Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Pikó András szerint nem igaz, hogy elvették volna a szociális dolgozók év végi juttatását

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy néhány napja létező, „Célkereszt” nevű facebookos troll oldalon jelent meg pénteken egy poszt Pikó András 8. kerületi polgármesterről, amiben egy emailre hivatkozva azt állítja a szerző, hogy a polgármester

„megszűnteti (sic!) a 13. havi juttatást, mind a szociális, mind az egészségügyi dolgozóktól.”

illetve többek között azt is említi, hogy a helyi Fidesz minden évben a költségvetésbe írta ezeket az év végi juttatásokat.

Erre, illetve az ez alapján terjedő szóbeszédre reagált Pikó vasárnap Facebook-bejegyzésében, amiben többek közt azt írja:

„A Fidesz azt a hazugságot terjeszti Józsefvárosban, hogy elvettük a szociális ágazatban dolgozóktól az év végi juttatásokat. Ez nem igaz, mint ahogy az sem, hogy a fideszes városvezetés betervezte volna az idei költségvetésbe az erre szánt összeget.”


A kerület vezetője cáfolja azokat az állításokat is, amelyek szerint eddig szerepeltek volna a költségvetésben az év végi bónuszok:

„A józsefvárosi önkormányzat eddigi gyakorlata az volt, hogy az általa fenntartott oktatási, szociális és egészségügyi intézmények dolgozóinak jövedelmi differenciálás nélkül adott év végi juttatást, tehát volt aki nettó 70 ezret kapott, volt aki nettó 350 ezret. Erre a forrást sosem tervezték be a költségvetésbe, most sincs betervezve. A szükséges pénzt az intézmények bérmaradványainak elvonásából és az általános tartalékból biztosították.”

A városvezetés az eddigi kedvezményezetteknek nettó 100 ezer forintos év végi juttatást tervez adni, amit a jövő évtől fokozatosan egészítenének ki, kezdve a legalacsonyabb juttatásban részesülőkkel.

Októberben Jámbor András írt a Mércén körképet az idei önkormányzati választások után elharapódzó fideszes fake news-oldalakról, illetve nyilvánaló hazugságokat megosztó kamuprofilokról, amelyek Karácsony Gergely újonnan megválasztott főpolgármestert, illetve egyéb ellenzéki városvezetőket támadnak.

Ezeken felül megírtuk azt is, hogy korábban Guzs Gyula, a 8. kerületi önkormányzat fideszes volt képviselője a választások óta random, hajléktalan emberekről készült képeket, illetve egészen konkrét álhíreket oszt meg Facebook-profilján. Ezek a képek általában Pikó Andrást, a frissen megválasztott kerületi polgármestert célozzák.