Polányi Károly egyike a kevés magyar társadalomtudósnak, akinek fő művét világszerte olvassák. Talán azt is mondhatjuk: egyre többen olvassák, mivel az eredetileg 1944-ben kiadott fő műnek (A nagy átalakulás) számos fordítása készült el a legutóbbi 30 év során.

Polányi 60 évvel ezelőtt hunyt el, fő műve 80 évvel ezelőtt jelent meg, mégis sokan kortárs gondolkodónak tekintik. Ez a korszerűség pedig elsősorban A nagy átalakulás erős üzeneteinek tulajdonítható.

Leszámolás az önszabályozó piac mítoszával

A nagy átalakulás-ban Polányi nem egyszerűen kritizálja az önszabályozó piac koncepcióját, mint közgazdasági tézist, hanem azt állítja: a „szabad” piacra építő rendszer felelős a 20. század nagy tragédiáiért. Vagyis az első világháborúért, amelyből aztán a második is következett. Polányi szerint 1914-ben nem egyszerűen egy újabb háború kezdődött, hanem a 19. századi civilizáció omlott össze, amely négy pilléren nyugodott. Ezek: a hatalmi egyensúly 1814-ben kidolgozott rendszere, az aranyalapú valutarendszer (Gold Standard), az önszabályozó piac, valamint a liberális állam.

Amikor Polányi a második világháború éveiben az Egyesült Államokban a könyv előtanulmányain dolgozott, még úgy tervezte, hogy a könyv címe ez lesz: „A liberális utópia: A kataklizma eredete.” Az olvasók többsége számára azonban a legfontosabb reveláció magának a laissez-faire rendszerének az eredete, ti. Polányi leszögezi: éppen, hogy a piaci mechanizmus lett minden országban megkonstruálva, miközben a később elkerülhetetlenné vált állami beavatkozás sokszor improvizált volt. A mű talán leggyakrabban idézett mondata így szól:

„a fasizmus győzelmét gyakorlatilag elkerülhetetlenné tette, hogy a liberálisok obstruáltak minden olyan reformot, amely tervezést, szabályozást vagy ellenőrzést hozott volna”.

Polányi elméletében a munka, a föld és a pénz mint fiktív áru jelenik meg. Ezeket lehet úgy kezelni, mintha az áruvilágra jellemző kereslet és kínálat törvényei szabályoznák őket, de abból semmi szín alatt nem fog előállni az a harmónia, amit a neoklasszikus közgazdászok a 19. század utolsó évtizedeitől fogva a közgazdasági kánon vezérmotívumává megtettek. A nagy átalakulás ajánlott olvasmány minden olyan közgazdásznak, aki szakmáját a társadalmi viszonyoktól függetlenül értelmezhető technikai tudás tárházának tekinti.

Fontos megállapítás továbbá, hogy a piac legfőképpen akkor nem tud önszabályozó és önfenntartó lenni, ha nincs beágyazva a társadalmi viszonyokba. Minden olyan kísérlet, amely az ezt tekintetbe nem vevő piacosítási törekvésekről szól, előbb-utóbb találkozik valamilyen ellenmozgással, amely a szociális védelem ilyen vagy olyan formájának megteremtését célozza. A piacot korlátozó ellenmozgás lehet antidemokratikus is (ld. fasizmus), de Polányi kiáll a demokratikus korrekció megvalósíthatósága, „az egyén munkához való joga” és „munkahelyének biztonsága” mellett.

A könyv mégis inkább elemzés, semmint program. Polányi életrajzírója, Gareth Dale szerint „a könyvet indokoltan lehet úgy is olvasni, ment egy antikapitalista kiáltványt, de úgy is, mint egy szociáldemokrata esti mesét”. Nem száraz olvasmány, sok-sok metaforát vonultat fel, a legismertebb ezek közül a szabadpiaci rendszer „ördögi malomként” történő jellemzése. Ezek a stílusjegyek Polányi gyermekkorban elsajátított általános műveltsége mellett tulajdoníthatók olyan szerzők hatásának, mint a késő 19. századi William Morris.

Szaktudományos szempontból – akár antropológiáról, akár gazdaságtörténetről van szó – a könyv egyes részleteit sokan korrigálták azóta, és lehetett bírálni a benne megjelenő értékelmélet következetességét is. Mégis, az utókor nem a kisebb-nagyobb pontatlanságokra vagy következetlenségekre figyel elsősorban, hanem az önszabályozó piac gondolatával való határozott leszámolásra, a gazdaság társadalmi beágyazottságának szükségességére, és a gazdaság–társadalom–kultúra–politika egységes elemzésére.

Polányi korszakai

A nagy átalakulás három évtized tanulmányait és gyakorlati tapasztalatait sűríti egy kötetbe. Az ifjú Polányi Károly 1908-ban a Galilei Kör elnökeként lépett be a politika világába, és a századelő magyar radikalizmusát, Ady Endre szellemi és erkölcsi örökségét élete végéig megőrizte magában. De azért változtak is a nézetei időnként, nem utolsó sorban azért, mert újra meg újra költöznie kellett, és egy más környezet egy más évtizedben eltérő kérdések elé állította.

Az első világháború alatt vagy után sok magyar radikális fiatal érkezett meg a marxizmushoz (Lukács György a legismertebb példa), Polányi azonban kilógott ebből a sorból. Sokat tanult Szabó Ervintől (aki rokona is volt), de gondolatilag és politikailag Jászi Oszkárhoz állt közelebb. Bécsben feleségül vette a kommunista Duczynska Ilonát, akinek egészen biztosan volt szerepe abban, hogy Polányi kritikusabbá vált a piaccal szemben, de inkább egy önálló társadalomelméleti koncepciót keresett.

Ausztriában mint közgazdasági szerkesztő (Der Österreichische Volkswirt) Polányi harcban állt az ott éppen kibontakozó ún. osztrák iskolával, amelynek fő képviselői (Ludwig von Mises és Friedrich A. von Hayek) később nagy hatást gyakoroltak a 20. századi gondolkodásra, és az 1970-es évek után virágba boruló neoliberalizmus védőszentjeivé váltak. Budapesten Polányi még inkább az úri Magyarországgal szembe helyezkedő, liberális szocialista volt, de mire Angliába költöztek,

a piac már inkább a káosz és a szenvedés szinonimája volt számára.

A második világháború után Polányi és Duczynska egy pillanatig még eljátszottak a Magyarországra való visszaköltözés gondolatával, de – egyebek mellett a korábbi Galilei Kör-tag Rákosi Mátyás tanácsára – kitartottak az észak-amerikai letelepedés terve mellett. Reményt keltettek számukra 1956 őszének eseményei, miután Polányi sok energiát fektetett a – kortárs és közelmúltbeli – magyar baloldali írók és költők (Móricz Zsigmond, József Attila, Illyés Gyula, Juhász Ferenc stb.) nyugati megismertetésébe, egy antológia formájában.

Az észak-amerikai emigráció idején Polányi érdeklődése eltolódott az antropológia felé (halála után magyarul is megjelent a rabszolga-kereskedelemről írott könyve). A Columbia Egyetemen olyan nagynevű szociológusok mellett dolgozott, mint Robert Merton és a fiatalabb Seymour Martin Lipset. Tanítványai között voltak olyan, később híressé vált társadalomtudósok, mint David Landes, Abe Rotstein, Terence Hopkins, és Immanuel Wallerstein.

Élete végén még volt egy fontos projektje: másokkal együtt alapítója volt a Coexistence című folyóiratnak, amelynek első kiadását azonban már nem érte meg. A békés egymás mellett élés koncepciója ez idő tájt, tehát a Sztálin halálát követő években eresztett egyre mélyebb gyökeret, és ezt az irányt felkarolva Polányi olyan szellemi társakra talált, mint a neves brit közgazdász-professzor Joan Robinson, vagy a későbbi Nobel-díjas holland Jan Tinbergen.

21. századi kapcsolódások

Polányi felfedezése és igazi nemzetközi karrierje a hidegháború után, a Washingtonból vezérelt globalizáció időszakában kezdődött. A globális neoliberalizmus üdvözítő mivoltában már akkor sokan kételkedtek, és a kételyeket aztán az ezt követő kataklizma, a 2008-9-es nagy pénzügyi válságban látták beigazolódni.

A kételkedők sokszínű tábora számára Polányi szolgáltatta az anti-Fukuyama alapvetést, amelyre aztán a különféle aktuális kritikai elemzések épülhettek.

Andrew Gamble az alábbiakkal szólt Polányi aktualitásáról a nagy pénzügyi válság után:

„A Polányi által inspirált friss elemzések arra utalnak, hogy a neoliberalizmust egy új kettős mozgás első szakaszaként lehet értelmezni, feltételezve, hogy a neoliberalizmus eredetileg, az 1970-es években a jóléti állam és a keynesizmus túlzásaira adott reakcióként alakult ki. Ez teremtette meg az 1980-as években – gondolatainak gyakorlatba való átültetése útján – a szabadpiaci dominancia új korszakát. Ugyanakkor a következtetés az, hogy ezt a neoliberalizmus túlzásainak megfékezését célzó reakció fogja követni, ami visszahozza a piac fölötti politikai ellenőrzést.”

A nagy válság után Michael Jacobs és Mariana Mazzucato szerkesztett kötetet további neves szerzők (Joseph E. Stiglitz, Stephany Griffith-Jones stb.) közreműködésével a tőkés gazdaság reformjáról, amelynek bevezetőjében három fontos szerzőt említenek ihletőként: Polányi Károlyt, Joseph Schumpetert és John Maynard Keynes-t. Ennek a magyarul is megjelent tanulmánykötetnek szerzői közül Stiglitz még azzal is kapcsolódik a Polányi-örökséghez, hogy ő írta A nagy átalakulás 2001-es kiadásának Előszavát.

A későbbiekben Stiglitz mint a piac felé túlzottan elbillenő európai gazdasági modell kritikusa önálló kötettel is jelentkezett a 2019-es EP-választások előtt (Rewriting the Rules). A polányista ihletés itt teljességgel helyénvaló, hiszen az Európai Unió – közgazdasági értelemben – sokak számára nem több, mint egy liberális utópia, amely a „négy szabadságot” kell hogy megtestesítse, semmi mást. Ezzel a dogmával szemben a szolidáris és szociális Európa koncepciója hol több, hol kevesebb lendületet tud venni, függően a progresszív erők politikai támogatottságától.

Európai kontextusból tekintve Polányi relevanciája nem egyszerűen a szabadpiac kritikájában található. Azért is lehet erről beszélni, mert működését tekintve az európai Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) sokban hasonlít a 19. századi aranyvaluta-rendszerre, amelyből a deflációs hatású gazdaságpolitika és végső soron a tömeges munkanélküliség származott.

Olyan szerzők, mint Colin Crouch vagy Andrew Gamble, a nagy pénzügyi válság időszakában explicite utaltak Polányi útmutatására, amikor az Európai Unió szociális dimenziójának a megerősítését szorgalmazták. Polányi nemcsak azt segít megtalálni, hogy mi a kulcsa az EU szociális reformjának, hanem segít megtalálni a kiutat abból a politológiai zsákutcából, amelyben az ún. „populizmus” kutatói a politikai gazdaságtan kellő ismerete nélkül egy-másfél évtizede bolyonganak.

Az azóta többszörösen diszkreditált, bár nehezen kimúló neoliberalizmus és az aranystandardra hajazó európai monetáris rendszer kritikája mellett Polányi inspirációt jelenthet azoknak is, akik a környezeti fenntarthatóság érdekében keresik a hiperglobalizmus (Dani Rodrik) alternatíváit. Ahogy pedig a világ – súlyos konfliktusokon keresztül – a multipolaritás felé halad, érdemes lesz újraolvasni mindent, amit Polányi A nagy átalakulás után az univerzális kapitalizmus és a regionális tervezés kontrasztjáról, illetőleg az eltérő társadalmi-gazdasági rendszerek együttélésének lehetőségéről írt.