A Fidesz enyhít a saját maga által benyújtott törvényen. Az új javaslat szerint már csupán a harmadik felszólítás után küldené rendőrökkel közérdekű munkára az utcán élő hajléktalan embertársainkat.

Micsoda emberséges egyezmény, már hallom is a legendás hármas felszólítást:

Mi van? Mi van? Mi van?

A kérdés csupán az, hogy hányszor kell felszólítani a politikusokat.
Hányszor kell felszólítani őket, hogy ne lopjanak?
Hogy ne verjék szét a maradék szabad médiát?
Hogy ne verjék szét az igazságszolgáltatást?
Hogy tegyék rendbe a magyar egészségügyet?
Hogy építsenek szociális bérlakásokat a szegényeknek, a dolgozóknak, a fiatal pályakezdőknek?
Hogy alakítsák át végre az oktatást világszínvonalúvá?
Hogy ne verjék szét a Magyar Tudományos Akadémiát?
Hogy ne a szegényeket büntessék?
Hogy adják vissza a dolgozók jogait?
Hogy ne vegyék el a havonta ezreket jelentő cafetériát?
Hogy az állami forrásokkal ne a leggazdagabbakat támogassák?
Hogy ne a multiknak kelljen a legkevesebb adót fizetniük az országban?
Hogy ne a nagy cégek kapjanak támogatást a semmiért?
Hogy egy élhető Magyarországot teremtsenek?

A választ persze tudjuk. Akár végtelenszer is felszólíthatjuk őket, ők akkor sem fognak cselekedni, csak ha a hatalmuk múlik rajta.

De nevezhetjük-e azt demokráciának, ahol a hatalom a legszegényebbek ellen hoz betarthatatlan karhatalmi törvényeket, a leggazdagabbakhoz és a leghatalmasabbakhoz pedig hozzá se lehet érni?

Lehet-e az demokrácia, ahol a napnál is világosabban le van vezetve, le van írva, hogy Orbán Viktor veje megkárosította a magyar államot, és az ügyészség nem tesz semmit?

Merthogy a demokrácia nem a 4 évenkénti szavazást, hanem a nép szolgálatát jelenti. Hát hol szolgálja ez a rendszer a népet?