Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház nemrég, a kormánymédia bizonyos részében betámadott igazgatója ma körlevélben közölte, elmarad a Billy Elliot című musical további 15 meghirdetett előadása. Ókovács a döntést úgy indokolta, nem fogynak a jegyek az előadásokra, mivel „a elmúlt hetekben […] a sajtóban negatív hangvételű kampány” indult meg a produkció ellen.
Az igazgató ezzel minden bizonnyal a Magyar Idők „N Horváth Zsófia” név alatt jegyzett támadására utal – a hangvétel kultúrharcos jellege Horváth Márton 1950-es évekbeli Szabad Népjét idézheti fel a vájtfülűeknek – amely simán „homoszexuális propaganda” terjesztésével vádolta meg az egyébként köztudottan ugyancsak kormányközeli direktort, jelentsen ez adott helyzetben bármit is.
A dolog azonban a kultúrharcos ideológiai csatározásokon – amelyeket itt most ízlés- és terjedelembeli okokból is mellőzni kívánok – is túlmutató jelentőséggel bírhat, és a média, valamint a valóságérzékelésünk alapvető kérdéseit érintheti.
Mi is történt ugyanis itt? Ókovács produkcióját a legszűkebb értelemben vett aulikus orbánista Magyar Idők kikezdi, Ókovács a támadásra lanyha védelmező cikket hozat le az újságban, zajlik egy kis vita, majd a megtámadott farkast kiáltva lemondja az előadásokat.
Nem lehet azonban tudni, hogy Ókovácsnak honnan jött az összefüggés a jegyvásárlások elmaradása, és a támadások között. Vagy valamilyen titkos felmérés birtokában mondhatja csak ezt, vagy egyszerűen – mint ahogy azt Kiss Brigi Azonnalin írt cikkében megjegyzi – így akar Ókovács áldozati szerepben feltűnni egy alapvetően eddig félházzal vitt előadás miatt.
Az, hogy az Operaház igazgatója sejtetés, vagy feltételezés helyett egyenesen a médiakampányt teszi felelőssé a lemondás miatt, már magának a fake newsnak a terepére húz át minket.
Ez pedig fontosabb, mint gondolnánk. Ugyanis éppen a kijelentés, és annak a szándékolt, avagy véletlen tovaterjedése a magyar médiában immár virtuálisan ténnyé avatta a feltételezést, mely szerint a Magyar Idők egyszerűen kivégzett egy operaházi előadást.
Ez pedig, azon kívül hogy ebben a formában nem is igaz, súlyos következményekkel jár. A Magyar Idők kiadója ugyanis egészen azóta, hogy a Napi Gazdaság helyén az újságot – a Simicska-féle, kieső Magyar Nemzet pótlására – létrehozta, nem hajlandó auditáltatni az eladott példányszámot. Nem tudjuk tehát, pontosan mennyien is olvassák az újságot akár napi vagy heti szinten.
A Billy Elliot akcióval azonban olybá tűnhet, hogy Orbán szócsöve mintegy mindenható hatalommal szólhat bele a kulturális, politikai és gazdasági élet kérdéseibe, egy revolvercikk akár Jerikó falait is képes ledönteni.
Így válik a fake news az alapvetően központi kézivezérlésre és az „erős ember” hatalmára épülő rendszerek legjobb szolgájává, az eredeti szándékoktól függetlenül.
Akár igaz is lehet az, hogy a támadó cikkek miatt százak döntöttek úgy, immáron nem kíváncsiak a produkcióra (noha pontosan tudjuk a bulvárújságok immár szinte megszépült emlékezetű botránykampányaiból, hogy az összefüggés általában éppen fordított szokott lenni), tények hiányában azonban ez jelenleg Ókovács levele ellenére sem megállapítható.
A lépés pedig így jelenleg egy dologra jó: a Magyar Idők mindenhatóságát húzza alá, ismét túl sok hatalmat tulajdonít egy olyan kormánynak, aminek túlzások nélkül is éppen elég komoly eszközök állnak rendelkezésére akarata érvényesítésére.
Ezt a hatalmat nem kellene még mitikussá is erősíteni.
