Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A New York kormányzóságáért kampányoló Cynthia Nixon demokratikus szocialistaként coming outolt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Cynthia Nixon, a Szex és New York című sorozat egykori Mirandája márciusban jelentette be, hogy elindul a New York állami kormányzóválasztáson. Nixon demokrata színekben indult a jelenleg is kormányzó, szintén demokrata Andrew Cuomo kihívójaként.

Nixon azt ígérte, megválasztása esetén adókat vet ki a gazdagokra, a bevételből pedig az állami iskolák és a tömegközlekedés finanszírozását növelné, emellett pedig támogatja a teljes lakosság számára elérhető, adókból finanszírozott egészségügyi ellátórendszert.

Nixon szóvivője elárulta, a politikus a kampány során kapcsolatba került az Amerikai Demokratikus Szocialistákkal, és most úgy tűnik, ezt publikusan is vállalja. Nixon szerint az egészségügy, a lakhatás, az oktatás olyan dolgok, amelyeknek alapvető jognak kellene lenniük, nem pedig kiváltságnak. Úgy gondolja, jobb vagyonelosztást kell biztosítani az országban, ezért támogatja már régóta a „millimosok adóját”. Nixon kampánya elnyerte Bernie Sanders szenátor támogatását is, ám egészen tegnapig nem nevezte magát nyíltan demokratikus szocialistának.

De nézetei miatt akadnak kritikusai is: a republikánus Marc Molinaro szerint a milliomosok, mint Cynthia Nixon talán képesek „a szocialista paradicsomról” álmodozni, de a valós világban az emberek nem engedhetik meg maguknak az adók megfizetését.

A demokrata Cuomo egyébként kemény ellenfél lehet: a kormányzó támogatta az oktatás finanszírozásának növelését, hivatalba lépése óta csökkentette a jövedelemadókat a New York-iak számára, illetve megszüntette az ingatlanadót. Ő az egyetlen kormányzó, akit a New York-i Üzleti Tanács támogatott, kampányelnöke pedig Bill Mulrow a Blackstone magántőke-társaságának vezetője. Coumo a Demokrata Pártot nem a puszta szavak, hanem a cselekvés pártjaként definiálja, ami a valódi emberek problémáival küzd és nem az elitisták pártja.

Nixon szerint viszont ugyan New Yorkot egy ideje a demokrata párt vezeti, mégis ebben az államban a legnagyobbak a jövedelmi egyenlőtlenségek az egész USA-ban.

Forrás: politico.com
Címlapkép: AP Photo