Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az érettségi megtartásáról szóló döntés igen vakmerő, és igen kevéssé bátor

Felszáll a füst szerdán, megszületik a kormánydöntés az idei érettségiről. Maruzsa Zoltán az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette az oktatási akciócsoport javaslatát.

Az már régen világossá vált, hogy az érettségivel kapcsolatban nem lehet olyan döntést hozni, ami mindenkinek megfelel, senkinek az érdekeit nem sérti. A bizonyosság jobb a bizonytalanságnál, ezért aztán vannak, akiket örömmel tölt el, hogy végre előrelépés történt, van valamilyen határozott kormányzati elképzelés.

A Pedagógusok Szakszervezete és a Nemzeti Pedagógus Kar üdvözölte a javaslatot, csak apróbb aggályokat vetett fel vele szemben. Sokan vagyunk azonban, akik a döntést elfogadhatatlanul vakmerőnek, ugyanakkor igen kevéssé bátornak tartjuk.

A javaslat elfogadhatatlanul vakmerő, mert veszélyhelyzetben is meg kívánja tartani az érettségit, vállalva – valóban vállalva? – ennek minden kockázatát. Maruzsa Zoltán korábban azt is kijelentette, hogy ha a májusban tartott érettségi kockázata kisebb, mint ha később rendezik, akkor májusban tartják meg a vizsgákat. Tette ezt aznap, amikor Orbán Viktor bejelentette a kijárási korlátozások határozatlan időre való meghosszabbítását, és amikor az előtte megszólalók nem győzték hangsúlyozni a járvány megfékezésének feltételeként az utazások, az együttlétek számának csökkentését.

Ugyanakkor a javaslat nem elég bátor. Egyetlen lényegi ponton tér el a szokásos eljárásrendtől: azoknál a tárgyaknál, ahol az írásbeli és a szóbeli is előírás, megelégszik az írásbeli megtartásával, hogy ezzel csökkentse a vizsgaesemények számát.

A többi javasolt változtatás részben kevés csökkenést okoz, részben pedig a várható haszonhoz képest aránytalanul nagy hátrányokat jelent az érintetteknek.

Hiába csökkenti 30%-kal az előrehozott és a szintemelő érettségi lehetőségének megszüntetése az érettségizők számát, ha a vizsgaesemények száma csak kb. 10 %-kal lesz emiatt kevesebb. Hiszen a 70000 „normál” vizsgázó 5 tárgyból 350000 vizsgaeseményen vesz részt, míg a jellemzően egy-egy tárgyból előrehozott vagy szintemelő vizsgát tevő visszalépésével 30000 alkalmat takaríthatunk meg.

Ráadásul, ha nem törlik el azt a követelményt, hogy idén már csak emelt szintű vizsgával lehet továbbtanulni, a szintemelés lehetőségének megvonásával megakadályozzák a korábban érettségizettek továbbtanulását, és azokét is, akik biztonsági megfontolásokból tettek korábban középszinten előrehozott vizsgát, arra gondolván, hogy később az ambiciózusabb terveikhez szükséges emelt szintű vizsgát is leteszik.

Nem tudhatjuk, hogy a felsőoktatásban továbbtanulni nem szándékozók közül hányan élnek azzal a lehetőséggel, hogy visszavonják az érettségi jelentkezésüket, ha ezzel csak azt érik el, hogy az érettségi vizsgát egy későbbi időpontban kell letenniük. Feltételezem, hogy kevesen. Sokan gondolják, hogy később, munka mellett nehezebben tudnának a szóbelit is tartalmazó vizsgára felkészülni. Ráadásul az érettségi nemcsak a felsőfokú továbbtanulásnak, hanem a szakmatanulásnak, felnőttképzésnek, a garantált bérminimumnak, bizonyos munkakörök betöltésének is feltétele.

Abban viszont biztosak lehetünk, hogy az érettségitől való félelmükben most visszalépő tanulók jó része később is érettségi nélkül marad.

Mit lehetne tenni az az érettségi vizsgaesemények, a személyes találkozások számának valóságos csökkentése érdekében?

A leginkább kontaktusmentes megoldás nyilván az online vizsga lenne. Ezt a legtöbben elképzelhetetlennek tartják, pedig nem biztos, hogy az. Érdemes lenne megvizsgálni, milyen feltételekkel lenne ez megvalósítható, ha a járvány nagyon elhúzódik.

De maradjunk a hagyományos megoldásoknál!

Először is azoknak, akik nem kívánnak továbbtanulni, érettségi vizsga letétele nélkül is meg kellene adni az érettségivel egyenértékű végzettséget. Hiszen ha a sok országban alkalmazott jegymegajánlás ellen az az érv, hogy nálunk az érettségi egyben felvételi is, elég lenne kijelenteni, hogy a vizsga nélkül megadott végzettség felsőoktatási továbbtanulásra nem jogosít. Feljogosít azonban bármi más, érettségihez kötött tevékenységre, juttatásra. És természetesen az érettségi későbbi ingyenes letételére.

A másik figyelembe nem vett lehetőség ugyanehhez a logikához kapcsolódóan az, hogy csak azokból a tárgyakból kelljen érettségizni, amelyek a felvételi követelményekben szerepelnek. Az eddig az érettségi átlagból számított további pontokat helyettesítheti valamilyen, az osztályzatokból vagy felvételi tárgyakból – esetleg alternatívák megengedésével – számított pontszám. Nem volna ez példa nélküli megoldás, hiszen a technikumokból a felsőoktatásba lépéshez hamarosan elég lesz kizárólag a szakmai vizsga eredményéből pontot számítani.

A felvételi pontszám számításán másban is lehetne változtatni. Számos szakon az határolja be a felvehetők számát, hogy a továbbtanuláshoz meghatározott, mindenki számára kötelező ponthatárt kevesen érik el. Ezeken a szakokon bizonyos tanulmányi eredmény fölött megengedhetnék érettségi nélkül is a bejutást. A vitákban még az is felmerült, hogy az év végi jegyeket azoknak is meg lehetne érettségi jegyként ajánlani, akik középfokon kívánnak érettségizni, biztosítva a vizsgázás lehetőségét azoknak, akik ezt nem fogadják el.

A digitális munkarend okozta felkészülési nehézségek miatt ésszerű lenne eltekinteni attól az idei évtől érvényes szigorítástól, hogy a felvétel feltétele legalább egy vizsgatárgy emelt szinten történő teljesítése, illetve méltányos lenne az egyes népszerű szakok államilag finanszírozott helyeire központilag meghatározott minimális pontszám csökkentése.

Ahhoz már nem is kellene akkora bátorság, csak a megszokottól való eltérés elfogadása, hogy lehetővé tegyék a vizsgázást a lakóhelyhez közel kijelölt iskolákban. Lehet ez akár általános iskola is, hiszen az írásbelin felügyelő tanárnak nemhogy nem kell, de nem is szabad értenie ahhoz, amiről a vizsga folyik.

A bátorság mellett a méltányosságra is szükség lenne. Nem beszélt az államtitkár arról, hogy mi lesz azokkal, akik a vizsgáztatást lehetővé tevő, enyhébb – vagy csak annak nyilvánított – járványügyi helyzetben sem tudnak részt venni a vizsgán, mivel saját maguk vagy velük élő családtagjaik fokozottan veszélyeztetettek, vagy éppen azért, mert karanténben kell tartózkodniuk? És mi lesz azokkal, akiket iskolájuk nem tud online felkészíteni a vizsgákra? Számukra is biztosítani kell valamilyen korrekciós lehetőséget.

Szóljunk most arról is, amiről nem szoktak szólni a cikkek:

a szakképző iskolákban nagyjából ugyanannyian tesznek szakmai vizsgát, mint ahányan a középiskolákban érettségire jelentkeznek. Ők is izgatottan várják, milyen módon vizsgázhatnak, de egyelőre ez a csoport sem kapott tájékoztatást.

A felnőttképzésben a szakmai vizsgákat csak a veszélyhelyzet után lehet letenni, már megjelent az erre vonatkozó rendelet. Az iskolai oktatásban bonyolultabb a helyzet, hiszen például a hároméves szakképzésben az iskolai végzettséget is a szakmai vizsga tanúsítja. Itt is elképzelhető azonban valamilyen, bizonyos korlátozásokat tartalmazó vagy ideiglenesen szakmai és iskolai végzettséget tanúsító bizonyítvány kiadása.

Végezetül egy szakmámba vágó gondolat. A világban egyre csökken a formális bizonyítványok jelentősége, helyüket a bármilyen módon megszerzett tudás, készségek elismerése váltja fel. A munkáltató maga akar meggyőződni arról, alkalmas-e a jelentkező az elvégzendő feladatra. Az alkalmasságnak feltétele az a tudás, azok a készségek, amelyek megszerzésének legtermészetesebb módja a közoktatásban való részvétel. Ezért káros a korai iskolaelhagyás, ezért fontos az iskolai végzettség – sokkal ritkábban fontos a „papír”, és a továbbtanulás kivételével szinte sosem számít az érettségi vagy a szakmai vizsga eredménye. Ebben a rendkívüli helyzetben végig kellene gondolnunk, mennyire fontos, mit ér meg, hogy egy tanuló vizsgán, érdemjegyekkel értékelve bizonyítsa be érettségét, szakmai tudását.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán