A Fidesz most nem ér rá Soros-ügynököt csinálni von der Leyenből

Az idő pénz, tartja a mondás, ez pedig néha felülírhat ökölszabályokat – vagyis inkább hagyományokat -, minthogy vagy a Brüsszellel folytatott kozmikus harc, vagy az Európai Néppárton belüli lavírozás jegyében, az aktuális európai bizottsági elnököt vagy elnökjelöltet a szavak szintjén, időről időre, így vagy úgy, de ellenséggé kell formálnia a magyar kormánynak és a Fidesznek.

Most úgy tűnik, van az a helyzet, amikor erre egyszerűen nincs idő, vagy legalábbis indokoltnak látszik a törvényszerű boszorkányüldözés elodázása. Akár megszavazzák ugyanis európai bizottsági elnöknek a volt német védelmi minisztert, akár nem, az biztos, hogy látványos és hirtelen tűzszünetet vezényelt a kormánykommunikáció Ursula irányában, sőt, győzelemként értékeli az ő helyzetbe hozását.

Hogy miért törvényszerű az említett ellenségképzés, az az orbáni politika természetéből is adódik, de hogy ne intézzük el ezt ennyivel, érdemes egy pillantást vetni Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár egy héttel ezelőtti, Orbánt az ellenséges jelöltek legyőzőjenként ábrázoló tweetjére. Ez  nem is explicit tartalma, vagy az általa megfogalmazott állítást vitató-megmosolygó reakciók okán érdekes most. Sokkal inkább azért, mert annak a retorikának legfrissebb mementója, amit egyszer régen kitalált a Fidesz, és – ahogyan például az ilyen posztok is mutatják – úgy tűnik, ezt a kitaposott ösvényt egyelőre nem is szándékozik elhagyni.

 

Arról van szó egészen pontosan, hogy a kormány politikájában csak két dolog biztos: a kiindulópont, vagyis a harc, valamint a végpont, vagyis a győzelem. Függetlenül attól, hogy mi történt valójában, és milyen irracionális kacskaringókon keresztül jutunk el Orbán Viktor és a magyarok kimondott győzelméig.

Az EU-val és annak különböző intézményeivel szembeni harci retorika persze még bőven a Barroso-érában gyökerezik, kiforrott állapotában igazán Jean-Claude Juncker idején figyelhettük meg. A tetőpontját pedig akkor érte el, amikor az idei európai parlamenti választások előtt a luxemburgi politikus arca is rákerült a hírhedt kék plakátokra, ezzel párhuzamosan pedig a kormánypárti sajtó is leszedte róla a keresztvizet.

A leköszönő Juncker után képbe kerülő csúcs- és nem csúcsjelöltek közül Frans Timmermans esete talán a legtisztább, a legegyértelműbb: a tavasszal a magyar szocialistákkal együtt kampányoló holland munkáspárti politikus, az orbáni intézkedéseket korábban is bíráló európai bizottsági első alelnök teljes politikai karaktere kézenfekvő tárgya volt a Fidesz támadásainak.

Az ő helyét a Fidesz-univerzumban mi sem mutatja jobban, minthogy ő váltotta aktuális Soros-emberként Junckert a kormányzati „tájékoztató” plakátokon. Az Ursula von der Leyen jelölését övező diadalmenetben is kiemelten fontos az ő személye, és az, hogy Timmermans legyőzöttként, trófeaként jelenhet meg, miután Orbán Viktor maga is nemet mondott rá, „megalázónak” nevezve Timmermans bizottsági elnöki jelölését az EPP számára.

A legérdekesebb utat ilyen szempontból nyilvánvalóan Manfred Weber járta be, az EPP-n belüli pólusok közti pávatáncon elhasaló jelölt. Az ő tekintélyének az aláásásából Orbán láthatóan presztízskérdést, a vele való konfliktusból személyes ügyet csinált: miközben az EPP-tagságért is megmozgatott minden követ az EP-választások után, a bajor politikus személyét érintő kérdésből dafke nem engedett ekkor sem.

Weber esete azonban nem ilyen egyszerű: róla egyszer már megírtuk, hogyan vált a Fidesz üdvöskéjéből szédítő sebességgel Soros ügynökévé. Akkor, amikor egy előző „harcot” lezáró győzelem kapcsán a győzelmi retorika részévé kellett tenni, Weber még egyértelműen pozitív konnotációval jelent meg a kormányközeli sajtóban és a Fidesz-kommunikációban. A következő „csatában” már neki kellett lennie a legyőzöttnek: „kedvező csúcsjelöltből” a magyarokat vérig sértő Soros-bérenc lett.

Tüzet szüntess!

Így érkezünk el Ursula von der Leyenhez, aki a Weberrel szembeni néppárti alternatíva révén akár „védettséget” is élvezhetne  az orbáni támadásokkal szemben. Arra azonban sokan felhívták már a figyelmet, hogy von der Leyen bizonyítványa Orbán bevándorlásellenes szemszögéből messze nem olyan makulátlan, mint Weberé, akivel akár jó barátok is lehettek volna, de harcolni mindenképpen kellett valakivel, a frakcióvezető pedig – balszerencséjére – éppen kéznél volt ehhez az ambícióhoz.

Von der Leyen annak ellenére megúszta a pellengérre állítást, hogy a józan politikai logika mentén az ő személyét érhetné a legtöbb támadás a magyar kormány részéről az eddig felsorolt politikusok közül. Ahogyan az már köztudott róla, egy korábbi nyilatkozata szerint az ő célja egy „Európai Egyesült Államok”, föderális tagállamokkal, és menekültpolitikát illetően sem éppen Orbánnal pendül egy húron.

Akárhogy is, ő lett per pillanat a „jó megoldás” a magyarok számára, a hazai közbeszédben a „hétgyermekes családanya” kifejezés által megjelölt egyetlen releváns személy, valamint ő lett az Unió korábbi hibáinak címeres potenciális kijavítója, ami valószínűleg két okra vezethető vissza. Ebben nyilvánvalóan benne van az is, hogy bármit is jelentsen az a reálpolitika szintjén, amit Ursula von der Leyen háttéralkuk sorával kiszenvedett jelölése jelent – mint arról már írtunk, nem sok jót -, a lényeg, hogy győzelemként lehessen aposztrofálni azt.

Hogy miért pozitív az, hogy végre legalább valakit sikerült jelölni a bizottsági elnöki posztra, arról Deutsch Tamás beszélt az Inforádió Aréna című műsorában hétfőn este meglehetős őszinteséggel. Az azóta az EP költségvetési ellenőrzési bizottsága alelnökének megválasztott fideszes politikus úgy fogalmazott, hogy ha a győzelemnek nevezett kompromisszum nem kap megfelelő támogatást a parlamenttől, az Unió alapműködése kerül veszélybe a csúszással.

„A hétköznapi életben vannak olyan, minden európai polgárt érintő ügyek, amiben az Unió intézményeinek dönteniük kell. Ha nincs az Uniónak költségvetése, az a regionális fejlesztési politika, az agrártámogatások és a vidékfejlesztés rendszerének, a migráció megakadályozása szempontjából fontos programoknak finanszírozhatóságát veszélyezteti „

– mondta.

És itt van a lényeg: nincs most idő az ellenségkép-gyártásra, mert a végén még nem lesz költségvetése az Uniónak.

Ezzel együtt arról is gondoskodik a kormánykommunikáció, hogy a győzelmi mámor ellenére ne öleljük keblünkre von der Leyent.

„Fontosnak tartom azt is, hogy ne dobáljuk a kalapunkat azért még az égre, mert sok hiba történt az elmúlt 5 évben Brüsszelben, ezeket a hibákat ki kell javítani, akkor lesz okunk örömre, ha sikerült ezeket a hibákat kijavítani, ide értve a terrorizmus, a migráció kérdést, ide értve az elkövetett gazdasági hibákat is.”

-ezt már maga Orbán Viktor mondta Kossuth Rádióban pénteken. Nagy Katalin riporter kérdésére, aki abbéli aggodalmát fogalmazta meg, hogy von der Leyen asszony vajon biztosan migrációellenes politikus-e, a miniszterelnök úgy felelt:

„Ha megengedi én úgy fogalmaznék – ismerve a miniszter asszonyt – hogy Európa kapott egy esélyt, de nyugtával dicsérjük a napot.”

A kormány és a Fidesz célja tehát most az volt, hogy egy se nem ilyen, se nem olyan, képlékeny, bármilyen irányba hajlítható álláspontot tálaljon, méghozzá lehetőleg úgy, hogy leöntse egy jó adag győzelmi szósszal.

Persze a győzelem addig is a magyaroké, nem von der Leyené, aki azzal együtt, hogy a személye per pillanat győzelmet jelent, „kompromisszumos jelölt”, akivel szemben „jogos a megelőlegezett bizalom”, hogy kijavítsa a Bizottság hibáit.

Más szóval tárva-nyitva maradt az összes lehetséges kapu ahhoz, hogy von der Leyen esetleges elnökként rövid úton „a hibákat nem kijavító”, a „megelőlegezett bizalommal visszaélő” politikussá váljon, és látványosan ott maradt talonban az a lehetőség, hogy a leendő bizottsági elnökre egy szempillantás alatt rásüssék a „német Dobrev Klára” imidzsét. A kérdés tehát nem az, hogy a „hétgyermekes családanyából” is Soros-ügynök-válik-e, ha elnök lesz, hanem az, hogy mikor jön el ennek az ideje.

Olvass tovább!