Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Háborús és emberiség elleni bűntetteket követtek el 2016 óta Líbiában az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint

Háborús bűnöket és emberiség elleni bűnöket, mint gyilkosságot, rabszolgakereskedelemet, kínzást, és nemi erőszakot követtek el különböző katonai szervezetek 2016 óta Líbiában – derül ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának megbízásából az országban nyomozó tényfeltáró vizsgálóbizottság jelentéséből. A vizsgálóbizottság szerint különösen veszélyeztetettek az országban a polgárháború elől menekülő afrikai állampolgárok.

A szakemberek az országban szolgáló külföldi zsoldos csapatok tevékenységének vizsgálata során különösen sok, nemzetközi egyezménybe ütköző gaztettet jegyeztek fel. Az orosz központú magánhadsereg, a Wagner Group embereiről a jelentés szerint „megalapozott a gyanú”, hogy olyan emberekre is tüzet nyitottak, akik nem vettek aktívan részt összecsapásokban.

A líbiai partiőrséggel kapcsolatban pedig több olyan jelentést is felidéztek, miszerint az Európában kiképzett és felfegyverzett szerv olyan menekülttáborokba szállítja a Földközi-tengeren elfogott menekülteket, ahol mindennapos a kínzás és könnyedén válhattak rabszolgakereskedelem áldozataivá.

Az országban Moammer Kadhafi 2011-es elüldözése óta különböző intenzitással zajlanak összecsapások, folyamatos a polgárháborús helyzet.

Az ENSZ jelentése szerint a konfliktusokban résztvevő minden fél, így a harmadik országok, a különböző zsoldos alakulatok és hadseregek egyaránt követtek el nemzetközi emberi jogi szerződésszegéseket, különös tekintettel a szükségesség és arányosság elvére. A vizsgálóbizottságot vezető Mohamed Azsar elmondta, a civilek súlyos árat fizettek az országban 2016 óta folyó harcokban.

„A kórházak lerombolásának komoly hatása volt az egészségügyhöz való hozzáférésre, a zsoldosok által lakóövezetekben hátrahagyott aknák civileket csonkítottak és öltek meg.”

-tette hozzá Azsar.

A vizsgálóbizottság bejelentette azt is, hogy azonosították a bűntetteket elkövető egyéneket és csoportokat, akik közt egyaránt szerepelnek líbiai és külföldi állampolgárok is. Azonban a neveket tartalmazó listát nem hozzák nyilvánosságra, hanem átadják a megfelelő szerveknek.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tavaly júniusban fogadott el egy határozatot a líbiai helyzet kivizsgálására. A két hónappal később felálló vizsgálóbizottság több száz dokumentum és mintegy 150 emberrel Líbiában, Tunéziában és Olaszországban készített interjú alapján készítette el egy éves munkával a jelentést.

A líbiai helyzetről, a határőrség menekültekkel szembeni embertelen bánásmódjáról, a rabszolgakereskedelemről mi is rendszeresen beszámolunk a Mércén.

(via TheGuardian)

Címlapkép: Wikimedia Commons