán nem biztonságos visszatérnie a menekülteknek, és aki mást állít, az szándékosan torzít.
A békefolyamat igazából nem is a békéről szólt, csak arról, hogy az amerikaiak kényelmesen ki tudjanak vonulni, miközben tárgyalási partnerré, így elfogadottá tették a tálibokat.
Pedig annyira aprók ezek a különbségek közöttünk. A bőrszín? Mi is lebarnulunk nyáron. A kendő? Nagyanyáink még bőszen hordták. Hogy mást esznek? Manapság, az ételintoleranciák divatos világában ki hivatkozhatna erre? Közös a Földünk, a jövőnk és közös a sorsunk is.
A Pikpa tábor példamutató modellt kínált a menedékkérők fogadására. A felállítása tűrhetetlen volt a hatalom számára. A gépezet nem tűri meg a barátságos menekülttáborokat.
