„Az LMBT+ emberek zöme is proletár, akiket épp úgy bérmunkán keresztül zsákmányolnak ki, mint a heterókat”
A Pride antikapitalista szárnyával, a Pink Blokkal interjúztunk, akik nem elégednének meg azzal, ha meleg párok is kaphatnának CSOK-ot.
A Pride antikapitalista szárnyával, a Pink Blokkal interjúztunk, akik nem elégednének meg azzal, ha meleg párok is kaphatnának CSOK-ot.
A Kuyák azt ígérik, éjfélig is a hídon maradnak, így tiltakozván a kormány által bejelentett megszorítások ellen.
Innováció a hazai rendvédelemben – többek között a kedden sokkolt aktivistát kérdeztük a polgári engedetlenség elleni új csodafegyverről, a sokkolóról.
A dolgozókat végletes módon kiszolgáltatják a tőkének.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint igenis komoly hiba csúszott a katatörvénybe, amelyet illene rendezni.
A régió összes tűzoltó egységét a helyszínre hívták.
Több párt is hiányolja a szociális érzékenységet a kormányzati intézkedésből.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint a megemelkedett költségek ezen civilek intézményi működését is veszélyeztetik. A lakossági fogyasztók számára ugyanakkor kiterjeszti a kormány a kedvezményeket.
A katatörvény és a rezsicsökkentés átgondoltabb, az érintettek érdekeit és igényeit figyelembe vevő reformját szorgalmazzák.