„Hol a tulajdonos?” – jogos jussukat követelték ma a Dunaferr dolgozói az orosz követség előtt
Közel száz munkás jelent meg, pénteken Dunaújvárosban küzdenek tovább.
Közel száz munkás jelent meg, pénteken Dunaújvárosban küzdenek tovább.
Ég az erdő, de az áldozat szerepét töltik be az európai kistermelő állattartók és méhészek egyre fogyatkozó csoportja is, akárcsak az egészségünk.
A sajtótájékoztatón azt is elmondták, folytatják a sztrájkot és továbbra is illegitimnek tekintik az új vezetőséget.
Máté Gábor Veiszer Alindának adott interjúban elmondta, nem bánja, hogy beleálltak Gothár Péter zaklatási ügyébe, de most nem tanácsos nagy dobra verni az ehhez hasonló eseteket.
Mellettük Molnár Piroska színművész Kenedi János történész, posztumusz pedig Térey János író és Riz Levente volt fideszes, 17. kerületi polgármester részesült az elismerésben.
Emellett a jogállamiságba beleférő nyomásgyakorlástól sem riadnak vissza.
Miközben továbbra is hatalmasak az eltérések nyugdíj és nyugdíj között.
Ez Rétvári államtitkár Ungár Péternek adott válaszából derül ki.
A Párbeszéd és pártalapítványa szerint az alapjövedelem megfizethető lenne, és az emberek „munkakedve” sem menne el. Az alapjövedelem azonban nem oldana meg minden problémát.
Az Színház- és Filmművészeti egyetem 63 oktatója elkötelezett a munkatársaik, hallgatóik és az oktatás iránt!
Vonakodó liberális volt (vagy lett) Eörsi István, akiben azért folyton dolgozott a kommunista vírus. Leküzdötte, kigyógyult belőle, de rá is érvényes a régi mondás, hogy két dolgot nem lehet eltitkolni: a köhögést és azt, hogy kommunista az ember.
A ma reggeli bejelentésekkel összhangban kikapcsolták az egyetem minden épületében az internetet. A kollegistákkal kötött szerződésüket ezzel megszegték.
A polgármester által fellebbezett két kérdés mellett egy harmadikat is engedélyezett a bíróság. Indulhat az aláírásgyűjtés!
Ha a kampány sikeres, nem lesz elég néhány könyv ledarálása a felszított félelem kezeléséhez.
Így akarja helyreállítani az egyetem normális oktatási és működési rendjét.
A polgármester pontosan tudja, hogy maximum hét ember élne itt, mégis hajláktalanszállónak nevezi a tervet. Az ULE nyitott az ingatlancserére.
Nevüket vállalva kell nyilatkozniuk az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról.
Mert „LMBTQ-propaganda”.
A közvélemény-kutatások a baloldal magabiztos fölényét mutatják a vasárnapra kiírt bolíviai elnökválasztásokon.
A Segítsünk Együtt a Menekülteknek csoport története 2015 nyarán.
Az árverésre kerülő kempingekben eladás után nem lesz kötelező megtartani a kempingfunkciót, így vélhetően építkezés kezdődhet rajtuk.
Bogdán László halála után új polgármestert választottak Cserdiben. A szavazás hétvégéjét a faluban töltöttük, hogy megnézzük, mit hagyott maga mögött az országos hírnévre szert tett polgármester. Meglepődtünk.
Úgy tűnik, Káel Csaba szerint a hallgatókat „nem a kellő időben” vonták be a tárgyalásokba.
A hazai cigányság az élet gyakorlatilag minden területén hátrányból indul, de különösen sürgős segítségre lenne szüksége a felzárkózáshoz az oktatás, az egészségügy és a lakhatás területén.
Nálunk a jövőben sem lesznek fizetős, csak a támogatók számára elérhető tartalmak, a Mércét mindenki olvashatja, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül. Ehhez azonban az is kell, hogy rendszeres támogatóink segítsenek eljuttatni a munkánkat mindazokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Az azonnali kérdések órájában szóba kerültek olyan fontos témák is, mint az elhelyezés nélküli kilakoltatások, a klímavédelem vagy a rokkantnyugdíj-felülvizsgálat.
Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy a betöltetlen háziorvosi praxisok problémáját ún. praxisközösségek létrehozásával szeretnék orvosolni.
Vigyázó szemetek Varga Juditra vessétek. És az sem ártana, ha lenne ellenzéki ajánlat az éles választási helyzetekben.
Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amely az EU klímacéljait rögzíti a következő évtizedre.
András négy éven keresztül elesett az őt megillető nyugdíjtól, és élt 28 ezer forint fogyatékossági támogatásból, mert nem kapott segítséget.