A külpolitikai hírközlés sanyarú helyzetére világít rá, hogy bonyolult közép-európai híreket nem csupán az angol tudósításokban, de még az itthoni sajtóban is elintézünk a címben jelölt kérdésekkel. De vajon az a legfontosabb tudnivaló az új szlovák elnökről, hogy Orbán és Putyin barátja, és hogyan lehetne ebbe a keretbe beleilleszteni a lengyel jobboldalt?

„Orbán és Szijjártó örömtáncot járhat – Peter Pellegrini fordított, és ő nyerte a szlovák elnökválasztást” – így, és ehhez hasonló szellemben számolt be a magyarországi sajtó arról az elnökválasztási győzelemről, amit a nacionalista Peter Pellegrini aratott a vasárnapi, szlovákiai elnökválasztáson. Pellegrini, aki mint a híradásokból kiderült, a szavazatok 53 százalékával győzte le a nyugatos liberálisként leírt Ivan Korčokot, általában úgy szerepelt a híradásokban, mint Robert Fico visszatérő miniszterelnök és Orbán Viktor szövetségese.

Fico, a szlovák viszonyok között jellegzetesen a bevándorlásellenes jobboldali kampányokat folytató „szociáldemokrata” Smer vezetője korábbi választási győzelme után ugyancsak megkapta a maga címkéjét a budapesti cikkekben. Az Index az akkori választásról például egyenesen úgy számolt be: „Visszatér-e a hatalomba a szlovák Orbán Viktor?”

A kissé sablonos hírek nyomán felmerülhet az olvasóban: valójában mennyire hasznosak ezek a figyelemfelkeltésre alkalmas keretezések?

Egyrészt nyilván fontos információ, hogy a Ficóval szövetséges, korrupciós ügyeiben vele összejátszó, de külön pártot, a Hlas-t futtató Pellegrini nem utasítja el Orbánt, vagy éppen Vlagyimir Putyin orosz elnököt, nem úgy mint politikai ellenfele, Korčok.

A probléma nem Magyarország-specifikus. A vezető angol nyelvű portálok címei is csak azt hangsúlyozták, „az oroszpárti szlovák miniszterelnök szövetségese” nyert, miközben emlékezhetünk, a Moszkvával hasonlóan baráti viszonyt ápoló, de holland Geert Wilders 2023-as győzelménél a cím és a bevezető terén sem merült fel ez, őt ehelyett az „iszlámellenes populista” állandó jelzővel ruházták fel.

A sajtót átnézve felmerülhet tehát a gyanú, hogy a szlovák politika fejleményeit Brüsszelben, Berlinben vagy Londonban évszázados sztereotípiák (pánszlávizmus, oroszellenesség, oroszbarátság) kategóriáiban értelmezik.

A szlovák elnöknél nyilván semmi más nem fontos, mint hogy orosz „vazallus”-e avagy nem, míg Geert Wildersnek már engedélyeznek némi deskriptív autonómiát.

A riporteri felületesség gyanúját már csak az is felveti, ha belenézünk a kurrens szlovákiai magyar sajtó cikkeibe az elnökválasztásról. A Fico-párti elfogultsággal nehezen vádolható Napunk oldalán Lucia Osvaldová a magyarországi médiafogyasztók okulására is elmagyarázta, az ukrajnai háború ügyében megfogalmazott pozsonyi kritikák és az Orbán Viktorral való barátkozás ellenére Pellegrini valószínűleg  az Európai Tanács csúcsülésein, a törvényhozásban és a diplomáciában is – ahogyan Ficó is – Ukrajna további háborús és gazdasági segélyezését fogja támogatni.

Az esedékes, informális csehországi NATO-találkozón sem várható, hogy Fico vagy Pellegrini vétóval fog élni a nyugati szövetségesek háborús erőfeszítéseinek támogatása kapcsán. Mindebből az következik, hogy nagyon korlátozottan érdemes hinni azokban a keretezésekben, amelyek szerint Putyin például számottevő előnyhöz jut az európai politikában azzal, hogy Pellegrini pár százalékkal legyőzte ellenfelét északi szomszédunknál.

Ez annál is inkább igaz akkor, ha Lengyelországra tekintünk. A tavalyi, országgyűlési választásokon az addig kormányzó, markánsan jobboldali Jog és Igazságosságot (PiS) a jobbközép-balos koalíció váltotta le Donald Tusk vezetésével (erről a hazai Fidesz-média, mint „Soros embereinek”, avagy a lengyel „baloldalnak” a hatalomra kerüléséről cikkez, cinikusan, hiszen a miniszterelnök, Tusk antiszocialista nézeteit elég széles körben ismerik). A helyi választásokon ennek ellenére a PiS ismét győzelmet aratott, még akkor is, ha csupán pár százalékos előnyre tett szert Tusk koalíciójával szemben. A PiS azonban lehet akármennyire antiliberális és lehet akármilyen jó kapcsolatuk Orbán Viktorral, azt nehéz lenne állítani, hogy Jarosław Kaczyński pártja bármilyen értelemben „Putyin-párti”, vagy oroszpárti lenne.

Azt azonban a gyorselemzések se a lengyel, sem pedig a szlovák választás után nem emelték ki, hogy nagyon is van olyan Ukrajnával kapcsolatos politikai ügy, ami a két választási eredményt összekötheti. A lengyelországi és a szlovákiai gazdák – szintúgy sok más európai állam mezőgazdasági munkásaival – ugyanis egyként tiltakoztak a háború ürügyén az EU felé engedélyezett olcsó ukrajnai gabona behozatala ellen. A lengyel gazdák például az elmúlt napokban blokádot vontak az ukrán határ körül.

A lengyel gazdák, akiket a történelmileg jelentős, a lengyel rendszerváltásban kulcsszerepet játszó Szolidaritás is a támogatásáról biztosított, a 160 ezer tonnát kitevő (részben génmódosított) ukrán gabonaszállítmányok miatt „tisztességtelen versenyre” panaszkodtak, ami megélhetésüket is tönkreteheti.

Hasonló jelenetek játszódtak le korábban Kelet-Szlovákiában is. Itt Fico kormánya már frissen pozíciójába kerülve, 2023 novembere folyamán jelentős korlátozásokat vezetett be az ukrajnai gabonaimportra, ez az ígéret pedig jelentős szerepet játszott Fico pártjának győzelmében is a parlamenti választáson.

A problémát Magyarországon a Fidesz-KDNP-n kívül, és náluk komolyabb formában csupán az LMP tematizálta. Arról van ugyanis szó, hogy miközben a magyarországi zöld párt, sok európai, rendszerkritikus erővel egyetemben erősen ellenezte a 2010-es évek folyamán az amerikai-EU-s TTIP szabadkereskedelmi egyezményt, az ukrajnai háború után ennek egyik sarkalatos pontja, a génmódosított gabona behozatala ismét visszakerült az asztalra.

Az amerikai nagy takarmány- és gabonacégek ugyanis jelentős érdekeltségeket szereztek az ukrajnai termőföldeken, és amit a TTIP-vel nem sikerült elérniük – tehát hogy a nem feltétlenül EU-s minőségi szabályoknak megfelelő gabonájuk uniós piacokra is eljusson –, most az orosz agresszió nyomán keletkező politikai szimpátia és „Ukrajna támogatásának” ürügyén próbálnák meg újra.

Ezek a viták minden bizonnyal a jelenlegi eredményekhez is nagymértékben hozzájárultak. A gabonaimport-vitára azonban csupán nagyon erőltetetten lehet ráhúzni, hogy mindez „orosz befolyás” hatására vált fontossá. Ismert ugyanis, hogy teljesen hasonló módon reagáltak a nyugat-európai gazdák akkor is, amikor 2004 után a kelet-európai tagállamok csatlakozásával annak a fenyegetését érezték, hogy a magyar, lengyel, szlovák, cseh gabona és termények alacsony árai tönkretehetik gazdálkodási modelljüket.

Ukrajna viszont már Közép-Európától keletre terül el, ráadásul az eurázsiai kontinens egyik leghatalmasabb agrárországa. Még ha a pusztító háború fontos is ezekben a politikai változásokban, a sajtónak nem szabadna elfelejtenie, hogy éppen a háború teremt olyan politikai kérdéseket és problémákat, ahol a felületes Putyin versus nyugat szemléletmód félrevisz, és még propagandisztikus, tehát elkerülendő következtetésekre is sarkallhatja a hírfogyasztót.