Identitás, Nemzet, Férfi, Nő
Aki az identitást valami természettől valónak képzeli, az nem a „68-asok minden ellen való lázadása” elé akar visszamenni, hanem Galilei elé.
Aki az identitást valami természettől valónak képzeli, az nem a „68-asok minden ellen való lázadása” elé akar visszamenni, hanem Galilei elé.
A hatvanas évek másról sem szóltak mint a tömegmunkások harcairól, akik szemben elődeikkel, a szakképzett, szervezett, büszke munkásöntudattal rendelkező munkásokkal, már távolról sem akarták a gyárakban leélni az életüket, hogy a korban használt nyelvvel éljünk: „a munkásöntudat átugrásával proletáröntudatra tettek szert”.
Az olasz diákforradalmárok szerint az egyetem legkevésbé volt az emancipáció útja, a munkásosztályt pedig nem megismerni kívánták, mint Franciaországban valamiféle mitikus képződményt, hanem a lehető legjobban ismerték, mint tömegmunkást a mindennapjaikból, a teoretikus leírását pedig az operaismóból.
Temesváron, kora reggel fölébresztett bennünket a menyasszonyom, Anna édesanyja, s mondta – evvel az egy szóval – : „Bementek.”
A Túró Rudi és az Omnia kávé is ekkor hódította meg a fridzsiderszocializmus polgárait.
A magyar „maoista összeesküvés” aprócska epizód volt a Kádár-rendszerrel szembeni ellenzékiség forrásvidékén, árnyéka azonban évtizedeken átnyúlik.
Az olasz ’68 egy kemény és erőszakos, feszült, sok tekintetben véres korszak, de egyben játékos, intelligens, szenvedélyes és persze érzelmekkel teli időszak is.
Ötven évvel ezelőtt, 1968 június 27-én jelent meg a Literární listy prágai irodalmi folyóirat címoldalán a „Prágai tavasz” néven elhíresült csehszlovák politikai reform-sorozat célkitűzéseinek summázata, a Ludvík Vaculík által írt Kétezer szó.
Az atrocitás a német ’68 kezdetét jelentette.
Megérkezett Budapestre a Washingtonból kiseprűzött alternatív jobboldal, helyi nagyságaink körbe is udvarolták a szólásszabadság bajnokait. Éppen csak a sajtó képviselőit nem engedték be, hogy kérdezzenek.