Az elmúlt 10 évben súlyos lakhatási válság alakult ki Magyarországon, a koronavírus-járványt követő gazdasági válság pedig sokak számára valószínűleg tovább fokozza majd a lakhatási problémákat.
A koronavírus elleni intézkedések, ha átmenetileg is, de visszaszorították az ipari szennyezést, illetve beindították a közösségi összefogás és kölcsönös segítségnyújtás formáit. De a válság elmúltával az élet visszazökkenhet a korábbi kerékvágásba, amivel folytatjuk a száguldást egy másik krízisbe – a klímaválságba.
Milyen veszélyekkel jár a köz- és magánszféra dolgozói számára a mostani járvány, és milyen közösségi és mozgalmi válaszok léteznek a mostani helyzetre?
A koronavírus rámutat arra, hogy mik azok a tevékenységek, amelyek nélkül nem élne túl a társadalom: az ápolók, gondozók, orvosok, bolti eladók sokszor alábecsült munkája most felértékelődött, eközben azonban a munkaterheik is jelentősen nőttek. Ugyanígy növekedett az általában a családon, háztartáson belül végzett reproduktív és gondoskodási munka mennyisége is.
Ahogy a koronavírus belépett globális ellátási láncainkba széles körben láthatóvá tette az élelmiszer útvonalának egyes állomásain a kizsákmányolást és a magánérdek dominanciáját a közösségek jólléte felett.
A vírus okozta krízisben és a karanténban, a nők ellen elkövetett erőszak fennmarad és a krízishelyzet okozta összezártság és stressz hatására fokozódhat. Az amúgy is hiányos intézményrendszer pedig most még kevésbé elérhető az áldozatok számára.
„Itt hagyunk meghalni titeket a vízben” – mondták állítólag a máltai tengerészek a bajbajutottaknak.
Áder János előkerült, Karácsony Gergely és Müller Cecília megütköztek, közben New Yorkban először csökkent az intenzíven ápolt betegek száma.
A teljes keret 50 milliárd forint, minden jel szerint májustól lesz igényelhető.
Az érettségiket kevesebb kontakttal és méltányosabb körülmények között is meg lehetne tartani.
