Attól nem lesz jobb a magyar dolgozóknak, ha a Mi Hazánk a vendégmunkásokkal riogat
A VDSZ a Mi Hazánkkal szemben abból a belátásból indul ki, hogy a vendégmunkások megszervezése minden magyarországi dolgozó érdeke.
A VDSZ a Mi Hazánkkal szemben abból a belátásból indul ki, hogy a vendégmunkások megszervezése minden magyarországi dolgozó érdeke.
A Népszava volt szerkesztőségén és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt korábbi székházán állított tábla a szociáldemokrata mozgalomnak és a fehérterror áldozatainak állít emléket.
Eközben oktatási szervezetek egész nap a Parlament előtt tiltakoznak, többek között egy mázsa jéggel.
Az Izraeli Védelmi Erők rajtaütése immár második napjába lépett és eddig tíz halálos áldozattal és rengeteg sérülttel járt.
Pedig a civilek szerint a gödi Samsungnál „igen nagyvonalúan kezelik” a társadalmi kockázatok kérdését.
Néhány nappal a parlamenti szavazás előtt nyújtották be azt a 150 oldalas bosszútörvény-tervezethez.
Csitul a helyzet Franciaországban, de komoly változtatásokra lesz szükség a rendőrség működésében.
Nyolc halálos áldozat és ötven sebesültje van a dzsenini ENSZ menekülttáborral szembeni dróncsapásoknak.
A külföldiek kizsákmányolásának magyar dolgozókra gyakorolt hatásával szembesítette Székely Tamás a VDSZ székháza előtt tiltakozó Lantos Jánost.
A felvetés bár megdöbbentő, nem új keletű. Az ellenzéki válasz nem merülhet ki a jobboldalt totálisan ötlettelen, amatőr és erkölcstelen módon másoló idegengyűlöletben.
Befagyasztotta volna a béreket a munkáltató, a dolgozók gyorsan megmutatták, hogy nélkülük nem üzemel a repülőtér.
Gordon Whitman közösségszervezővel hitről, segítségnyújtásról és bevándorlásról beszélgettünk. A főként vallási közösségek szerveződését segítő Faith in Action munkatársa arról is beszélt, miért olyan népszerű a Fidesz Amerikában.
A következő írás reagálni kíván a veganizmussal, konkrétan a vegán-anarchisták által képviselt állásponttal szemben megfogalmazott baloldali kritikára.
Lakhatási szakértő beszélt arról lapunknak, miért arcpirító a kormány intézkedése.
Civilek és a Párbeszéd politikusai osztották meg nézeteiket, majd egy levelet kézbesítettek a polgármesternek.
„Az amerikai történelem legnagyobb, egyetlen munkáltatót érintő sztrájkja elkerülhetetlennek tűnik.”
Magyarország idejekorán elkészített költségvetése futóhomokra épített kártyavár.
Ki szeretnék deríteni például, hogy miért „köhögnek folyamatosan” a gyerekek Bátonyterenye térségében.
A PSZ öt kérdéséből kettőt engedélyezett a Kúria, de egyértelmű, hogy a népszavazás az oktatás általános helyzetéről fog szólni. Kezdődhet az aláírásgyűjtés!
És más szektorokban is érzékelhető a dolgozói elégedetlenség.
Minden nehézség vagy akár hiányosság ellenére sok tekintetben úttörőnek tűnt a hétfői győri tüntetés.
Mindenki hozzájárult kicsitt ehhez a magyar sikerhez.
Bár nem hajléktalan emberek elhelyezéséről szólt az előterjesztés, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint mégis „az volt a hangulat a teremben, hogy a hajléktalankodást otthon, a négy fal között csinálják”.
A szakszervezet nagyobb biztonságot követel.
Bese Ferenc kétli, hogy újságcikkekre alapozva kéne módosítani a kerület településrendezési szabályait, de azért aláírásgyűjtést indít az esetleges beruházás ellen.
Ezzel ő a 2022-ben megalakult Orbán-kormány második miniszteri távozója a tavaly év végén lemondott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter után.
Ukrajna talpra állítását nem szabad dögevőkre bízni.
Munkajogi és emberi jogi segítséget adnának, és elkerülnék, hogy az ő kizsákmányolásuk árán oldják meg a magyar gazdaság problémáit. Első körben fülöp-szigeteki munkásokkal indul a projekt.
Milyen egy csapatépítő tréning vezérigazgató-váltás után, amikor az új vezérnek csak a lojalitás számít – elvégre ő maga is a cégcsoport tulajdonosai felé mutatott lojalitásának köszönheti pozícióját? Ligeti György szociálpszichológus újabb írása.
A tagállamok nem tesznek meg mindent a kibocsátás csökkentése érdekében.