Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Szülői nyugdíj” bevezetését kezdeményezte Bencsik János független országgyűlési képviselő

Ez a cikk több mint 1 éves.

Bencsik János független országgyűlési képviselő „szülői nyugdíj” bevezetését kezdeményezte az Országgyűlésben, igaz a következő ciklusban már nem lesz tagja a Parlamentnek, de utolsó napján még beterjesztette nyugdíjreformját a jövő héten felálló új kormány számára.

„Ma egyszerre van anyák napja és a munka ünnepe. Szülőnek lenni valóban élethosszig tartó munka és hivatás, amit az állam időskorban, miután a gyerekek felnőttek, nem honorál kellőképpen”

– olvashatjuk Facebook-posztjában.

A javaslat az 1970.január.1-e után születettek számára módosítaná „az egyéni öregségi nyugellátás megállapításának szabályait oly módon, hogy a számítás során figyelembe vett tényezők között szerepeljen a nyugdíjigénylő által felnevelt gyermekek száma és végzettsége”, ami nyugdíjszámítás 5 százalékát tenné ki.

Az új számítás szerint minél több, és minél magasabban iskolázott gyereket nevelt fel egy szülő, az annál nagyobb mértékben fogja növelni majd a jövőben a nyugdíját.

„A gyermeknevelés rengeteg plusz költséggel és munkával jár, amelyet a jelenlegi nyugdíjszisztéma semmivel sem honorál. Minél több gyermeket nevelt fel és taníttatott ki élete folyamán valaki, annál többet tett a rendszer fenntarthatóságáért”

A határozati javaslat indoklásában Bencsik János úgy fogalmaz, hogy jelenleg két nagy problémája van a magyar nyugdíjrendszernek, makroszinten a fenntarthatatlanság, mikroszinten a méltánytalanság. Ez a javaslat elsősorban az utóbbit szeretné orvosolni, de hosszútávon a makroszinten is javulásokat hozhat, újra összekapcsolva a gyermekvállalás és az idősgondozás „pénzügyi vetületeit”.

Ez a javaslat egy erős lépés lenne a „láthatatlan munka”, azaz a reproduktív munka díjazására, ami legnagyobb mértékben a nőkre háruló munkákat fémjelzi, mint például a gyereknevelés és a házimunka.

A megalakuló új Fideszkormány számára is vonzó lehet ez a reform, ugyanis azt többször is hangsúlyozták már különböző fórumokon, hogy továbbra is családközpontú politikát fog folytatni a párt, aminek egy sarkalatos pontja a gyermekvállalás.

A „családok védelme” marad továbbra is a fő csapásirány, olyan intézkedések, mint a rezsicsökkentés és a CSOK, amikhez könnyen illeszkedne Bencsik János javaslata is, arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi kormányinfó egyik leglényegesebb bejelentése a visszamenőleges nyugdíjemelés volt.

Azonban a reform nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a szülők végzettségi szintje nagy mértékben befolyásolja a gyermekek vérható végzettségi szintjét is, és a magasabb végzettség általában a tehetősebb családok kiváltsága.

Így ha a gyermekek száma mellett a végzettségnek lesz nagyobb súlya ebben az új nyugdíj-számításban, akkor az tovább növelheti a társadalmi különbségeket az alsó és a felsőbb osztályok között.