Azok, akik könyveket tiltanak be, nem olvasnak könyveket – interjú Joseph Maximillian Dunnigannel
Mi a közös egy barna mackóról szóló könyvben, A sátáni versekben, és a Meseország mindenkiében?
Mi a közös egy barna mackóról szóló könyvben, A sátáni versekben, és a Meseország mindenkiében?
Veszélyes eszköz egy folyamatosan koncepciós pereket indító állam kezében.
Már a Facebook is elkezdte törölni a hisztériakeltő posztokat.
Vera Jourová szerint nem ez lenne az első alkalom, hogy udvariasan fogalmazva is félrevezető a magyar kormány.
A bejelentés azután érkezik, hogy az Avaaz nevű nemzetközi civil szervezet megállapította, a koronavírust érintő és már megcáfolt hamis információk 40 százaléka látható és elérhető marad a Facebookon.
Bár hivatalosan nem tudhattak róla, de így támogatták már eddig is vaskos összegekkel a klímaszkeptikus dezinformációt.
Még a profitorientált média okozta torzulásokra sem találtak megoldást a társadalmak, és a nagy techcégek máris újabb kihívások elé állították őket. Ilyen körülmények között a közszolgálati sajtó ideájának felfrissítése létfontosságú lenne.
Meglehetősen homályos hátterű Facebook-oldalon terjed a hír.
A volt képviselő a még hivatalba se lépett polgármestert próbálja támadni, aki épp a helyi Fidesz miatt nem tudta még elkezdeni a munkát.
Gyorsan változik a széljárás.