Az alulfinanszírozottság miatt a megszűnés szélére sodródott az otthoni szakellátás
Nemcsak a gazdasági válság, de az alacsony bérekkel összefüggő szakemberhiány is nehéz helyzetbe hozta az ágazatot.
Nemcsak a gazdasági válság, de az alacsony bérekkel összefüggő szakemberhiány is nehéz helyzetbe hozta az ágazatot.
Többek között Tarr Béla, filmrendező, Barda Beáta, a Trafó igazgatója és Németh Gábor, író áll ki a Tilos Rádió mellett.
Győzelemnek győzelem, csak nem túl dicsőséges.
Még az ombudsman szerint sem megoldás az iskolai erőszakra a gumibot meg a gázspray.
A Fidesz kampánya jóval a választások előtt kezdődött – és mélyebb nyomot is hagyott a szavazókon.
Igaz, idén jelentősen szorosabb volt a meccs, mint öt évvel ezelőtt.
Janša a legkeményebb lejárató módszerekkel igyekezett átvenni a vezetést, de az exit pollok szerint jelentős vereséget szenvedett.
Kétórás interjút adott Szilágyi Liliána a Klubrádiónak, melyből kirajzolódik egy bántalmazás természetrajza, de a feldolgozás és a továbblépés lehetősége is.
Az ICOMOS kiosztotta a műemlékvédelmi díjakat és a Műemlékvédelmi Citrom Díjat.
Nagyszabású víziót vázolt a jobb időket is megélt párt EP-képviselője a formáció jövőjéről.
Nem túl lelkesítő kampányon és vitán van túl az elnökválasztás második fordulójába jutott két jelölt. Ma Emmanuel Macronra és Marine Le Penre szavazhatnak a franciák, amivel szemben tízezrek fejezték ki dühüket az elmúlt két hétben.
A negyedik kétharmaddal új lendületet kapott a Liget-projekt. A tervek elleni megmozdulások egyik legismertebb alakját előzetes letartóztatásba helyezték.
A tőkés társadalomban a munka az oka minden szellemi degenerálódásnak, minden szervi elkorcsosulásnak.
Két szakszervezeti vezető is ettől fél, a nagykanizsai gyárból küldhetik el a legtöbb dolgozót.
Március 25-én az ELTE BTK Filozófia Intézete és Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete egész napos konferenciával tisztelgett az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodónk életműve előtt.
Mi köti össze az 1990-es évek délszláv háborúit a kortárs orosz agresszióval, és mi választja el a két esetet egymástól?
Eközben Bucsában az ENSZ is rögzítette civilek meggyilkolását, körvonalazódik a háború miatti gazdasági válság, Magyarországon pedig kirívóan kevés ukrán menekült akar maradni.
Spanyolországban például négyszer, Lengyelországban pedig 52-szer több kérelmet nyújtottak be az ukrajnai háború elől menekülők, mint nálunk.
Demokratikus, baloldali alternatívára van szükség a magyar politikai térben.
Megrendítő levéllel reagált egy fiatal pedagógus az Állami Számvevőszék nemrég nyilvánosságra hozott jelentésére, amely abszurd módon a pedagógusok pénzügyi kultúráját vizsgálta.
A csütörtöki kormányinfón sem derült ki, hogy a kormány mit tervez tenni a kamatstoppal. Vajon mikor jön a választások utáni feketeleves?
Az LMP képviselője szerint hiba volt beengedni a Fideszt a baloldali térfélre a jóléti intézkedéseivel, amire az ellenzéknek nem volt válasza.
A volt államtitkár értetlenül állt a helyzet előtt, és azt kérte, „ezt senki se kenje a politikára és a háziorvosok fizetésére”. Kérdés, hogy mi másra lehet „kenni”, ugyanis a háziorvosok megerősítették: a 2020-ban bevezetett szabályok még mindig élnek.
Mi az első lépés ahhoz, hogy kijuthassunk abból a helyzetből, amelyben az alkotmányt a jelek szerint felfüggesztette egy magasabb, jóllehet kevésbé legitim jogrend? Peter Dale Scott erre a kérdésre keresi a választ a 2010-ben megjelent írásában.
Lehetséges, hogy nem az 57 elért képviselői mandátum felvételéről kéne vitatkozni a választások után.
Várják az oktatói közösségek csatlakozását.
Az aligai löszfal sem menekülhet a NER luxus-üdülőkomplexum építési láza elől.
Egyikőjüknél az volt a szöveg, hogy szívinfarktust kapott, de a kórházi felvételeken jól látszik, hogy összeverték.
Elmondásuk szerint nagyban hozzájárult az infláció csökkentéséhez az árstop.
Május 31. után nyílhat meg ennek a lehetősége, miután az Alaptörvénybe írják.