Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lényegében véleményadót vet ki a Fidesz a másként gondolkodókra

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tegnap az adótörvények között került benyújtásra az a 25%-os különadó, amit a bevándorlásszervezésre vet ki a Fidesz. A kormánypárt megint gumijogszabályt gyárt, aminek alkalmazhatósági köre kétséges, de a célja egyértelmű:

adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni a bevándorlás kapcsán a kormánypárttól eltérő véleményt képviselőket.

A véleményadó, amit a törvény bevándorlási adóként ismertet, azokat a személyeket vagy jogi entitásokat bünteti, akik támogatják „a bevándorlást segítő tevékenység magyarországi végzését”.

A bevándorlást segítő tevékenységnek pedig a törvény szerint

„minősül minden olyan program, akció, tevékenység, amely közvetlenül vagy közvetve előmozdítja a bevándorlást (az emberek véglegesnek szánt áttelepülését lakóhelyük szerinti országból másik országba, ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 1. § (1) bekezdés szerinti eseteket), és
a) média kampányok, média szemináriumok folytatása, és az abban való részvétel;
b) hálózatépítés és működtetés;
c) bevándorlást pozitív színben feltüntető propaganda tevékenység
keretében valósul meg”

Ez pedig azt jelenti, hogy az eljáró hatóságoknak és bíróságoknak azt kell minősíteni, mi az, ami akár közvetve is hozzájárul a bevándorlás támogatásához.

A törvényszöveg szerinti értelmezés pedig széles skálán mozoghat, mivel nem egyértelmű a jogszabály. Szerintem például a bevándorlás támogatásának nem minősül az, ha valaki jogsegély-hálózatot működtet, vagy médiakampányt csinál erről, mert ez nem a bevándorlás támogatása, hanem jogsegély. De a másik végletként meg simán belemagyarázható, hogy egy cikksorozat vagy akár egy darab cikk, ami nem azt mondja ki, hogy a bevándorlás rossz, hanem árnyalja a vitát, az eszerint a szöveg szerint a bevándorlás közvetett támogatásának számít.

Az adót a NAV hajtja be, tehát lényegében nekik kell majd ezt eldönteni, majd utána, ha addigra felállítják őket, feltehetően a Fidesz által leuralt közigazgatási bíróságok fognak ítélkezni.

Így első blikkre nem valószínű, hogy a legpuhább értelmezés fog teret nyerni.

Márpedig a törvény elég durva. Itt már nincs különbségtétel a támogatások között. Egy sima mezei 1000 forintos támogatás a törvény hatálya alá tartozik majd, és kérdés az is, ha pl. egy civil szervezet a törvény hatálya alá esik majd, akkor minden nekik juttatott ezer forintos támogatás adóköteles lesz, vagy kiválogatja a hatóság, melyik ment a „bevándorlás támogatására”? Az egyszázalékos szja-felajánlás is? Mert az nehezen állapítható meg, hogy a Helsinki ezt utána valójában a menekülteket is érintő jogsegélyprogramjára fordítja-e pont azt az ezer forintot.

De valójában maga a szándék az, ami elképesztő. Ugyanis ez a törvénytervezet  adóval kíván eldönteni egy vitát, megakadályozni azt, hogy emberek, szervezetek kifejtsék az álláspontjukat, olyan álláspontot, ami nem egyezik a kormányéval.

Az ilyen gumijogszabály pont arra jó, hogy az ember kétszer is meggondolja, hogy akar-e kampányt csinálni, amiben mondjuk vitatkozik a kormány álláspontjával.

Mert arra nem nagyon van bárkinek is pénze, hogy kifizesse ezt a 25%-os adót. Ez így a bevándorlásról szóló vitában, amit a Fidesz már egyébként is megnyert, a más vélemény éllehetetlenítése, elhallgattatása. Ez egy állampárti és nem demokratikus működés, amikor az állam eszközeit és hatalmát felhasználva próbál egy a közösség ügyeit érintő vitát megnyerni a kormánypárt. Már a több milliárdnyi adófizetői pénz is antidemokratikus volt, amit a Fidesz felhasznált ebben a vitában, de az, hogy adó-jogszabállyal akarja rendezni ezt, az tényleg elképesztő egy állítólagos demokráciában.

Az egész törvénytervezet pedig kiválóan mutatja azt, hogy miközben a Fidesz felvonultatja a nemzetközi szélsőjobb sztárjait Milotól Steve Bannonig, hogy elmondják milyen szörnyű a PC, hogy a jobboldal a szólásszabadság védelmezője, addig a Fidesz Magyarországon lényegében véleménydiktatúrát épít, pénzzel, a más véleményű újságok kicsinálásával, és most már törvénnyel is.