Kilakoltathatják a Lipótmező területén élő egészségügyi dolgozókat
Pedig a szóban forgó ingatlanok nem feltétlenül akadályoznák az épület felújítását.
Pedig a szóban forgó ingatlanok nem feltétlenül akadályoznák az épület felújítását.
A kutatók előrejelzése szerint az ipar még áll a lábán, a turizmus és a szolgáltató-szektor azonban bukdácsolnak, az államadósság pedig növekszik.
Ezt Péterffy Attila, Pécs polgármestere állítja, de rajta kívül még számos önkormányzati szereplőt háborított fel a kormány legújabb „gazdaságvédelmi” csomagja.
Szlovéniában nem akarnak ‘orbanizálódást’.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton új gazdaságvédelmi intézkedéseket jelentett be.
Erről a Független Szabad Egyetem Facebook oldal számolt be.
A rendelet a veszélyhelyzet megszűnéséig érvényben marad.
Horthy Miklós és a magyar kormány felelőssége a vidék zsidóságának deportálásában vitathatatlan. A műveletekben az egész államapparátus, hivatalnokok, orvosok, mérnökök és rendőrök, vasutasok tízezrei „dolgoztak”.
2018-ban egyszer már súlyos összegre büntették az ellenzéki pártot az ÁSZ jelentése alapján, akik most megint intézkedési tervet követelnek Jakab Péteréktől
Nincs jelenleg addiktológiai és pszichiátriai járóbeteg ellátás Magyarországon, pedig a járványnak hosszútávon is komoly pszichés következményei lesznek.