Harcban áll a jobboldali kormánnyal a lengyel igazságszolgáltatás vezetése
Małgorzata Gersdorf főbírót és többi 65 évet betöltött társát a lengyel köztársasági elnök Andrej Duda leváltottnak tekinti, míg ők nem hajlandóak távozni a helyükről.
Małgorzata Gersdorf főbírót és többi 65 évet betöltött társát a lengyel köztársasági elnök Andrej Duda leváltottnak tekinti, míg ők nem hajlandóak távozni a helyükről.
Lehetséges, hogy akár több száz gyereket is elválasztanak évente szüleitől vagy gondviselőiktől a brit bevándorlásügyi hatóságok.
Győri Péter szerint ha a Fidesz jelöltje, Sára Botond nyer most vasárnap, a nyolcadik kerületben kilakoltatási hullám indul.
„Simicska Lajos legújabb kori történelmünk kiemelkedő alakja volt, a rezsim démiurgosza, továbbá stíljének és modorának lehengerlően reprezentatív poétája, a korai Orbán-barokk mennyezetére pufók angyalokat pingáló politikai piktor.”
A G7 információi szerint Nyerges Zsoltnál csak átmenetileg parkolnak Simicska cégei.
Éjjel-nappal gyógyíthatatlan beteg kisfiát ápolja, miközben az utcára kerülés fenyegeti Farkas Andreát, akit kőbányai albérletében látogattunk meg.
Az újságíró 73 éves volt.
Simicska Lajos üzletember gyakorlatilag teljesen kiszáll az üzleti életből, eladva érdekeltségeit Nyerges Zsoltnak.
A Lady MRD nevű jacht fedélzetén pihente ki fáradalmait a felcsúti expolgármester.
Állítása szerint a mélyszegénységben élők aránya Magyarországon alacsonyabb, mint az EU-s átlag.
Lyukas kémény miatti tűzvészben vesztette el mindenét egy szegény sorban élő Miskolc környéki család, most egy hétvégi házban tengődve kell kitalálniuk, hogy a téli hideg elől hová meneküljenek.
A helyszínen tüntetésbe kezdtek az átalakítás miatt felháborodott polgárok.
Az Aquarius-ügy óta óta egyre többen, egyre kétségbeesettebben és egyre kevesebb sikerrel próbálnak átjutni Európába.
Az ICE elleni tüntetések miatt hetek óta a figyelembe középpontjában álló Portlandben tartották a szélsőjobboldali szervezetek aktuális vonulását, ami nem meglepő módon erőszakos véget ért.
A nyugatról kiszervezett gyári munkán alapuló kelet-európai gazdaságok erősebben ki vannak szolgáltatva a robotizáció hatásainak, de az oktatási rendszer romlása ennél sokkal nagyobb veszélyt jelent.
Nem, még Csernus Imrének sem!
Pál Éva házát három hét múlva árverezné el a bank, addig rajongói segítségével próbál áron alul megszabadulni az ingatlantól.
A „devizahiteles korszak” végéről beszélni a kilakoltatások idejének kellős közepén ugyanolyan cinikus hozzáállásról tanúskodik, mint a szegény- és nőügyek vállvonogatós szőnyeg alá söprése.
A migráció nem csupán a magyar vagy az európai politika hatalmi harcainak szempontjából lényegi kérdés – ezen a kérdésen múlik a baloldal, hovatovább az emberiség jövője.
Palkovics Lászlónak kell bólintania.
A mártír magyar miniszterelnök szobrának áthelyezése is szóba került a Vértanúk tere átalakítása során, írta a Népszava. A pletykák szerint a vörös terror áldozatainak emlékműve kerülhetne Nagy Imre szobrának helyére.
Miután a hétéves kislány őrizetbe került, édesanyja kétségbeesetten próbált kapcsolatba kerülni vele.
A mai, immár második kemény tárgyalás után Horst Seehofer (CSU) végül bejelentette, hogy sikerült megállapodnia Angela Merkel kancellárral a menekültek befogadásáról szóló vitájukban.
Az iráni nemzeti meteorológiai szolgálat cáfolja Gholam Reza Jalali iráni dandártábornokot, aki nemrég azzal vádolta meg Izraelt és más országokat, hogy ellopják a felhőket Irántól.
Két hete újabb hadműveletekbe kezdtek a kormánycsapatok a felkelők állásai ellen Szíria dél-nyugati részén, ezalatt mintegy 270 ezer lakos menekült el otthonából.
Az ellenzéki térfélen ezek a vizuális elemek prekoncepciókat támasztanak alá, azokat erősítik meg, méghozzá újságírói elemként, tényként beszélve, nem megkérdőjelezve azok igazságát.
2018 nem a semmiből jött: rengeteg, évek óta párhuzamosan futó folyamat eredménye az, hogy mára baloldali és liberális parlamenti ellenzékiségről igazán nem beszélhetünk.
Az olasz ’68 egy kemény és erőszakos, feszült, sok tekintetben véres korszak, de egyben játékos, intelligens, szenvedélyes és persze érzelmekkel teli időszak is.
Az Átlátszó birtokába került az EMMI egy belső utasítása, amely létszámstopot rendelt el június 20-án, június 21-től a mentőknél, a múzeumoknál, a színházaknál, a tárcához kapcsolódó közintézményeknél.