Magyarországon sokan abban reménykednek, hogy majd Brüsszel vagy Berlin megbuktatja Orbánt. Ennek nem sok jele mutatkozik, miközben legutóbb Olaszországban láthattuk, hogy ha kell, az európai elit még egy puccstól sem riad vissza.
Miközben a Fidesz darál még egyet a magyar demokrácia haldokló testéből, aközben azok az ellenzéki pártok, amelyeknek legalább még van erőforrása valamire, valójában nem terveznek semmit az égvilágon.
Szerinte nem lehet olasz pénzügyminiszter az eurót kritizáló Paolo Savona, emiatt pedig nem az abszolút többséget birtokló két pártot, hanem éppen politikai ellenfelüket bízta meg „szakértői” kormányalakítással. Ezt hívjuk parlamentáris puccskísérletnek.
Nem lehet összemosni a humorista és a civil énjét.
Igenis elvárható egy baloldali közösségtől, hogy szolidáris legyen a sérülékeny csoportokkal.
Miért, van ennél lejjebb is?
A propagandista és az újságíró között az a különbség, hogy bár mindkettőjük tevékenységét befolyásolják, sőt vezérlik politikai értékek és érdekek, csak a propagandista áldozza fel az igazságot politikai érdekérvényesítés kárára.
Ha Trócsányi szerint nem demokratikus, amikor egy bíró a politikai hatalomtól eltérő módon értelmezi a jogot, azzal azt is mondja, hogy csak az a demokratikus igazságszolgáltatás, amelyiket Orbán Viktor vezet.
A nagy vagyon jár nagy felelősséggel, hát mindenhol azok nyúljanak a zsebükbe, akiknek van hova nyúlniuk. Ez igaz a klímaváltozás okozta migrációra is.
Mégiscsak Orbán Viktornak volt igaza: 2018-ban ellenzékváltás zajlott le. Csak hát valójában nincs kire leváltani ezt az ellenzéket, és a Fidesz mindent el is fog követni, hogy ez a jövőben se történhessen meg.