Bűnösnek vallotta magát Trump egyik tanácsadója: hazudott az orosz befolyásról
Beismerte, hogy hazudott az FBI-nak.
Beismerte, hogy hazudott az FBI-nak.
Több katalán vezető, köztük a pénteken tisztségétől megfosztott katalán elnök is Belgiumba menekült, miután a spanyol ügyészség eljárást indított ellenük.
Ezt-azt kifelejtettek a tanusziból.
A mintegy 70 demonstráló kéményseprő, és a mellettük kiálló pártok (Párbeszéd, LMP, Jobbik, MSZP) azért vonultak fel a reggeli időpontban, hogy azt követeljék, a parlament ne fogadja el újra az Áder János által visszaküldött, a kémények kötelező ellenőrzésének eltörléséről szóló törvénytervezetét.
Félmilliárd közpénz ment a CÖF-CÖKA-nak.
Mindeközben dúl a kanyarójárvány.
Történelmi hibát javítanak ki.
Tetőtől talpig rögzítenének rólunk mindent. És a családunkról is.
Kiderült, miért van annyi fedelét vesztett vagy sérült utcai szemeteskuka Budapest belső kerületeiben.
Az RT pénteken nyilvánosságra hozta a Twitter tavalyi ajánatát – a közösségi platform testreszabott reklámcsomagot rakott össze a Kreml propagandairodájának meghosszabbítása számára, most viszont letiltotta a hirdetéseiket.