Balra át, LMP! Eredeti küldetésünk a rendszerváltoztatás
Az LMP ügyvezető országos elnökségének tagja szerint a párt a klinikai halál állapotából csak úgy hozható vissza, ha gyökeresen megváltozik és politikájának irányát újrapozícionálja.
Az LMP ügyvezető országos elnökségének tagja szerint a párt a klinikai halál állapotából csak úgy hozható vissza, ha gyökeresen megváltozik és politikájának irányát újrapozícionálja.
De, kedves Gulyás Gergely, van ok a sietségre.
Az utolsó pillanatban is matatnak a törvényen.
A Sea-Watch 3 mentőhajót június 12. óta nem engedték be olasz felségvizekre, Carole Rackete kapitány ma hajnalban úgy döntött, a tiltás ellenére is beáll Lampedusa kikötőjébe.
Három ember neve merül fel újra meg újra.
Rövidül a nyitvatartás.
Nincs benne köszönet.
19 embert sebesített meg és egy 32 éves nőt ölt meg.
Gulyás Gergely szerint nem fogják emelni az otthonápolási díjakat, mert nem tudják kiszűrni a visszaéléseket.
Az úzvölgyi katonai temető törvényellenes átalakítása mindkét oldalon felborzolta a kedélyeket. Közben a magyar és a román közösség egyre inkább csak egymás mellett kezd élni.
A családot csak szóban értesítették, mindössze két nappal a tervezett kilakoltatás időpontja előtt.
Ezzel egy közel 22 évig tartó eljárás fejeződött be.
Értetlenül áll a döntés előtt.
Volt, akinél 5000 forint tartozás miatt zárták el a csapot.
Az Alföldvíz Zrt. dolgozóit képviselő szakszervezet demonstrált a Budai Várban a magasabb bérekért.
Az Európa Tanács arról döntött, hogy a meggyilkolt máltai újságírónő ügyében független vizsgálatot kell indítani. A megjelent fideszes képviselők mind nemmel szavaztak a döntésre.
A Stonewall-lázadás örökre megváltoztatta a szexuális kisebbségek felszabadításáért folytatott politikai küzdelmet.
A cseh állami villamosenergia-cég eladná a szénerőművét, az új tulajdonos pedig valószínűleg a lehető leghosszabb ideig üzemben tartaná, miközben ezeket az erőműveket a klímaválság elsőszámú okozóiként emlegetik.
Volt, akinek csak pár ezer forintos tartozása volt.
A most következő kampányban még jelentős akadályok, nehézségek és megoldandó problémák állnak Karácsony előtt.
Nem érdemes becsapni magunkat a jövővel kapcsolatban.
Egy hajóban evez a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Szolidaritás, de várják még a fedélzetre az LMP-t és a Jobbikot.
Kálmán Olga tartott ma délután sajtótájékoztatót, miután tegnap vereséget szenvedett az előválasztáson. A sajtótájékoztató azért is volt érdekes, mert Kálmán Olga tegnap nem vett részt az eredményhirdetésen.
A hiba nem a devizakárosult honfitársaink készülékében van.
A volt államfő ellen Magyarországra menekülését követően Macedónia nemzetközi körözést adott ki és a kiadatását kérte – sikertelenül.
Ők maguk mondták, hogy kifejezetten oda vezényelték ki őket.
Vannak olyan falvak, ahol az aszály miatt csak jegyre kapni vizet.
Legalábbis addig, amíg a pártok nem képesek megegyezni.
Hétfőn a rettenetes körülmények közt tartott gyerekek közül 249-et végre áthelyeztek az egyik texasi határátkelőhelyről, ahol többségüket hetek óta tartották fogva.
A visegrádi országokat tekintve is elkeserítően magas egyenlőtlenségi szint van Magyarországon.