Nagy para van a Földdel, de nincs minden veszve
184 ország 15 364 tudósa figyelmeztet, hogy nagyon nagy a baj.
184 ország 15 364 tudósa figyelmeztet, hogy nagyon nagy a baj.
Tavaly is őrületes siker volt, megismétlik hát újra.
Trump viszont utálja.
A nők jogaival foglalkozó szervezet szokatlant lépett, épp a nők elleni erőszak elleni akciónap előtt.
A Magyar Nemzeti Hadseregnek tulajdonítják az Orbán elleni merényletet, de a szervezet nem tűnik létezőnek.
Jeff Sessions igazságügyminiszternek a Képviselőház előtti meghallgatáson jött meg az emlékezete. Tagadja azonban hogy bármit is eltitkolt volna ezelőtt.
Már Magyarországon is létezik az Izlandon kifejlesztett, Barnahus-ház nevű, gyermekbarát környezetet biztosító módszer az olyan gyerekek számára, akik a gyanú szerint szexuális bántalmazást szenvedtek el.
Az EP képviselő szerint ez nem párt lesz, hanem az EU-t itthon „hazafiasan képviselő” kezdeményezés, amely Brüsszelt is kritizálná.
A Momentum csökkenti az egész országra egységes jövedéki adót, és bevezeti a kilométer-alapú útdíjat, ami vidéken alacsonyabb. Nem szednének be több adót, mint ma, viszont igazságot tennének az autósok között.
Az ügy menetét ez érdemben nem érinti, hiszen a megismételt elsőfokú eljárás már folyamatban van. Most a legfőbb ügyész nyári kérdésére válaszolt keményet a Kúria. A jövőbeni, hasonló ügyeket viszont érintheti a döntés.