Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyarországon csökken a hajléktalanok száma, ám egyre nehezebbek a körülményeik

Magyarországon egyre kevesebb a hajléktalan, viszont a helyzetük egyre reménytelenebb – derül ki az idei év Társadalmi riportjából, amelynek a sérülékeny társadalmi csoportokról és a szociális ellátórendszerről szóló fejezetét a G7 dolgozta fel.

Nehéz megmondani, hány hajléktalan ember élhet Magyarországon, hiszen hivatalos, állami keretek között nem történik felmérés számukról: egyedül a Február Harmadika munkacsoport végzi el minden évben önkéntes adatfelvételét, akik az említett napon felkeresik az összes fedél nélkül élőt, illetve emellett mindig más-más tematika alapján végeznek felmérést. A legutóbb arról kérdezték a hajléktalanokat, hogy milyen szolgáltatásokat, támogatásokat vesznek igénybe és ezek mennyire fontosak számukra – erről egyébként mi is beszámoltunk.

A tavalyi adataik alapján 2300-an aludtak el a tél leghidegebb napjain közterületen, valamint 6268-an hajléktalanszállón, amely összesen 8568 főt jelent.

A közterületen élők száma 2010-ben még 3000 fő felett volt, az utcai hajléktalanságot kriminalizáló törvény ellenére 2015-ben emelkedett 3600 föle, ezután pedig elkezdett csökkenni.

Győri Péter, a tanulmány szerzője szerint már azt sem könnyű meghatározni, kit tekinthetünk hajléktalannak: ezeknek az embereknek az életkörülményei ugyanis folyamatosan változnak, van, hogy közterületen, éjjeli menedékhelyen, szállón, kórházban vagy barátnál, akutális élettársnál laknak.

Viszont amíg rengeteg országban komoly gondot okoz a fiatalok hajléktalansága, Magyarországon a demográfiai adatok nem ezt mutatják: az átlagéletkor egyre nő, sokan vannak hetvenen felül. De ez azt is jelenti, hogy aki középkorúként ilyen helyzetbe kerül, ritkán talál kiutat.

A nők száma a 1999-es 19 százalékról 24 százalékra növekedett, illetve jelentősen nőtt a romák száma is: erre az adatra legelőször 2004-ben kérdeztek rá, az akkori 19 százalék 32 százalékra kúszott fel. A nyolc általános iskolai végzettséggel sem rendelkezők aránya a duplájára nőtt, 5-ről 10 százalékra, az érettségizettek aránya pedig felére csökkent.

Az alacsonyabb végzettség viszont a leszűkíti a munkavállalási lehetőségeket, illetve a továbblépési lehetőségek megtalálásában, a támogatási, segítségnyújtási alternatívák közötti eligazodásban is nehézséget jelent.

A tanulmány alapján az 1990-es és a 2000-es évek forduláján a fedél nélküliek 30-40 százaléka munkajövedelemből élt és legalább ugyanennyien lehettek nyugdíjasok, közülük sokan rokkantnyugdíjasok. Bár minden második dolgozó rendszeres munkával rendelkezett, leginkább be nem jelentett állást kaphattak, amely hosszú távon sok hátránnyal járt, illetve nyugdíjra sem számíthattak. A kukázás és a kéregetés korábban ezért kevesek megélhetési startégiája volt, ám egyre többen kényszerültek erre, viszont a hajléktalan létből kitöréshez a legkevesebb perspektívát pont ez nyújtja.

A hajléktalanná válás az adatok alapján szinte mindig egy összetettebb talajvesztési folyamat része, amelynek mindössze egyetlen eleme a lakhatás elvesztése. Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján a családi, személyes okok a legfontosabbak ebben a folyamatban, illetve a megkérdezettek 35 százaléka nevezett meg gazdasági okokat.

Viszont továbbra is minden tizedik hajléktalan ember állami intézményből kerül utcára: állami gondozásból, kórházból, vagy börtönből. Ez a tendencia azt mutatja: a szociális ellátórendszer továbbra sem találta arra megoldást, hogy az intézményekből a megfelelő helyre és a megfelelő esetben bocsássák el az embereket.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton