London polgármestere lenyesné a város megfizethetetlen lakbéreit
Létrehozna egy bizottságot, mely megállapítaná a lakbérek intervallumát.
Létrehozna egy bizottságot, mely megállapítaná a lakbérek intervallumát.
Az egészségbizotsító annyira keveset fizet a kezelésekért, hogy a fogorvosok a fizetős ellátások bevételeiből finanszírozzák az állami pácienseket.
A Közösen a Városunkért Egyesület polgármesterjelöltje, a volt helyi tűzoltó-parancsnok, Leidinger István.
Pogátsa Zoltán 2017-ben készített életútinterjút Heller Ágnessel, ennek felvételével emlékezünk a tegnap elhunyt filozófusra.
Az állomány 40 százaléka fontolgatja, hogy leszerel, derült ki a Népszava értesüléseiből.
Čaputová elnök nem vett részt, azonban egy kísérőrendezvényt meglátogatott.
A moszkvai választási tisztségviselők mintegy 30 ellenzéki beállítottságú jelöltet zártak ki a 45 fős moszkvai közgyűlés tagjainak választásából.
Hogyan vált lehetségessé, hogy egy felszámolt és üldözött párt alacsony létszámú tagságával felszabadítson egy országot, és működésbe hozzon egy új gazdasági és társadalmi rendszert?
A múlt héten akadtak el az ENSZ közvetítésével zajló tárgyalások a felek között. Közben az USA katonákat küld a térségbe.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke vizsgálóbizottságot állítana fel félelmei igazolására.