Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Franciaországban és az Egyesült Királyságban is közel ezren haltak meg egyetlen nap alatt – koronavírus-összefoglaló a Mércén

Ez a cikk több mint 4 éves.

Cikkünk készültekor a világban már 1 673 423 megerősített új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, 371 637-en felépültek, és 101 526-an belehaltak a járványba. Ez a Mérce pénteki összefoglalója a koronavírus-járványról.

Magyarország

Előkerült Áder János köztársasági elnök közel egy hónap után, és beszédet intézett a lakossághoz, amelyben a húsvétról és a koronavírus-járvány elleni intézkedésekről beszélt.

 „Ha most, bezártságunk idején, tudunk várakozni, önként lemondunk a nagyobb térről, a nagyobb szabadságról, azzal teret adunk a legfontosabbnak: a gyógyulásnak”

– mondta, majd köszönetet nyilvánított azoknak az állampolgároknak, akik önzetlenül segítenek a járvány idején, valamint az állami szerveknek is.

Magyarországon jelenleg 1 190 igazolt fertőzöttet tartanak számon, 16 006-an hatósági házi karanténban vannak, 112-en felgyógyultak és 77-en elhunytak. Hatósági mintavételekre mintegy 30 ezer alkalommal került sor.

Folytatódott a nap folyamán a csörte a kormányzati szervek és a kormánypárti sajtó, valamint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között a Pesti úti idősotthonban kialakult járványhelyzettel kapcsolatban.

Müller Cecília országos tisztifőorvos pénteken az intézménybe látogatott, majd utána közölte, hogy szerintük nem volt megfelelő az idősek orvosi ellátása, és kötelezte a fővárost azonnali intézkedésekre, míg Karácsony erre úgy reagált, hogy az intézményt fenntartó önkormányzat munkatársai hetek óta próbálják kérni a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül, sikertelenül.

Egy dokumentumból az is kiderül, hogy mikor egy idősotthon vezetője azt kérte, hogy csak negatív teszteredménnyel küldjenek vissza időseket, a  fővárosi kormányhivatal vezetője  írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése ha másik intézménybe küldik őket.

Mindeközben pénteken több nagyvárosban és Budapesten is lezártak közterületeket a húsvéti tumultus elkerülés végett. Budapesten a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot minden nap reggel 8 és este 10 óra között tartják zárva, kerületi szinteken is hasonló lezárásokat léptettek életbe.

A kormány járvány alatti gazdaságmentő intézkedéseit pénteken egy 15 fős közgazdászcsoport kritizálta, ahogy erről a Mérce is beszámolt, szerintük

 „A kormány által közzétett csomag a gazdasági válság kezelésére elégtelen, a társadalmi katasztrófával pedig említés szintjén sem foglalkozik.”

Külföld

Csehországban tovább növekedett a fertőzöttek száma, péntekre 550-nál is többen kapták el a vírust. A cseh kormány kötelezővé tette az országban található mintegy 2000 idősotthon alkalmazottainak tesztelését.

Szerbiában péntektől hétfőig kijárási tilalmat rendeltek el a húsvéti forgalom járványügyi kockázatának elkerülésére. Az országban egy nap alatt 2666-ról 2867-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Ukrajnában egy nap alatt 12 új esettel, 69-re nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 311-gyel 2203-ra, ez az eddigi legnagyobb napi emelkedés. Az ukrán kormány reméli, hogy májusban lehet oldani már a szigorításokon, és talán nyárra visszatérhetnek a rendes kerékvágásba a gazdasági és a társadalmi életben.

Olaszországban május 3-ig meghosszabbították a kijárási tilalmat, bár április 14-től néhány üzlet, például gyermekruházati boltok és könyvesboltok is nyitva lehetnek. A jelek szerint a vírus első Kínán kívüli gócországában a járvány határozottan, bár lassan csökkenő fázisba került.

Németországban a jelenlegi tervek szerint április 20-tól legkorábban fokozatosan visszavonják a gazdaságot és a társadalmat leállító intézkedéseket, viszont a járvány terjedésének nyomon követésére okostelefonos applikációkat fognak bevetni szövetségi szinten. Az országban jelenleg 113 525 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust.

Az Egyesült Királyságban 980-an haltak bele a vírusba egyetlen nap leforgása alatt, ezzel felülmúlták még Olaszország legrosszabb napját is. Boris Johnson miniszterelnök kikerült az intenzív osztályról, és aktívan lábadozik.

Franciaország is majdnem elérte a napi ezer fős halálozást az elmúlt 24 órában, de Jerome Salomon egészségügyi miniszter szerint elérték a tetőzést.

New Yorkban, az Egyesült Államok járványgócának számító nagyvárosban először csökkent az intenzív osztályokon fekvő koronavírusos beteg száma a járvány kitörése óta, igaz mérsékelten, 17 fővel. Andrew Cuomo kormányzó nyilatkozata szerint „óvatosan optimista” az új fejleményekkel kapcsolatban. A városban eddig 7844 haláleset történt a vírus miatt.

Az ENSZ határozott fellépésre szólította fel az országokat a nők védelme érdekében, akik az otthoni karantén miatt jobban ki vannak téve párkapcsolaton belüli erőszaknak, mint bármikor máskor. Az Európai Unió pedig 50 milliárd forintnak megfelelő összeggel támogatja a magyar közép- és nagyvállalkozásokat a járvány okozta bevételkiesés mérséklésére.

(MTI, Reuters)
Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt