Ordítóan nagyok a bérkülönbségek az egészségügyben, a szakdolgozók a beígért 21%-os emelést sem kapják meg
A 21 százalék önmagában is túlságosan kevés, de van, aki csak 7,6 százalékot kapott.
A 21 százalék önmagában is túlságosan kevés, de van, aki csak 7,6 százalékot kapott.
Spanyolországban és Portugáliában elfeledett falvak bukkannak elő, Kaliforniában óriási erdőtüzektől tartanak.
Nem a természetből vagy a génekből következik, hogy a nők és férfiak általánosságban hogyan viselkednek, hogy milyen szerepeket töltenek be a társadalomban, hanem abból, hogy eltérően szocializáljuk a két nemet.
Más országoknak pedig csemegeként ajánlották fel.
A létszámhiány már a betegek ellátását fenyegeti, a pontos helyzet azonban nehezen érzékelhető a módszertani különbségek miatt.
A program kiterjedtségéről még a törvényhozás szakbizottsága sem tudott.
Interjú Noam Chomskyval, aki arra figyelmeztet, hogy az USA egy potenciális katasztrófa előidézését kockáztatja „egy olyan elv nevében, amelyben egy pillanatig sem hisz, és egy olyan cél érdekében, amelyről tudja, hogy elérhetetlen”.
A pedagógus szakszervezetek szerint nő a düh a kormányzati csűrés-csavarások miatt.
A rendfenntartóknak sikerült békés módszerekkel véget vetnie a közel egy hete tartó blokádnak.
„Nem velük kell törődnünk, hanem a saját táborunkkal”. Így vélekedett.
A civilek szerint a kiemelt beruházások eredeti céljával visszaélve a saját klientúráját gazdagítja, ennek pedig az állampolgárok isszák meg a levét.
Mind kommunisták vagyunk, amikor együtt dolgozunk, mind anarchisták vagyunk, amikor egy problémát anélkül oldunk meg, hogy rendőrhöz vagy ügyvédhez fordulnánk, mind forradalmárok vagyunk, amikor valami igazán újat alkotunk.
Újfasiszták gyújtottak mécsest a „Becsület Napján” a Budai Várban, ezzel párhuzamosan antifasiszták tartottak ellentüntetést.
Ungár Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumát kérdezte a gyermekek otthongondozási díjáról, kérdéseire viszont csak egy leereszkedő kioktatást kapott.
Biden és Putyin telefonon egyeztet, de egyre több ország rendeli haza a diplomatáit Ukrajnából a háború veszélye miatt.
A szakszervezet szerint diktatúrák bevett megoldási módja, hogy egyetlen tollvonással írják felül a sztrájkjogot.
Gondolatok Antal Attila Chicago a Dimitrov téren: Neoliberalizmus és Kádár rendszer című könyvéhez
Gyurcsány Ferenc megtartotta 18. évértékelő beszédét. Szerinte a pártot kell legyőzni, nem a hazát, de az ellenzék készen áll a győzelemre.
Búcsúzom Szépöcsémtől, a zseniális Tanítványtól, a Harcostárstól, a teljes életművet hagyott Tudós-politikustól, a roma polgárjogi mozgalom Ikonjától, az ország Lelkiismeretétől.
A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete várja a kollégák jelentkezését.
A rendőrség betiltotta a „Becsület Napjára” időzített, feltételezhetően szélsőjobboldali gyülekezést, ám azt titokban mégis megszervezték. A MEASZ antifasiszta megemlékezést tartott a Mártír emlékműnél.
A szakszervezetek sorra vonják meg anyagi és erkölcsi támogatásukat a Keir Starmer vezette Munkáspárttól. A kieső pénzt konzervatív nagy-donorokkal próbálják ellensúlyozni, de így is csőd közelbe került a párt.
A végzés nem jogerős, a MÁV vélhetően fellebbezik.
Kisfaludy államtitkár csütörtök este lemondta a péntekre tervezett találkozót.
A villamosautó-ipar előre megy, nem hátra.
Forgács István felzárkózáspolitikai tanácsadónak nem tűnt fel, hogy az adórendszerünk szegényellenes.
A népszavazás érvénytelen kitöltése az országgyűlési választások tisztaságához is hozzájárulhat a Kutyapárt szerint.
A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogellenes volt a pedagógussztrájk, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem borúlátó. A PDSZ szerint a bíróság most csak azt állapította meg, ami eddig is ismert volt.
Magyarország egy olyan kft., amelynek csak HR-osztálya van, ezt nevezzük puszta megszokásból kormánynak. Ami kormányzás helyett van, az a hatalmon lévők marketingje.
Egyrészt a lezárások miatt, másrészt az egészségügyi rendszer átstrukturálása miatt növekedtek az esetek száma.